Syma Csarnok
Bemutatkozás:
A Budapest Sportcsarnok 1999. évi leégése után megpályázta és elnyerte egy a Népstadion területén létesítendő rendezvénycsarnok felépítésének és üzemeltetésének jogát.
Az első három évben (2000-2003) SAP néven működő csarnok piaci bevezetése kitűnően sikerült. 2006-ban felépült az „A” és a „C” rendezvénycsarnok is, melyek létrehozását egy 2005. évi pályázat elnyerése tette lehetővé.
Rendezvényközpont már több mint öt éve nemcsak Magyarország legkorszerűbb, hanem piacvezető rendezvényhelyszíne is, évi több mint 120 rendezvény befogadásával. Szakmai elismertségéhez és népszerűségéhez nemcsak a kitűnő megközelíthetőség és az ingyenes parkolóhelyek járulnak hozzá, hanem a belső terek oszlop nélküli kialakítása, a belső terek szekcionálhatósága, számtalan különterem, a helyszínen működő étterem teljes körű catering szolgáltatása is.
A kiállítás-szervezők részére kombinált kiállítás-kivitelezési és csarnokbérleti csomagokat, a koncertszervezők számára különböző álló, ültetett és lelátós konfigurációkat tudunk kínálni. A nemzetközi standardok alapján szervezett kongresszusok igényeit 2500 főig teljes körűen tudjuk kielégíteni köszönhetően a C épületben kialakítható 4 db hangszigetelt szekcióteremnek.