Dave Mustaine szerint újra igazi zenekar lett a Megadeth
Dave Mustaine a Loudwire Nights-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy milyen a bandán belüli dinamika azóta, hogy tavaly csatlakozott hozzájuk Teemu Mäntysaari.
Dave Mustaine
"Újra igazi zenekar lettünk. Egyáltalán nincs olyan érzésem, hogy csak bérzenészek vagy session muzsikusok játszanának mellettem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bármelyik korábbi felállásról ezt gondoltam, de fennállt a veszélye annak, hogy megtörténik ez velünk. Kiko (Kiko Loureiro, aki 2015-2023 között volt a Megadeth gitárosa) hatalmas szívességet tett nekünk azzal, hogy segített megtalálni Teemu-t. Sajnálom, hogy Kiko nem tudott tovább velünk turnézni, mert bíztam benne, hogy vele zenélhetek a pályafutásom végéig, de persze megértem, hogy szeretett volna otthon lenni a gyerekeivel. Láttam, hogy mostanában újra koncertezik, aminek őszintén örülök. Ő mutatta be nekünk Teemu-t, mielőtt kiszállt volna a zenekarból, és ami azt illeti, máris szorosabb a kapcsolat köztem és Teemu közt, mint amilyen Kiko-val volt. Persze ő mindig is a barátom lesz, de most ugyanazt érzem, mint akkor, amikor Marty Friedman volt a gitárosunk. Tényleg igazi zenekar vagyunk így, négyen."