Bejelentkezés

x
Search & Filters

Visioned Frailty

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2010

További képek

Biográfia: 

 A Visioned Frailty zenekart Márton Péter dalszerző-gitáros ( ex-Without Face, ex-Guilthee, ex-Septicmen ) saját projektjeként hozta létre 2010 januárjában, hogy azon zenei ötleteit is meg tudja valósítani, melyek nem fértek bele fő zenekara, a Sunseth Sphere stílusába, zenei irányvonalába. Péter a dalai végleges formába öntését zenekari formában szerette volna véghezvinni, ( ez által lehetségessé téve a későbbiekre vonatkozóan az esetleges élő fellépéseket is a project számára ) így elkezdte a megfelelő zenészek után való kutatást. Először Farkas Máté dobos csatlakozott Péterhez, majd a későbbiekben Palotás Péter énekes, végül Sörös László basszusgitáros kapcsolódott be a munkába. Fontos megemlíteni Gellérfi Bertalan nevét is, aki dalszövegeivel járult hozzá Péter terveinek kivitelezéséhez. Péter első hangzóanyagként egy három dalt tartalmazó promóciós demót szeretett volna rögzíteni, mely hosszas műhelymunkák után, 2011 júniusában készült el Shades of Past címmel a Farkas-verem hangstúdióban. A demó borítóját Sárvári Szilvia és Palotás Péter készítette el.

Pár héttel később egyéb elfoglaltságai miatt Máté kiszállt a zenekarból. Hosszas keresgélés után a megüresedett dobos posztot először Tóth István, majd Bujdosó János foglalta el. Jánossal kiegészülve, új erőre kapva látott neki a csapat 2011 őszének. A komoly próbáknak köszönhetően novembertől már koncertezett a zenekar, 2012 első napjaiban pedig stúdióba vonult a projekt, hogy rőgzítse az Embryo című EP-t.   A felvételek a Big-Beat King stúdióban zajlottak Mikk segítsége mellett. Az EP borítóját Palotás Péter készítette el. A dalszövegek pedig újfent Gellérfi Bertalan nevéhez voltak köthetőek.

Videók

  • Visioned Frailty - Terror Vision
  • Visioned Frailty - Corridor Of Mirrors
  • Visioned Frailty - (Hellish) Waltz

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Palotás Péter
ének
Márton Péter
gitár
Sörös László
basszusgitár
Bujdosó János
dob