Depresszióval, Road-dal és a Dorothy-val indul csütörtökön a 24. Körös-Toroki Napok
A rock/metal zene hívei számára a tavalyihoz hasonlóan ismét a csütörtöki nyitónap lehet érdekes, ugyanis kizárólag aznap szerepelnek az adott műfaj jelesebb képviselői, néhány tehetségesebb amatőr brigáddal megfűszerezve. Fellép az idén 10. születésnapját ünneplő, sikert-sikerre halmozó Road, az Eurovíziós dalfesztivál döntőjébe egyedüli rock zenekarként bejutott Depresszió, a három hevesi gráciával felálló legnépszerűbb hazai csajbanda, a Dorothy, továbbá a kecskeméti Időgép, a szentesi fiatalokból álló The Fly, valamint az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő hódmezővásárhelyi T-34.
"Örömmel tudatjuk veletek, hogy elkészült a zenekar 7., "A folyamat zajlik" című új nagylemeze. A stúdiós munka után, még sok feladat vár a kiadónkra és ránk az októberi megjelenésig (borító, klip, lemezgyártás, terjesztés, adminisztrációs munkák, stb), de már nagyon izgatottan várjuk, hogy megmutathassuk nektek az új kedvencünket. Pár héten belül előrendelhető lesz az új lemez, tehát alaposan felpörögnek a dolgok. Bőven lesz alkalmunk megünnepelni az elmúlt 3 év termésének legjavát, valamint a Super Size Recordingban, Varga Zolival lezajlott remek munkát, hiszen ezen a héten 4 koncertet adunk 3 nap alatt!" - közölte Halász Feri, a Depresszió frontembere.
Helyszíni jegyárak:
Bérlet: 7500 Ft
Napijegy: 3500 Ft (koncertekre és mind a 3 klubhelyszínre is jogosít)
Koncertjegy: 1500 Ft/nap (csak a koncertekre jogosít)
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1409995262607638/?fref=ts