Bejelentkezés

x
Search & Filters

Dave Grohl 400 kilós dobverői



Dave Grohl szülővárosa, az ohio-i Warren nem elégszik meg annyival, hogy saját rocksztárja után elnevez egy utcát. A város a hétvégén fogja ugyanis lerántani a fátylat a Foo Fighters frontemberének és egyben a Nirvana dobosának szánt műemlékről – a Youngstown Vindicator folyóirat szerint a város két, több mint 400 kilós nyárfa-dobverőt készített, így tisztelegve leghíresebb szülöttük előtt.

A viccesen túlméretezett dobverők először július 7-én, szombaton lesznek láthatók a Warren Amphitheaterben, az ott adott koncert ideje alatt. Itt szeptemberig maradhatnak, mert utána a Dave Grohl sétányra költöztetik majd őket. Hogy a leleplezés napjára Dave Grohl is ellátogat-e, egyelőre nem tudni; habár elképzelhető, hogy beugrik, hiszen a Foo Fighters következő koncertje csak augusztusban esedékes.

Joe O’Grady, warreni rendőrtiszt, és a főutca kialakításáért felelős képviselő elárulta, hogy a dobverőket nemrég hozták végleges állapotba, mikor madártollak segítségével reprodukálták a Grohl karjain lévő tetoválásokat.

Még 2009-ben történt, hogy Warren városa elnevezett egy utcát a zenészről, aki valóban ott született, ám a család igen korán elköltözött a virginiai Alexandriába. Ennek ellenére Grohl rokonainak nagy része még mindig a Warren-körüli térségben lakik.

Grohl mostanában eléggé visszahúzódóan alakítja pályafutását, mióta tizenegyedszerre is fellépett a Saturday Night Live showban, az évadzáró finálé csúcspontjaként (mellesleg ezzel ő a show történetének legtöbbször meghívott vendége). A rockert valószínűleg a Sound City című dokumentumfilm forgatása köti le ennyire, amely a legendás Van Nuys hangstúdióról szól. Persze az is lehet, hogy csak jól megérdemelt pihenését tölti.