A Vida Rock Band 2007. áprilisában alakult meg. Alapítók: Vida Ferenc, Kovács Ferenc, Kovács Krisztián, Oszter Tihamér és Csóka Csaba.
A zenekar neoklasszikus hatásokkal és veretes gitárszólókkal tarkított dallamos hard rock zenét játszik. Névadója és vezetője a magyar rockzene legendás alakja, Vida Ferenc basszusgitáros, producer, stúdió hangmérnök; aki mögött kilenc nagylemez, több mint ezer élő koncert áll. Előző zenekarával játszott többek között a Deep Purple, a Saxon és Rod Steward előtt, évekig saját lemezkiadót vezetett és fesztiválok szervezésével foglalkozott.
A zenekar 2007. végén rögzítette az első nagylemezének anyagát, amely 2008. áprilisában jelent meg Ellopott remények címmel. A lemez sikerét jelzi, hogy nem csak a közönség, hanem a sajtó részéről is kiváló fogadtatásra talált.
A Vida Rock Band folyamatosan koncertezik. Két alkalommal is fellépett és nagy sikerű koncertet adott Európa legjelentősebb kulturális rendezvényén, a Sziget Fesztiválon, valamint koncertezett Szlovákiában is.