Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Ami lettem, most már élvezem” - No One Inside interjú



A 2022-ben alakult, nu metalban utazó miskolci No One Inside pár hónap alatt komoly sikereket tudhat magáénak. Hogyan jutottak el a közös zenélés gondolatától addig hogy a Tankcsapda előzenekaraként léphettek fel, többek között erről beszélgettünk Lovas-Mitru Tímea énekessel, Tóth Tamás Zoltán gitárossal, Lovas Roland basszusgitárossal, és Farkas Márton dobossal.
 
Rockbook: A közösségi oldalatokon az első bejegyzést 2022 tavaszáról találtam, és ezzel már az első készülő anyagot promóztátok. Hogy jutottatok el idáig? Hogy alakultatok? Ismertétek egymást korábban is?
 
Márton: A legrégebbi ismeretség köztem és Timi között van, 6-7 éve ismerjük egymást, a régebbi zenekaraink léptek is fel együtt. Egyik este véletlenül összefutottunk, és szóba hoztuk, milyen jó lenne együtt zenélni. A beszélgetés közben Timi mutatott egy demo változatot (amit Tomi írt) a Lehelet című dalról, ami annyira megtetszett, hogy elvállaltam a dobos szerepet. Timi és Tomi már 2 éve tartották a kapcsolatot, mint barátok, és tervben volt amúgy is egy közös projekt, mivel Tomi nem csak gitáros, hanem zeneszerző is egyben. A csapat Dáviddal egészült ki, aki velünk volt kb. fél évet, majd Roland jött a basszusgitár posztra. Így a végleges felállásunk 2022 őszére tehető. 
 
 
Rockbook: Amikor először hallottam rólatok, a zenekar nevével és logójával találkoztam a Youtube-on. Nem volt semmi más infóm. A „Lehelet” című számot hallgattam; ahogy beindult a vokál, kellett pár másodperc, mire rájöttem, hogy itt bizony frontleányt hallok. Elképesztő energia van az énekben, és engem lenyűgözött az, hogy Timi kvázi szavanként tud váltani a szöveg, az lágy ének, és a teli torokból üvöltés között. Mi volt a közönség reakciója az első koncerteken? Hogy fogadtak benneteket?
 
Tomi: Az első koncertünk Veszprémben volt a Terem nevű szórakozóhelyen, ahol másik két zenekarral volt szerencsénk fellépni. A fogadtatás és a másik két banda hozzánk állása meglepően pozitív volt. Ahhoz képest, hogy ez volt az első fellépésünk, az ott lévő emberek meghallgattak minket és buliztak ránk, pár feldolgozást velünk együtt is énekeltek. Nem tettek különbséget azzal kapcsolatban, hogy női ének van. A többi koncertünkön is ezt tapasztaltuk, hogy elfogadott, ha nem feltétlen férfi frontember van egy zenekar élén, és még kiabál is :D
 
Rockbook: 2022. augusztusában részt vettetek a Roxiget tehetségkutató rendezvényen, Szigetszentmiklóson. Erről meséljetek kicsit. Közös ötlet volt, hogy jelentkezzetek?
 
Timi: Én voltam a hunyó, aki jelentkezett a zenekar nevében. Úgy voltam vele, már van annyi dalunk, hogy a 15 percet kitöltsük, ami elvárás volt a tehetségkutatón. A többiek szemrebbenés nélkül igent mondtak, így nem volt kérdéses, hogy küldjük is az anyagunkat. A legjobb 10 közé bejutottunk a 37 jelentkező közül, így személyesen is tudtunk bizonyítani a zsűrinek, ott a helyünk. 
 
Rockbook: Mennyi ideig tartott a Roxiget?
 
Márton: Egy délután alatt lezajlott az egész esemény, amin a 10 zenekar fellépett, és késő délután az eredményt ki is hirdették.
 
Rocbook: Milyen élmény volt a rendezvény belülről?
 
Tomi: Mivel ez életem első tehetségkutatója volt, így maradandó élményként maradt meg bennem az ottani profizmus, az alapos felszereltség, a nagy színpad, és a magas színvonalú kihangosítás. Szenvedtünk, mert nagyon meleg volt, a zenekarból két tag még félig betegen jött el, de nem akartunk egy ilyen lehetőséget kihagyni, és a végeredményből kiindulva teljesen megérte, hogy elmentünk. 
 
 
Rockbook: Hányadik helyezést értétek el?
 
Timi: A negyedik helyezést sikerült elérnünk, és egy különdíjat is bezsebelhettünk, melyben fellépési lehetőséget kaptunk a Szigetszentmiklósi Sportcsarnokban megrendezett Tankcsapda koncertje előtt. Őszintén szólva, amikor meghallottuk a zenekar nevét a díj kiosztásakor, nem hittünk a fülünknek. Felszaladtunk, vigyorogtunk, mint a vadalma, majd lejőve a színpadról elsírtuk magunkat örömünkben. Nem minden zenekarnak adatik ez meg, főleg nem úgy, hogy még egy éve sem volt akkor együtt a csapat.
 
Rockbook: Milyen élmény volt Lukácsék előtt fellépni?
 
Roland: Mivel még nagy színpados lehetőségünk nem volt ez előtt, így kihívást jelentett, hogy felkészüljön rá a zenekar. Szerencsére sikerült olyan szakembereket találnunk, akiknek köszönhetően magabiztossággal tudtunk egy ekkora zenekar előtt fellépni. Nem tagadjuk, az elején remegtünk, de az első dal után sikerült feloldódni. A közönség visszajelzéséből ítélve nem csak mi élveztük a koncertet, hanem ők is.
 
Rockbook: Mennyi ideig voltatok színpadon?
 
Timi: 35 perc állt rendelkezésünkre, 7 saját dalunk szólalhatott meg. Ezek közül eddig 3 dal elérhető különböző platformokon, melyek egy EP-n foglalnak helyet.
 
Rockbook: Közös képet láttam Lukács Laciékkal. Koncerten kívül is volt lehetőségetek találkozni velük?
 
Roland: Miután vége lett a Tankcsapda koncertnek, elkezdődött a lepakolás, már mi is a kocsinál álltunk. Készültünk haza, és akkor léptek ki a hátsó bejáraton. Itt sikerült velük pár szót váltani, és ekkor készült a kép.
 
 
Rockbook: A BDPST Rock rádióban játsszák a dalaitokat. Kaptok azóta több visszajelzést? A videóklipek nézettsége megugrott azóta?
 
Tomi: Nem vettük észre, hogy bármi is változott volna a népszerűségünket illetően. Amit biztosan tudunk, hogy a „Fülelő” nevű Youtube csatorna már kétszer belerakott minket a műsorukba. 
 
Rockbook: Hol vagytok még láthatóak/hallhatóak (TV, rádió, stream, stb...)?
 
Márton: Ezévben sikerült a Múltunk visszhangjai című EP-nket pl. Spotify-ra, Apple Music-ra, ITunes-ra, Soundcloudra közzétenni. A youtube csatornánkon mind a 3 dal megtalálható szöveges videó és klip formátumban.
 
Rockbook: Tervezitek a közeljövőben nagylemez kiadását? Ha igen, fizikai adathordozón, vagy streaming szolgáltatóknál?
 
Timi: Ismét egy EP-n dolgozunk, és szeretnénk, ha ezt is kézzel fogható formátumban tudnánk terjeszteni, mint az előző anyagunkat. Természetesen az előbb említett oldalakon is fent lesznek az új dalok.
 
Rockbook: Hol láthat benneteket a közönség a közeljövőben?
 
Roland: Május 6-án a miskolci Corner Stage-ben léphetünk fel a Cadaveres társaságában. Júliusban pedig a budapesti S8 Underground színpadán láthattok/hallhattok minket más zenekarokkal egyetemben.
 
Rockbook: Mik a terveitek 2023-ban?
 
Tomi: Az új EP-n kívül tervben van más zenekarok énekeseivel együtt dolgozni, és ezeket videóklip formátumban megjelentetni. Szeretnénk minél több helyre eljutni az országban, egyelőre úgy látjuk, ez egy eléggé nehéz folyamat kezdő zenekarként. Mindent megteszünk, hogy minél több emberhez eljuthassunk, valamint a stílusunkat szeretnénk színesebbé tenni különböző elemekkel, újdonságokkal.  
 
Elérhetőségek: Facebook, YouTube
 
 
 
Bonivárt Balázs