A „Snakes In Blossom” még alig hűlt ki a lejátszókban, a srácok folyamatosan mennek és játszanak élőben, a szekér nem áll meg. Voltak olyan rendesek és mindhárman válaszolgattak kérdéseimre. Íme:

Rockbook: Helló! Mi a helyzet veletek így a kifutó fesztivál szezonban, nyár végén, ősz kezdetén?

Mihály Gergely: Hali! Köszi szépen, minden oké. Sikeresen lenyomtuk a 11 állomásos tavaszi turnénkat és a nyáron volt 3 fesztiválfellépésünk is. Nagyon jól éreztük magunkat végig. Most nagyban dolgozunk a Tisza dalunkhoz forgatott videóklip utómunkálatain, de szeptember-október környékén már forgatjuk is a következő klipet. A Tisza videó amúgy 2-3 héten belül elkészül, és jól be is mutatjuk majd Nektek! :)

Bárkai László (Ottó): Kicsit elfáradtunk, most jelenleg pihenés van, de sok megvalósításra váró terv van. Van olyan is ami biztos meglepetést fog okozni.

Rockbook: Pár hónapja jelent meg a legújabb lemezetek „Snakes In Blossom” címmel. Milyen reakciók, kritikák érkeztek rá?

Peralta Miguel (Migi): Nagyon kedvező kritikákat kaptunk a világ minden tájáról. Olyan hangvételű lemezismertetőket olvastam több országból, szakmai szinten, hogy nem hittem el. Nagymágocsról, önerőből, kompromisszumok nélkül, stb. Mint egy megtestesült álom és egy nagy önigazolás. Soha nem voltam ennyire büszke a zenekarunkra, a tagokra, mint az új lemez kapcsán.

Ottó: Úgy gondolom szinte csak pozitív visszajelzések érkeztek. El szoktam őket olvasni, de engem személy szerint nem nagyon szokott befolyásolni.

Rockbook: Mindig is személyesek voltak a dalszövegek, beleolvasván a „Snakes” anyagába ez most sincs másképp. Mi ihleti pontosan e keserűen dühös sorokat? Honnan fakad ez a kiábrándult őszinte érzés?

Gergő: Az élet inspirál. :) Semmi kamu, csakis őszinte gondolatok jellemzik a dalszövegeimet. A zene számomra egy iszonyatosan őszinte megnyilvánulási forma, a lelkem lenyomata. Nem tudnék kamuzni, meg persze meg sem fordul a fejemben egy ilyen vétség... :) Főleg az engem ért negatív hatások jelennek meg a dalszövegeimben. Kiírom magamból, ami bánt, és ez által megkönnyebbülök. Ennyire egyszerű. :)

Rockbook: Milyen zenei koncepció szerint épültek fel a mostani dalok?

Migi: Most is együtt, zenekari szinten ment a dalírás utómunkája. De a dalok szülőatyja 99%-ban az előző évekkel szemben most Gergő volt. Alkotott az egész produkciónak egy olyan csapásirányt és szemlélet, ami nagyon úgy tűnik, hogy működőképes. Ezért kifejezetten büszke vagyok Rá, a mindenre kiterjedő látásmódjára, a fanatizmusára az új albummal kapcsolatban. Rendesen motivált bennünket Ottóval.

Ottó: A dalok változatosságát tekintve nem hiszem, hogy bármilyen koncepció ráhúzható a lemezre, egyszerűen az adott időszak benyomásai ebben a zenei formában jött ki belőlünk.

Rockbook: Ha jól tudom ismét Vári Gábor volt a hangmérnök. Mennyiben különbözik ez az új anyag a régebbiektől?

Migi: Mindenképpen érzek fejlődést az előző munkáinkhoz képest. A letisztultság, tudatosság most még jobban tetten érhető mind a hangzás, mind a dalszerzés tekintetében.

Ottó: Ahogy a régebbi lemezek esetében is mindig arra törekedtünk, hogy a lemezre préselt hangkép alátámassza a zenei mondanivalót és ez most sincs másképpen.

Rockbook: Lehet azt mondani, hogy sikeresek vagytok a szakmában. Itthon miként zajlanak a dolgok irányotokba a műélvező közeg és a kritikusok szemszögéből?

Migi: Szakmailag mindenképpen könyvelhetünk el sikereket. De ez a zenekar életben tartásához édes kevés. Úgy gondolom, hogy itthon amit ezzel a műfajjal elérhettünk, azt elértük. Én azon dolgozom, hogy külföldre nyisson a zenekar.

Ottó: Én nem nagyon érzem, hogy itthon bármennyire is „zajlanának a dolgok”. Van egy pár ember aki szereti a zenénket, de körülbelül mindegyiküket ismerjük név szerint. A kritikusok általában kedvesek, jókat írnak rólunk, de a füvet ők sem nyírják le helyettem…

Rockbook: Meséljétek el egyik legkellemesebb, illetve legkellemetlenebb koncertélményeteket!

Gergő: Minden esetben kellemes a dolog, ha megvan a kémia a közönség és mi köztünk. Nem is a nézőszámtól függ ez, hanem inkább a kölcsönhatástól. Különösen szeretünk hazai pályán, Szentesen játszani. Azok a koncik mindig nagyon jók, de persze bárhol, ahol érezzük a szeretetet, szép dolgok tudnak összejönni. A legkellemetlenebb az, amikor van valami technikai probléma, és meg kell állni egy-egy dallal. Például áramszünet, húrszakadás, kontakthiba. Vagy, ha valamelyik zenekari tag részegebb a kelleténél, és megy az erdőjárás-pontatlanságok stb. :D Az sem túl jó! De szerencsére nem sokszor fordulnak ezek a dolgok elő. Talán 10-ből egy esetben.

Rockbook: Egy új rock rádió van születőben, mi a véleményetek róla? Úgy tudom, már interjút is készítettek Veletek…

Gergő: Nagyon szimpatikus módon ők kerestek meg, hogy csinálnának interjút velem. Ez már alapból egy szép gesztus volt, jól esett. Az a kár, hogy még nem elég nagy a frekvenciatartományuk, és sok helyen csak neten lehet fogni, de én nagyon szurkolok nekik, hogy lenyomják a többi nagy rádióállomást, ahol normális zenéket még csak véletlenül sem lehet hallani. Az a fura amúgy a mi kis csodás országunkban, hogy itt nem nyomják a rockzenét semmiféle médiafelületen, kivéve a most indult Rádió Rockot. Rajtunk kívül szinte mindenhol vannak rock rádiók. Amerikában például ennek hagyományi vannak. Fényes nappal tolják a Slayert meg a Panterát, és ez tök természetes dolog arrafelé. Most, hogy megjelent a lemezünk, és jóval hatékonyabb kiadónk van, mint valaha, minket is betoltak jó pár rádióműsorba Ausztráliában, Japánban, Észak-Amerikában stb., és játsszák még olyan dalainkat is, mint az Instancy, ami fogalmazzunk úgy, hogy nem a lemez legnagyobb slágere a maga 7 percével. :) Szóval lehetne tanulni ezektől az országoktól egy kis morált! :)

Rockbook: Magyarország mindig érdekes olvasztótégely volt zenei szempontból is. Elég sok az itthon az indokolatlanul túlhype-olt csapat és egyértelműen a mainstream pop/rock uralja a piacot. Mi erről a véleményetek? Létre hozható-e az a fajta zenei kultúra, mint külföldön tőlünk pár kilométerre, vagy ez egy halott próbálkozás?

Gergő: Ez a kérdés eléggé kapcsolódik ahhoz, amiről az előbb beszéltem. Szóval ha a média is az ügy mellé állna, és nem a szemetet ontanák magukból, akkor könnyebb lenne a helyzet, és befogadóbbá lehetne tenni az embereket. Sokszor az a baj, hogy el sem jut hozzájuk az adott banda, pedig milyen brutálisan jó zenekarok vannak már ebben az országban, akik simán lehetnének sztárok is, játszanak annyira slágeres zenét. Gondolok itt a Turbo-ra például. És a sztárrá válás helyett szépen a földbe is álltak, mert gondolom elegük lett a sok szarból, amivel szembesültek itthon. Számtalan hasonló esetet tudnék mondani.

Ottó: Nem látok semmi olyan erre utaló jelet, hogy a közeljövőben javulna a helyzet. Zenei tehetség alapján nézve nyilván elég igazságtalan a zenekarok elismertsége, de hát ez van. Aki elég populáris és megköti a megfelelő kompromisszumokat, annak megy a szekér, legalábbis valameddig…

Rockbook: Mindig hatalmas különbségek voltak a fővárosi és az alföldi vagy más vidékről érkező bandák közt. Zenei és emberi szempontokból is, nem mindig csak a jó dolgokat szem előtt tartva. Mi lehet ennek az oka?

Gergő: Azt figyeltem meg, hogy a pesti bandák nagy részének van egyfajta hype-ja alapból... Pesten nyilván azért, mert az nekik hazai pálya, de vidéken érdekes a helyzet. Csak amiatt, mert pestiek, komolyabban veszik őket. Én legalábbis így tapasztaltam meg több esetben...

Ottó: Érdekes azért megfigyelni, hogy vidéki koncertek esetében nincs különbség, már ha nézők számát vesszük alapul.

Gergő: A legtöbb zenekarral amúgy mi jóban vagyunk. Ha nem túl nagy az arcuk, akkor mi egy elég barátságos társaság vagyunk. Az sem jellemző ránk, ami megy mondjuk a bandák 70%-ánál, hogy fikázzák egymást a másik háta mögött, a szemükbe meg mosolyognak, és hízelegnek... Az ilyet látva mindig elfog a hányinger kicsit. :) De mondom, mi szeretjük a legtöbb bandát, és ha energiánk engedi, végig is nézzük a koncertjüket, ha előttünk-utánunk játszanak. Manapság ez sem divat amúgy... Inkább kiégetten nyomogatják a telefonjukat egy izzadtság szagú öltözőben, minthogy megnézzenek egy metal bandát... Ezt mindig is furcsállottam, de egyre inkább jellemző.

Rockbook: Milyen érzés 5 nagylemezzel a hátatok mögött újra és újra színpadra állni? Mi az, ami még mindig alkotásra sarkall benneteket?

Migi: Egyéni szinten: zenei éhség. Zenekari szinten: a barátság.

Ottó: Szerencsére nem kell motiváló dolgokat keresni, amíg van mit mondanunk zeneileg addig elég könnyen fog menni ezután is.

Gergő: Annyiban nehezebb a koncertezés, hogy elég kemény dió összerakni a programot. 5 nagylemez, az kb. olyan 50 dal... Nagyon sok. És vannak dalok, amiket nem szabad kihagyni egy koncin. Szóval most, hogy kijött az új lemez, elég nehéz dolgunk volt, hogy melyik új dalok is kerüljenek a repertoárba, és melyik régieket hagyjuk el. Ami alkotásra sarkall, az a zene szeretete. Ez a vérünkben van szerintem. Meg tudunk őrülni tőle, és érte. Aki volt már koncertünkön, az tudja, hogy miről beszélek. :)

Rockbook: Köszönjük szépen srácok!


Az Angertea elérhetőségei: Honlap, Facebook.

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.