Acélöntvények és nehéz esők: Thy Catafalque, Gire koncertbeszámoló – 2024. november 23., Dürer Kert
Thy Catafalque, Gire – 2024. november 23., Dürer Kert
Az összes eddigi általam látott Gire-koncerten nem voltak annyian, mint most – ismerősöm mondata jól foglalta össze a múlt szombati düreres visszatérés jelentőségét. Tizenhét év után állt színpadra a csapat, a nézőknek pedig valószínűleg egy szűk hányadát tették ki az említett sráchoz hasonlók.
A többség most láthatta először élőben a kultstátuszt nyert zenekart, mely egyetlen nagylemezével (plusz néhány demóval) is jelentős rajongói tábort tud magának. Igaz, a szűk merítés lehetősége egy saját turnét ma sem igen tenne lehetővé. Kátai Tamás el is mondta előtte a Lángolónak nemrég: főzenekarként nemigen tudnák bejárni az országot a programot kitevő hét-nyolc számukkal. Lenne egyébként még néhány, de hasonló a helyzet, mint a Thy Catafalque-nál: számos elvontabb dalt nehéz lenne műsorra tűzni. (Az első, On dist. demó Kátai-mentes thrashdalai pedig már kevéssé illenének hozzájuk. Bár izgalmas ötlet lenni átdolgozni őket!) Hiába, hogy sokan ezekre is ugyanúgy kíváncsiak lennének. Mit nem adnék én is azért, hogy élőben hallhassam az Éjmély felkavaró hangulatait, a Nádak, erek énekesnős révületét vagy a Hét madár mesélős merengését. Nem mintha a többinek ne örülnék: először voltam én is Gire-koncerten. Reméljük, nem utoljára!
Lett volna lehetőségem pedig két éve néhány dalukat élőben is hallani. Nem egyedül voltam, aki bosszankodva tudta meg utólag, hogy a 2022-es Fekete Zaj Ahriman-koncertje a végén váratlan Gire-buliba csapott át. Persze, a meglepetés volt a lényege, de biztosra veszem, hogy ha meghirdetik, sokan csak ezért lementek volna aznapra. Ha négy számért, hát annyiért. Nem csoda így az sem, hogy amikor az idei novemberre kétnapos Thy Catafalque-fesztivált hirdettek a Dürerbe, a második nap volt, ami szinte azonnal teltházas lett. Az elsőre, melyen a nem kevésbé kiváló Saor előzte a TC-t, még az utolsó pillanatban is könnyű volt jegyhez jutni, a Gire-ral közös estre már jóval kevésbé.
Avantgarde deathként jellemzik több helyen is a Gire-t, ami végül is nem áll távol a valóságtól. A koncerten is előadható dalaik a TC-hez képest kicsit másfélék, jóval nyersebbek, iparibbak, miközben valóban nem mellőzik a kísérteties világűri hangulatkeltést, ahogy a költői szövegeket és a slágergyanús dallamokat sem. A hangsúly persze Kónya Zoltán dühödt vokálján van, a Gire szeret odacsapni, még ha ezt olyan sorok formájában is teszi, mint hogy: „homlokán árnyék játszik, hasában fény virágzik”. Bár a Thy Catafalque-kal közös koncert elvileg lehetővé tette volna az énekesnős cameót is, de most erről nem volt szó. Beugrott viszont Lédeczy Lambert a bulit záró Aranyhajnalra – az acsarkodás nem hagyott alább, csak kapott egy blackes károgós ízt. Azt a koncert is egyértelművé tette, hogy a Gire számára az Az őzek futása, mint a Thy Catafalque-nak, mondjuk, a Köd utánam. Legalábbis az előbbi felvezetése kapta a leglátványosabb nézői visszajelzést. (De nézzük csak vissza a ’22-es zajos fellépést: ott is ez történt.)
A Gire csírájában már tartalmazta mindazt, amit a szintetizátor mögött álló Kátai saját projektjében, a Thy Catafalque-ban később kiteljesített. A saját jogán sokak kedvencévé váló makói formáció így utóbb sokak számára elsősorban TC-elődként vált fontossá, behatárolva azt is, mivel járhat egy esetleges visszatérés. Kátaitól is hallhattuk most, hogy nem feltétlenül lenne értelme megpróbálni új Gire-dalokat írni, még ha lenne is lehetőségük többet együtt lenni, akár új koncerteket összehozni.
Az viszont biztos, hogy a sokszínű Kátai-életműben van még honnan meríteni. Mutatják ezt az izgalmasabbnál izgalmasabb újrakiadások, ahogy az egyedi koncertkoncepciók is. Amikor a 2021-es Fekete Zajon még huszonöt zenész fogott össze, hogy előadja a TC több számát, mindez az újdonság, különlegesség erejével hatott. Aztán lett egy állandó csapat, és bár a bulik nem váltak heti rendszerességűvé, de három-négy alkalom után már a lelkes rajongók is elképzelhetőnek tartották, hogy egyiket-másikat azért kihagyják. Legalábbis én így voltam vele: amikor azt vettem észre, hogy az adott esetben keveset változó programot teljesen kiismertem, kis szünetet szerettem volna beiktatni. A csapat pedig jó érzékkel észlelte a hasonló fáradást, és egyedi koncepciók mentén kezdett fellépéseket szervezni.
A múlt heti koncert előtt pár nappal meglepve is jutott eszembe, hogy itt valójában a Rengeteg albumot fogják eljátszani a maga teljességében. A friss megjelenés (A gyönyörű álmok ezután jönnek) elterelte a figyelmem, valamiféle lemezbemutatóra készültem, amit egyébként szintén megkaptunk ezen a két estén. Az egy évvel ezelőtti ötlet is betalált amúgy: akkor két részre szedték az életművet, egyik este játszva az 1998 és 2016 közötti dalokat, másnap meg az utána következőket. Nagy várakozásokkal mentem is az elsőre, és nem kellett csalódnom: nagy élmény volt élőben is hallani az Ady- és Radnóti-feldolgozásokat (Héja-nász az avaron, Zápor), ahogy a kedvenc Róka hasa rádióról is olyanokat, mint az Űrhajók Makón vagy az Esőlámpás. Ha egyszer azt az albumot is el tudnák játszani teljes egészében, bizonyosan a kedvenc TC-koncertként jegyezném az estét.
Az egykor szűkebb körben kedvelt költői avantgarde projekt az elmúlt években meglepő módon tömegek kedvencévé vált. Persze, abszolút megérdemelt az elismerés, és a sűrűn érkező új albumok színvonalában sem csalódtam eddig soha. Mégis zavarba ejtő élmény, hogy a behirdetett Thy Catafalque-koncertekre rövid idő alatt fogy el az összes jegy, a küzdőtéren való nyomakodás pedig általános élménnyé vált. Ami mellett viszont a dalok – ha olykor jobban előadhatóbbak, direktebbek is – nem vesztettek összetettségükből, ezernyi izgalmas rétegükből. Egy TC-album szétszálazásához ma is sok tucatnyi hallgatás szükséges. A gyönyörű álmok ezután jönnek ráadásul az előző néhány albumnál sokkal inkább sokszínűre, egyben avantgárdra sikerült. Sokan örülhetnek az olyan színes-játékos tételeknek, mint amilyen a Vakond vagy a Világnak világa, a Lydiához pedig még váratlan Sebő Ferenc-feldolgozással is gazdagítja a TC zenéjét. (Habár ha a korábbi Kaláka-átvételt nézzük, önmagában nem annyira meglepő ez sem. Az erősen népzenés megvalósítás és a jellegzetes vokálok mégis kiemelik a TC-életmű egészéből.) Élőben viszont inkább a kevésbé elrugaszkodott dalok domináltak, így elhangzott a Piros kocsi, fekete éj, a Mindenevő vagy a Vasgyár. A kedvencem mindenképp a címadó volt, annak lendületét, sodró erejét már jó előre vártam, hogy halljam. De öröm volt élőben hallani az albumról végül lemaradt Omega-feldolgozást, a Babylont is.
A 13 évvel ezelőtti Rengeteg album nagy részét már hallhattuk élőben, az újdonságot a Vashegyek – Az eső, az eső, az eső – Tar gallyak végül hármasa jelentette. Az előbbi a jellegzetes hosszú dalok sorába tartozik, élőben is izgalmas a nagyon eltérő részeivel, hangulataival szembesülni. De a legemlékezetesebbnek a slágeres dalok sorába tartozó Az eső...-t mondanám. A Saorral közös estén a Holdkomp sajnálatos módon félbeszakadt, de a második nap már nem voltak technikai gondok, azt is sikerült egészében eljátszani.
Hiába lett egy állandó csapat, azért a TC-koncertek ma is erősen a különböző vendégművészekről, színpadról fel-le járkálásról szólnak. Legalábbis mindig külön megörülök, amikor látom, hogy jönnek az énekesnők, a The Answer Lies in the Black Voidban is hallható Horváth Martina és Dudás Ivett, akiktől más koncerteken mindig az Embersólyom az egyik legmaradandóbb élmény, míg most azt volt jó hallani, amit mondjuk a Vashegyekhez tettek hozzá. Vagy az új albumról a Ködkirályhoz („jööööjj, nehéééz esőő”), melynek felvezető tévés bejátszója az utóbbi idők egyik leglibabőrösebb nosztalgiáját ébreszti a hallgatóban. De hasonlókban végre újra megint nagyon erős a TC: hallgassuk csak meg a Vasgyár elején a kiselőadást az acélöntvényről, vagy a Vakondban „A kert” és „A nagy mélység” bemondásokat.
Hosszban is kitett most magáért a Thy Catafalque, de nem is bántam, jó volt mindkét album legjobbjait is élőben hallgatni. És most megint azt érzem: várom már a következő ötletet, a következő fellépést. Nem tervezem kihagyni.
A koncerten elhangzott dalok:
01. Fekete mezők
02. Kel keleti szél
03. Trilobita
04. Kő koppan
05. Vashegyek
06. Holdkomp
07. Kék ingem lobogó
08. Az eső, az eső, az eső
09. Tar gallyak végül
10. Minden test fű
11. Babilon (Omega feldolgozás)
12. Piros kocsi, fekete éj
13. Mindenevő
14. Vasgyár
15. Ködkirály
16. A gyönyörű álmok ezután jönnek
17. Fehérvasárnap
Lakner Dávid
Fotók: Bands Through The Lens, Bryan Taylor, Uzseka Norbert
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
