Sammy Hagar új albumot tervez 2013-ban
Úgy tűnik, Sammy Hagar, a Van Halen korábbi énekese erőteljesen megfeledkezett szólókarrierjéről, mivel 2008-tól kizárólag a Joe Satriani, Michael Anthony (ex-Van Halen) és Chad Smith (Red Hot Chili Peppers) fémjelezte szupergupjukra, a Chickenfoot-ra koncentrált.
Hagar nem adott ki egyetlen saját albumot sem a ‘Cosmic Universal Fashion’ 2008-as megjelenése óta, de a kommentárok szerint, melyek a Las Vegas Magazine-ban közölt interjújára érkeztek, arra következtethetünk, hogy ismét belekezdett valamibe.
Miközben a Planet Hollywood Resort Miracle Mile üzleteiben található - meglehetősen ügyetlenül elnevezett - Cabo Wabo Cantina nevű szórakozóhelyének fennállásának harmadik évfordulója alkalmából arról beszélt, hogy már alig vár egy nagy rum- és tequila-partyt, most arra emlékeztet bennünket, hogy a kemény bulizós imázst félretette, és ő még mindig a generációjának egyik legtermékenyebb rockzenésze.
“A stúdióban dolgozom épp a zenekarommal, a The Wabos-szal, és próbálunk, új dalokat írunk” – mondta Hagar, amikor a 2013-as terveiről kérdezték. „Valamit kiadunk az idén, és valószínűleg elindulunk, és megcsinálunk 25-30 fellépést.”
Itt megtekinthető, amit David Coverdale-lel és a Chickenfoot tagjaival kiegészülve Led Zeppelint játszanak:


