„Arcom ilyenre az országút faragta!” – Tankcsapda Európa Turné összefoglaló
Az idei negyed százados jubileumi évét a „szokásostól” eltérően nem hazai koncert sorozattal nyitotta a debreceni trió, hanem egy 11 országot érintő 19 állomásos határon túli, főleg klubokban tartott rendhagyó bulikkal kezdte megünnepelni a Tank’s Not Dead Europe Tour keretében. Az előzenekarok is olyan változatosak voltak, mint a helyszínek - a Helland-ot és a Southern Society-t talán külön kiemelném - amik között voltak kisebb 2-300 férőhelyes szórakozóhelyek, néhány nagyobb 6-800 befogadó képességű klubok is, kultúrházak, Erdélyben szabadtéri focipálya, főtér pár ezres tömeg előtt. A nagyjából húsz éve letudott hasonló buli sorozatból egyedül a berlini „Wild At Heart” pub volt ugyan az. Játszottak Koppenhágában is, ahova az eddigi 25 év alatt még nem jutottak el. Erdély is régi restancia volt számukra, ahol most több ezres tömeg előtt mutathatták meg a Szent György Napokon, mire is képes a „Rockmafia”. A turnényitás Kassán a Colloseumban volt, majd jött Zürich, ahol a zenekar dobosa Fejes Tomi ünnepelte meg a lábméretét elérő korát. Ezek után a szintúgy negyedszázada fenn álló bécsi Chelsea következett egy vasút alatti bunkerben. Érdekes módon nagyobb sikere lett a sorozatnak, mint számították, mivel több helyszínen is kikerült a „Sold Out” tábla, és rekedtek kint emberek. Történtek rendhagyó esetek is a rendhagyó bulikon, mivel például Kölnben komoly csetepaté alakult ki a nézőtéren pogó közben, még a csajok is haraptak, rúgtak a régi idők emlékét idézve, amire azért nem szokott példa lenni. A luxemburgi buli előtt, a dobos Úr egy benzinkutas gyorséttermi salátától komoly ételmérgezést kapott. Koncert alatt kórházba kellett vinni, viszont a közönség nem maradt hoppon, mert Tomi dobtechnikusa, Zolika beszállt a bőrök mögé, és remekül megoldotta a buli hátralévő részét, persze nem a setlist szerint, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak „kottából” tud játszani a banda.

A „Lopott könyvekig” rendben lement a műsor, majd jött jammelve az „Örökké tart és az Egyszerű dal” Laci Úr és Sidi részéről ( ki időt nyer, életet nyer ), addigra sikerült a technikus urat rábeszélni a mutatványra és jött a folytatás ki mit tud alapon: - „Ez az a ház, Adjon az ég, Félre a tréfát, Éjszaka részegen haza, Legjobb méreg, Be vagyok rúgva, Nem kell semmi” nótákkal. A közönség nem panaszkodhatott, igazán exkluzív bulit kapott, mert ilyenre még soha nem volt példa a Tankcsapda írott történelmében… Szerencsére a másnapi müncheni koncertre jobban lett Fejes, és remekül helyt állt a BackStage nevű klubban. A helyszínek között volt még Szlovénia (Lendva), Szerbia (Szabadka), Anglia (Bristol, Manchester), Írország (Dublin), Románia (Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely), Ausztria (Bécs, Oberpullendorf), Szlovákia (Apátújfalu, Kassa) Németország (Berlin, Köln, München) és a szerbiai turnétemetés is meg volt „méltó körülmények között” Zentán a Zeppelinben, ahol „magyarverés” helyett tortával várták a Tankokat, és a „beksztédzs” az utca volt, a határ átlépés meg a hőskort idézi mindegy merre mész…
A határon túli dallista a következő volt, Luxemburgot kivéve:

Akiknek nem volt módja eljutni valamelyik helyszínre annak itt egy bécsi koncertbeszámoló.
A tavaszi lendületet folytatva jönnek a nyári fesztiválok, ahol is 8 alkalommal találkozhat a nagyérdemű a jubiláló Tankcsapdával: Május 17-én a Hungaroringen, ahol is ingyenes lesz a bejutás regisztráció után az Opel Napokon, majd jön az Agárdi Turbók-féle Popstrand június 28-án, Július 4-én a soproni Volt fesztivál, az Efott Miskolctapolcán július 15-én, a Campus Fesztivál Anna napon hazai pályán, Esztergomban a Fesztivál Szigeten augusztus 16-án lépnek fel, és a Strandfesztiválon Szent István napján Zamárdiban. Nyolcadikként ősz elején lesz még egy budapesti buli is, aminek részletei még nem nyilvánosak, valamint hamarosan lesz egy bővebb interjú a zenekarral turnéról, klipről, erről – arról itt a Rockbookon. Kedden este hét után debütál az új daluk az ősszel megjelenő korongról, melyről a klip is nyilvános lesz a youtube-on! Szóval a Tankok nem halottak, és addig is legyen „Jóképű” mindenki, szóljon a Rock!
Juhász Peti


