Brian May a brit borzok népességének csökkentése ellen küzd
A Guardian egy közelmúltbeli interjújában az asztrofizikus, állatvédő aktivista és Queen-gitáros Brian May aggodalmát fejezte ki az angliai borzok számának lecsökkentésére tervezett projekt ellen, melyre - a közvélemény, a parlament és a tudományos közösség elsöprő rosszallása ellenére - idén nyáron kerül majd sor.
"Ez egyfajta felhívás: 'Tegyünk valamit, foganatosítsunk intézkedéseket, ez egy kívánatos dolog, igen, menjünk, és öljük meg a borzokat!'" - mondta May, majd így folytatta: "Csakhogy ez egy tragédia a nagy-britanniai vadvilág számára, és tragédia a farmerek számára is, mert azt hiszem, ez éket fog verni a farmgazdálkodást folytatók közössége és a lakosság közé, akik ezt nem akarják."
May "nagyon-nagyon szomorúan" felhívta a kormány által megbízott populáció-csökkentésért felelős hivatalt, és elmondta, hogy ez a lépés nem fogja segíteni a farmereket a szarvasmarha-gümőkór leküzdésében, amelynek terjedéséért a borzokat hibáztatták.
"Valamit tenni kell!" - tette hozzá May. "Ez egy szörnyű betegség, nagyon súlyos károkat okoz mind az iparnak, mind maguknak az állatoknak, de akkor sem ez a megoldás. A megoldás az lenne, ha beoltanák a borzokat és a szarvasmarhákat... Ez az, amire törekszünk ahelyett, hogy egészséges állatok ezreit mészárolnánk le."