Tizen-pár évvel ezelőtt egy dal felvétele még körülményes volt, a technológia fejlődésének hála manapság viszont szinte már bárki rögzíthet, akár otthon is, és egyre többen is élnek ezzel a lehetőséggel. Mai interjúalanyunk, az egykori Rockinform munkatársa, és főállású húrnyűvő, Turi Csaba is ezt az utat választotta. 2012-ben összehozott egy kislemezt házi körülmények közt, tele instrumentális gitármuzsikával. Erről, és egyéb dolgokról faggattuk őt.

Rockbook: - Mesélj az olvasóknak kicsit az eddigi pályafutásodról! Hogyan kezdődött nálad a zenélés?

Turi Csaba: - Még bőven a 80-as években jártunk, amikor elkezdtünk a gimis cimborámmal gitározgatni, egyfajta versenynek fogva fel az egészet. Akkor jelentek meg ezek a gurgula, villámgyors instrumentális gitárlemezek (Yngwie, Vinnie Moore, Tafolla, MacAlpine) és azt hinné az ember, hogy ez mekkora szerencse volt a tanulás szempontjából. Másnak talán lehet, nekem nem, de ezért csak magam okolhatom. Ahelyett, hogy a helyes hangképzésre (vibrato) figyeltem volna, szépen elkezdtem építeni a házat a kéménnyel kezdve. Gyors, pontatlan arpeggiok szarásig, lassabb játék sehol. Na ilyen is lett a gitározásom. Szinte használhatatlan parasztvakítás.:-) Most próbálom kínnal-keservvel helyrehozni a dolgokat. Ebből kiderül, hogy nem tartom magam egyáltalán jó gitárosnak, Egy-két nehezebbnek mondható technikai dolgot kigyakoroltam ugyan az évek során, de még a szűkebb lakókörnyezetem gitárosai közül is alig tudok valakit, akitől ne tudnék tanulni valamit.

Rockbook: - Kik voltak a legfőbb inspirációid?

Csaba: - Képtelen lennék felsorolni, hiszen Django Reinhardtól egészen Tosin Abasi-ig mindenkiben találok valami izgalmasat, de azt azért nehezen tudnám tagadni, hogy Yngwie arpeggio- forradalma nagy hatással volt rám. Hendrix, Yngwie és Eddie Van Halen egészen biztosan megkerülhetetlen a modern szólógitározásban, de tényleg mindenki nagyon fontos, aki két-három hangból felismerhető és hozzátett valamit ehhez a csodálatos világhoz. Minden idők legjobb gitárszólója pedig a Pink Floyd Comfortably Numb dalában hangzik el és David Gilmour jegyzi.

Rockbook: - Honnan jött az ötlet, hogy szólóprojektbe kezdj?

Csaba: - Nem nevezném én ezt szólóprojektnek. Úgy alakult az életem, hogy 42 évesen ismét előtörtek belőlem a kreatív energiák, vagy talán úgy pontosabb, hogy kellett valamit találni, amibe bele lehetett temetkezni. Az íráshoz értettem még valamennyire, de abban nem leltem megnyugvást. Kis túlzással talán, de szinte a túlélés eszköze lett a hangszer. És azt vettem észre, hogy egymás után jönnek a zenei gondolatok, és úgy ítéltem meg, hogy ezeket érdemes talán rögzíteni. Érdekes ez, mert ugyan elég sok zenei kritikát írtam, amíg az azóta sajnálatosan megszűnt Rockinform magazin csapatában voltam és azt gondoltam, sőt most is azt gondolom, hogy egy rockzenei produkciót meglehetősen reálisan tudok megítélni, attól függetlenül, hogy tetszik-e vagy sem. Nos, ez a képesség a saját szerzeményeknél nem megbízhatóan működik. Elküldtem tehát a dalokat néhány, számomra megfelelő értékítélettel bíró zenész/gitáros ismerősnek és kb. az a konszenzusos vélemény alakult ki, hogy nem kell parázni, vállalható szerzemények. A zenészek, de nem gitárosok szerint teljesen rendben vannak, figyelmes gitárosok viszont továbbra is kiszúrnak hangképzési hibákat. (vibrato) Ezt mindenképpen és rövid időn belül ki akarom javítani, mert hihetetlenül idegesít.:-)

Rockbook: - Hogyan rögzíted a dalokat?

Csaba: - A legegyszerűbb demós módszerrel, házi körülmények között. Mindent hangszert én játszok fel, a dobokat kivéve. Folyamatosan fejlesztem ezt a tudásom. A dobhangzásaim a vállalhatatlantól már eljutott a "szimplán rossz" fázisba, de nem állok meg. :-)

Ami viszont talán némi pluszt jelent, hogy fontosnak tartom a képi megjelenítést, ezért a dalokhoz a legtöbb esetben videók is készülnek. A saját dalok színeket, képeket látva születnek, ha már közzéteszem őket, legyen egyértelmű a bennem keltett hangulatuk. Steve Vai zenéje önmagában is megáll a lábán, az enyémhez elkél a képi segítség, mint mankó, vagy egyenesen két műláb! :-)))

Rockbook: - Tervezed-e valamikor élőben is előadni a dalokat? Esetleg van tervben zenekar?

Csaba: - Akik ismernek, azt mondják, hogy magamnak való vagyok, nem igazán vagyok csapatjátékos. Sok embernek kikérem a véleményét, de nem biztos, hogy hajlandó vagyok változtatni a dolgokon. Régebben megannyiszor átéltem, hogy színpadon rám szóltak, hogy hangos a gitár. Elmondhatatlanul idegesített, mert szerintem nem volt az. Most csak magamra szólhatok és ezt hihetetlenül élvezem. Őszintén pedig azt is be kell vallanom, hogy nekem ezeket a dalokat biztos kézzel megszólaltatni, napi egy-két órás gyakorlással lenne lehetséges. Ez pedig nem fér bele az időmbe. Felvételkor egy nehezebb résznek nekifuthatok többször is, színpadon ugyanez viszont már csúnya beégés.:-))

Rockbook: - Várhatunk-e esetleg egy Túri Csaba nagylemezt?

Csaba: - Nem! Nem vagyok annyira jó technikailag, hogy instrumentális lemezt adjak ki. Ezek a dalok nekem fontosak, ha valaki meghallgatja és tetszik is neki, annak örülök, ezért is teszem közzé őket, de ha senki nem hallgatja meg, az sem baj.

Rockbook: - Milyen terveid vannak ezzel az egésszel hosszabb távon?

Csaba: - Igazából tervem sincs. Mindenkit arra bíztatok, aki hangszeren játszik, hogy fogalmazza meg a saját zenei gondolatait, mert ez önkifejezés, és ezerszer értékesebb, mint akármilyen professzionálisan is, de eljátszani ezredjére egy mások által sikerre vitt rock-klasszikust. Mégis többen választják ez utóbbi utat, ami még ráadásul nehezebb is. A saját dalaid megmutatnak, elmondanak rólad sok mindent , az önkifejezésben rejlik az ereje. A zene pedig alapvetően önkifejezési forma.

Rockbook: - Végezetül: ha jól tudom, akkor gyűjtöd a CD-ket. Pontosan hány darabnál tartasz, és közülük melyik a kedvenc korongod?

Csaba: - Nem tudom pontosan, hogy hány darab. A zenei DVD-gyűjteménnyel együtt 6-800 db lehet. Néhány közülük mára beszerezhetetlen ritkaság, de az ipari letöltés korában nem tudom, hogy van-e ezeknek valós értéke.

Ozzi