Bejelentkezés

x
Search & Filters

Bill Kelliher: "Nick Johston a megfelelő gitáros a Mastodon számára"



Március elején érkezett a hír, hogy a Mastodon 25 év után megvált Brent Hinds-től és bár a bejelentést követő első koncertjükön még Ben Eller-rel léptek fel, azóta Nick Johnston tölti be a szólógitáros posztot. Bill Kelliher még augusztusban, Hinds halálos kimenetelű közúti balesete előtt beszélt a tagcseréről, az interjú azonban csak a napokban került fel a Sixty Scales And The Truth YouTube-csatornára.
 
"Nick baromi jó gitáros, és ami még ennél is fontosabb, nagyon szerény és őszintén lelkesedik amiatt, hogy velünk zenélhet. Elég lazák vagyunk, nem vesszük véresen komolyan magunkat és Nick ilyen szempontból is tökéletesen passzol közénk. Én minden nap a Mastodon-nal kelek és fekszem, és ugyanezt érzem rajta is. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy eleinte nem volt furcsa, hogy 25 év után valaki más van mellettünk, de Nick villámgyorsan beilleszkedett a csapatba, rengeteg ötlete van az új dalokhoz és gyermeki lelkesedéssel vág bele a koncertekbe. Alig várja, hogy végre színpadra lépjünk és újra meg újra bizonyíthasson."