Az esti koncerteket a miskolci Pungent From Below nyitotta. Sokáig gondolkodtam, vajon mit is írjak róluk, mert -hogy egy szójátékkal éljek: hallottról vagy jót vagy semmit. Mégis leírom, amit gondolok; csupán építő jelleggel. Szolgáljon tanulságul más kezdő zenekarnak is. Nem is a saját számokkal volt a problémám, és nem is a feldolgozásként választott Pantera, Limp Bizkit, Slipknot és System Of A Down számokkal (ez utóbbiba sajnos rengeteg hamis hang is becsúszott). A probléma forrása leginkább az volt hogy a 2 énekes -akik közül az egyik rapper volt- 1 hete csatlakozott a zenekarhoz. Ez a felkészületlenség rányomta a bélyegét az egész produkcióra. Lehet, hogy bölcsebb lett volna kihagyni ezt a mai koncertet és csiszolódni még.  Az első benyomás a színpadon nagyon fontos, mert így nem biztos, hogy lesz második. Nem csak a közönség szempontjából, hanem a hely sem biztos, hogy vendégül látja újra a csapatot.

A másodikként színpadra lépő, szintén miskolci Inercy, már jóval összeszokottabb csapat. Feldolgozásként olyan zenekaroktól játszottak, mint A Day To Remember, Avanged Sevenfold, Killswitch Engage. A saját számaik is ehhez a stílusirányzathoz passzolnak. Bár önmaguk jól mozogtak a színpadon, a közönséget a feldolgozások kivételével nem igazán tudták felrázni.

Fél év alatt immáron harmadszor láthattuk a The Idoru-t a Diamond Clubban. Talán ennek is volt köszönhető – na meg, hogy előző nap játszott itt a Nomad-, hogy a korábbi nézőszámhoz képest kevesen voltak a koncerten, kb 100 fő.  A The Idoru 1/2 12 körül lépett jó hangulatban színpadra (mivel Tibor nap volt a hétvégén). Ennek köszönhetően jócskán kibővítették az eredetileg tervezett programot. Már a koncertet is közkívánatra a When the morning comes-al kezdték. Ezután következett csak az Intro, majd az Out of eden, Keserű otthon, Enemy No.1, Bury it  all. Itt újabb kívánság műsor kezdődött, Refuse day by day, Prisoners of dead. Lagutóbbi, Diamond-os koncerten az iszonyatos hangerő miatt nem nagyon lehetett érteni mit is játszanak éppen, most sokkal barátságosabb volt a hangzás. Szolga Józsi is remekül mozgatta a közönséget, akik végig énekelték és zúzták a koncertet. A koncert második felében a Time album dalai kerültek előtérbe. Friends, Ain’t worth shit, Time, Félig szép. Majd újra közkívánatra előadták az Im moving on-t. A koncert végén még volt In pieces again (ami személyes kedvencem), és az Évről évre. Nem tudom ki, hogy van vele, nekem bejönnek az IDORU magyar nyelvű számai is. Egy kis csalódást jelent számomra, hogy Tibi tappinges gitárjátékát már csak gépről hallhatjuk. Nekem valahogy sokkal jobban bejött mikor még saját maga játszotta ezeket a témákat, bár ez csak az én személyes véleményem.  A koncertet a legújabb videoklipes számmal a Must be destroyed-el zárták.

Bodzilla