Bejelentkezés

x
Search & Filters

Matthias Jabs a Scorpions jövőjéről



A Scorpions gitárosa, Matthias Jabs nemrég kijelentette, hogy korábbi elhatározásuk ellenére az együttes mégsem oszlik fel – pedig ő megint inkább a felbomlásban lát több rációt. A német zenekar egy véglegesnek kikiáltott, világkörüli turné után letette volna a gitárokat, ám Jabs elmondása szerint ekkor meggondolták magukat és minden a régi kerékvágásban folytatódott.

A gitáros most így vélekedik: „Minden banda azt hiszi, hogy örökké tarthat a buli, de be kell látnunk, hogy a valóság nem ilyen. Egy bizonyos ponton majd kibújik a szög a zsákból és észrevesszük, hogy nem mi vagyunk a legfiatalabb fickók a környéken, ami senkinek sem fog tetszeni. Ez egy óhatatlanul bekövetkező, szomorú pillanat – mi magunk tapasztalt zenészek vagyunk, de még nekünk sincs tapasztalatunk atéren, hogy hogyan kell befejezni egy karriert. Ez még nekünk is egy első, és nagyon megrázó élmény lesz.”