Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Ahogy öregszem az összes bennem meglévő szélsőség szépen lassan közeledik egymáshoz" - Makó Dávid interjú

Még április elején, Londonban elmentem egy All Pigs Must Die koncerte, aminek a vége felé találkoztam Jakab Zolival (Newborn, Bridge To Solace, Ghostchant) aki azt mondta, ha van kedvem, menjek le ugyanabba a klubba vasárnap este is, turnén van két zenekarral. Koncert ajánlásra amúgy sem mondok nemet, pláne nem, ha vendéglistán vagyok, úgyhogy vasárnap újra a Boston Music Room-ban találtam magam. Itt volt szerencsém megnézni a The Devil's Trade koncertjét. Az egyszemélyes zenekarnak, azaz Makó Dávidnak már akkor megígértem ezt az interjút. Íme hát:

Rockbook: - Szia Dávid! A legutóbbi Európa turnéd alkalmával találkoztunk - ami bár nem most volt -, kérlek mesélj róla kicsit! Milyen élményekkel gazdagodtál?

Makó Dávid: - Talán a legfontosabb, hogy még mindig tart. Ellentétben az eddigi utazásaimmal, itt olyan emberekkel találkoztam, akik igénylik, hogy viszonozzák amit a koncert, vagy a lemez adott nekik, és ez nekem egy nagyon súlyos élmény. A decemberi turnén a Crippled Black Phoenix és a Publicist UK társaságában több ember látott, nagyobb helyeken játszottam, de az utolsó koncerttel nagyjából vége is lett. Ez a turné pedig egyszerűen nem akar elengedni. Ennek nagy részben ahhoz van köze, hogy Nathan (Nathan Gray Collective, Boysetsfire) közönsége egyrészről ugye a hc felől érkezik, illetve egy nagyon meghatározó bázisa a sátánizmus felől, a sátánista egyház felől, akik nagyon különleges emberek, és nagyon szupportívak. A turné óta folyamatosan érkezik valamilyen meglepetés, ami teljesen elkápráztat. Köszönetet mondó üzenetek, apró jelzések, koncertmeghívások, turné ajánlatok, apró ajándékok, mint például pár napja egy brit koma írt, hogy adjam meg a postacímem, mert egy közös kedvenc zenészünkkel találkozott, megvette nekem a könyvét, és dedikáltatta is, és szeretné elküldeni. Nehéz, fárasztó turné volt, rengeteg utazással kevés alvással, 16 koncert 16 nap alatt, csodálatos koncertekkel, és rengeteg nevetéssel.

Rockbook: - (Mint előadó) milyen különbségeket látsz a hazai és a külföldi koncertek között?

Makó Dávid: - Nyitottabb, és valahogy érettebb hatást kelt az a közeg, amivel zenészként kint találkoztam. De ebben nincs semmi pejoratív, vagy ha akarom még is van, egyszerűen csak annyiról van szó, hogy kint minden sokkal hamarabb megtörtént már a zenei világban, az állam nem próbálja elnyomni a undergroundban mozgó rétegeket, sőt rengeteg módon segíti is. A zenekarok is más szinten tudnak mozogni. De gondolj bele, miért alakulhatott ki az a kifejezés itthon - mintegy elismerésképpen -, hogy egy zenekar "kint is megállná a helyét", vagy hogy "nyugati produkció", stb. Na, nagyjából egy kezemen meg tudom számolni, hány hazai koncerthelyszínről és koncert szervezőről tudnám ugyanezt elmondani.

Rockbook: - Aki jártasabb a hazai színtérben, annak ismerős kell, hogy legyél, hisz két zseniális bandában is hallhattak, a Stereochrist-ban és a HAW-ban is. Hogyan jött az ötlet, hogy egy merőben más műfajban is megmutasd magad?

Makó Dávid: - Nagyon szélsőségesen elkülönülő zenei világok vannak bennem, amelyek közben mind egy tőről fakadnak. A TDT az amit sem a HAW-ban sem a Stereochrist-ban nem tudtam megélni. Érdekes folyamat, hogy ahogy öregszem az összes bennem meglévő szélsőség szépen lassan közeledik egymáshoz. Lassan képes leszek állást foglalni...

 

 

Rockbook: - Egy zenekarral sem egyszerű kiállni emberek elé, hát még egyedül! Milyen nem várt nehézségekkel találtad szembe magad, mikor elindítottad a The Devil's Trade-et? Hozzá lehet ezekhez szokni?

Makó Dávid: - Minden nehézséget jó előre elképzelek. A lelki, a fizikai, és a technikaiakat is. Ezekre van ugye hatásom. Arra nincs, ha egy hely alkalmatlan a koncertezésre, vagy a közönségben van aki teljesen elzárkózik. Ezeken maximum felül lehet kerekedni. Azokkal a nehézségekkel amire van hatásom, viszont mindig számolnom kell. Minden koncert előtt rettegek. A küzdősportban is ez a rettegés az, ami addiktív számomra. Ezek azok a pillanatok amikben van lehetőséged legyőzni magad. Ha legyőzöm magam az ad egy fajta flow élményt. Számomra ez jelenti a fejlődést.

Rockbook: - Amikor Londonban láttalak, nem tudtam mire számítsak, bár a "Happy Music Is Shit" feliratú pólód jó jel volt... Haha! Az előadásod annyira mély volt és annyira magával ragadott, hogy én nem tudtam a következő bandát megnézni. Ez a fajta varázslat oda-vissza működik? Érzed te a színapdon, hogy mennyire fogod meg az embereket?

Makó Dávid: - Azt fogom fel, amit ki tudnak nyilvánítani. Van egy nagyon konkrét energia áramlás is, de azt sok minden el tudja rontani, bele tud zavarni. Ez az energia áramlás az alap. Adok valamit magamból, és ha nem kapok vissza cserébe, akkor rettenetes szenvedés a koncert. Egyszer fel kellett lépnem egy zsűri előtt, akik között nem volt egyetlen olyan zenész sem, aki valaha igazán elpusztította volna magát a színpadon. Na az a pokol. Zsűrinek játszani. A közönség is tud így viselkedni, de ha van egy-két ember, aki vevő az energiáimra, akkor tud működni a dolog. Van egy nagyon erős jel, amiről tudom, hogy jó úton halad egy koncert. A csend egy dal után.

Rockbook: - Mi az, ami inspirál, késztet arra, hogy azt mondd: erről írnom kell egy dalt?

Makó Dávid: - Ilyen még nem volt soha. Ha elhatározom, hogy valamiről írok egy dalt, abból soha nem lesz semmi. Úgy működik, hogy írok egy dalt, és közben, vagy van, hogy csak hetekkel, hónapokkal később jövök rá, hogy miről szól. Olyan is volt már, mint a No One Here esetében, hogy volt valami amiről azt gondoltam, hogy de jó lenne dalt írni róla. Aztán négy vagy öt évvel később véletlenül megtörtént. De csak akkor vettem észre, hogy miről szól, amikor elkészültem az első versszakkal, és közben a monitoromon volt egy kép az adott dologról. Félelmetes pillanat volt.

 

 

Rockbook: - Visszatérve a londoni koncertedre, egy brit ismerősömet két dal fogta meg nagyon, az egyik a "Hulljatok Levelek", ami a népdal feldolgozása, a másik pedig a Bözödújfaluról írt dalod. Mennyire tartod fontosnak a kultúrális gyökereidet?

Makó Dávid: - Nagyon, de én még mindig csak a felszínt kapargatom. Az ennyire mély és végtelen dolgok, mint a magyar kulturális örökség megrémítenek. Rohadtul félek például tengerben vagy óceánban úszni. Inkább csak állok a partján, vagy hajózok rajta, és remélem, hogy nem süllyedünk el. A gyökereimmel is úgy vagyok, hogy azt tudom magammal vinni, amit a szívem fogad be, amit az eszemnek kéne, az nem megy.  

Rockbook: - Ha már kultúra... Minden évben megnézem a Cseh Tamás Program listáját. Ennek az az oka, hogy szerintem van sok olyan előadó, akinek a Nemzeti Kultúrális Alapból nem hogy kapnia nem kéne, de fizetnie kéne bele. Azonban örömmel láttam a nevedet a listán. Mennyiben segít neked a CSTP?

Makó Dávid: - Eszembe nem jutott volna ilyesmire nevezni. Az A38 hajó legénységének fejéből pattant ki az ötlet, ők neveztek be. Azért mentem bele, mert a támogatásból kiadhattuk a lemezem bakeliten. Valóra vált egy gyerekkori álmom. Szerintem megérte.

Rockbook: - Kik azok az előadók ma Magyarországon, aki szerinted több figyelmet érdemelnének?

Makó Dávid: - Önkiírtás, Shapat Terror, Gazprom, és ideírok még kettőt, akik nem érdemlik meg, mert nem tesznek érte semmit: Igor, Ghostchant. Bár azt hiszem, mindkettőnél tudatos ez.

 

 

Rockbook: - Mik a terveid a jövőben? Szerinted merre visz az utad a HAW-val és merre a The Devil's Trade-del?

Makó Dávid: - A HAW-val kapcsolatban azt érdemes tudni, hogy az egyetlen célja, hogy így négyen jól érezzük magunkat, mindenféle nyomás, vagy kényszer nélkül. Azért van a zenekar, mert szeretjük egymást. Ha a focihoz értenénk, akkor fociznánk. Szépen csendben írjuk az új dalokat, amennyire épp kedvünk van, koncertezünk ahogy éppen kedvünk van.

 

A TDT-vel viszont rengeteg tervünk van (a többesszám, jóbarátomnak, és menedzseremnek szól Jakab Zolinak, akinek innen is pacsi!). Szó van egy portugál turnéról, európa turnéról, dolgozom az új dalokon, jövő év elején meg kéne jelennie egy új lemeznek, és ősszel talán lesz egy hazai turné, egy elég komoly párosításban, de erről még nem mondhatok semmit.

Rockbook: - Mit üzensz az olvasóknak?

Makó Dávid: - Orron át lélegezzenek, olvassanak sokat és semmit ne higgyenek el!

Rockbook: - Szeretném, ha küldenél egy dalt így az interjú végén! Melyik legyen az?

Makó Dávid: - Akkor legyen a Gazprom 'Isten' c. szerzeménye. Íme: 

 

 

Makó Dávid: - Mivel ez nagyon rövid volt, csak egyharmadot ér, küldök még egyet ez lesz a kétharmad.

 

 

Rockbook: - Köszi az interjút!


Csete Gábor