Bejelentkezés

x
Search & Filters

Alex Skolnick szerint még idén elkészülhet az új Testament album



Alex Skolnick a Nothing Shocking podcast vendége volt, amelyben a Testament készülő új albumáról adott helyzetjelentést. A gitáros szerint a stúdiómunkát már idén befejezhetik, jövőre pedig meg is jelenhet a lemez.
 
"Már tavaly elkezdtük a munkát. Akkor mutattuk meg egymásnak az első új ötleteinket a banda alapítójával és másik gitárosával, Eric Peterson-nal. Chris Dovas személyében új dobosunk van és ő is bekapcsolódott a munkába. Még csak 25 éves, vagyis pont a megfelelő korban van ahhoz, hogy csúcsformában tudjon ilyen zenét játszani. Nagyon élvezzük, hogy vele dolgozhatunk. A dobokat már felvettük, valamint a gitártémák egy részét is és jelenleg az énekdallamokat dolgozzuk ki. Azt nem mondom, hogy a célegyenesre fordultunk, de a féltávon túlvagyunk és innen már gyorsan fogunk haladni. Ősszel vagy legkésőbb az év végén elkészülünk mindennel, jövőre pedig meg is jelenhet az album."
 
 
A Testament december 10-én a Barba Negrában koncertezik az Anthrax és a Kreator különleges vendégeként.
 
A H-Music, a Rock1, a Barba Negra, a Cobra Agency és a K2 Agency bemutatja:
Kreator, Anthrax, Testament - Tour 2024
2024.12.10.
Barba Negra red Stage
Kapunyitás: 17:30
Show start: 18:30
 
Jegyárak:
 
18.999 Ft:  Elővételben - 2024.12.09-ig
19.999 Ft: A koncert napján a helyszínen
24.999 Ft: Vip jegy - limitált (!) - VIP jegy tartalmazza: ülőhely a VIP szekcióban, szeparált bár és toalett.