A válasz egyszerű. Több anyagért (perc) több della jár a jogvédelemtől. Marketing szempontból: az internet népe már azt kívánja meg, hogy percenként új dologgal jelentkezz, bár ezt hála az égnek nem csak új számokkal lehet megtenni. Meg ugye a rádiók sem albumokat játszanak, hanem slágereket. Ha a szigorú matekot vesszük, évente 2-3 sláger elég egy évre. Lássuk miért! Ha nem csinálunk semmit, akkor is legalább 90 naponta jelentkeznünk kell a közönségünknél, különben kimegyünk a fejükből és átveszi más a helyünket (az ember fejében). Valójában ez a versenypiacon van így, ha valaki sztár lesz Magyarországon, az szinte sosem megy ki az emberek fejéből. Úgyis csak egy-egy slágerért jár a nagyköz koncertekre, nem? Most ne a metálkoncertekre gondoljunk, hanem a mainstreamre! Vajon anyu ismeri a falunapos rádiósláger-zenekar albumait? Megvette őket vagy letöltötte torrentről? Esetleg előfizetése van egy online zenelejátszóra? Magyarországon? Legközelebb ha városi haknin járunk, pillantsunk rá a közönségre. Vagy induljunk magunkból és gyorsan hozzáteszem, hogy tisztelet a kivételnek!. De túl is magyaráztuk. 90 nap egy negyedév, 4 negyedév van egy évben, a nyár az fesztiválszezon, mindenki a fesztiválokra koncentrál vagy ha elég sok pénzed van, megkened a kellő embereket, mert egy nyári slágert hozol. A Nyár Slágerét. Maradjunk talán abban, hogy nem az underground zenekarok fogják hozni a strandokra az egész nyáron játszott dallamokat.

Egy valamiért érdemes talán albumban gondolkozni, mert arra rá lehet pakolni a biztosan-nem-slágereket. Hozzácsapod az évben a netre feltolt slágereidet, felrántjátok egy stúdióban és a hallgató máris tudja elölről végéig hallgatni a szarabb zenéidet is mosogatás, közösségi iszogatás közben és elmondani, hogy „na ez egy jó szar számuk”. Hozzá kell tenni, azért a szar számok is maguk nemében általában jók, csak NEM SLÁGEREK. Ezért lehet elhallgatni mosogatás közben. Na meg jár a sok időért a della a jogvédelemtől.

Hogy úgy fogalmazzunk, a kettő kiegészíti egymást, összehangoltan kell megjelentetni a dolgokat, de ez már tudatos tervezést igényel minden, az egyéni szituk miatt képtelenség egy cikkben megfogalmazni a stratégiát. Személyreszabott.

A következő kérdés: hogyan fogják ezt megismerni? Korábban fogta az ember a lemezét, eljuttatott pár darabot lemezboltokba, könyvesboltokba (már ha foglalkoztak vele) vagy a kiadó eljuttatta. Az vásárló pedig folyamatosan járt a lemezboltokba válogatni, vagy egymástól másolták az emberek az albumokat. Később egyes szakmai oldalakra feltöltötted a számaidat, albumaidat, esetleg Napster, Torrent. Ma pedig hova töltjük fel az albumot? Honlapunk, facebookon link Soundcloudra, esetleg ott építhetünk közösséget, Youtube (helyi közösség építhető), torrent, ésatöbbi-ésatöbbi-ésatöbbi. Persze a kiadó ettől még elküldheti ide-oda az anyagod. Akárhonnan nézzük, a semmiből valamit csinálni, azaz a nemismertségből ismertséget, az rengeteg szervezéssel és munkával jár és ebben az óriási munkában lényegesen csökkenti az időtényezőt, ha a pénz nem akadály. Például, ha úgy kezdjük a leveleket, hogy „mennyi?”. Mondanak majd egy árat, de mivel ma Magyarországon mindenki ingyen akar mindent, ezért kellemes csalódás lesz a másik oldalnak, hogy na végre valaki ellentételezni akarja az ő munkájukat is (hogy foglalkoznak veled), ezért egy álomszámot fognak bemondani, hiszen „ritkán van ilyen, akkor legalább most keressünk” vagy simán rutinosak és tudják, hogy úgyis alkudni fogsz (vagy mindkettő).

És persze azért nem kell majd feltétlenül komolyan venni ezt a számot, mert az alkudozók és hasraütők országában élünk, ezért a jó menedzser (aki a gazdaságosságot tartja szem előtt a projektnél, hiszen a költségvetés nem szállhat el) természetesen alkudni fog. Ha azt mondják, hogy 100 ezer, akkor tudja, hogy ez 20-30-50%-kal tuti túlárazott összeg, ezért ő bemondja az 50 ezret. Ők magasra lőttek, a zenekar alacsonyra. Utána szépen majd kijön a közös pont. Ez egy kicsit blöffölés, viszont mindkét oldal blöfföl. Nincs tárgyalás vagy igazából bármi az életben blöff nélkül. Sajnos. Megnyugodhatunk, beszélni fognak velünk, senki nem akarja veszni hagyni az ingyen pénzt és azért lássuk be, amióta világ a világ, pénzzel minden elintézhető. És ha már a gazdaságosságnál tartunk, ez a rosszabbik forgatókönyv, mert kiadásaink vannak, na de erre kellenek a kapcsolatok, hogy a sok kis apróság szervezési mérföldkövet lehetőleg baráti alapon intézhessük el. Ha ez nem is megy, nem aggódjunk, ha a kellő „tanulópénzt megfizettük” a reklámkampányra (ez tényleg nagyon drága lesz), utána már kerülünk olyan státuszba, hogy minket fognak keresni és nekünk akarnak pénzt adni a szolgáltatásainkért.

A cikksorozat előző részeit itt olvashatjátok:

1. Leszünk mi nagy zenekar?

2. Hogyan kerülhetünk be jó helyekre koncertezni?

3. Mennyi az annyi? Avagy mennyiből lehetünk nagy zenekar?

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.