Őzi Csepelen végezte általános és gimnáziumi tanulmányait, Pécsett (pécsi szál) mint leendő tanár tanult. Végül zenész lett. Két bandát is alapított, először az Ugatha Cristie-t (1988), majd a Vidámpark nevű altert 1991-ben, amikben nem csak zenélt, hanem szöveget is írt. Publikációi is rendszeresen jelentek meg különböző újságokban (Magyar Narancs, Wanted magazin, Népszava, a Népszabadság és a Total Filmben ). Szervezett rock kocsmát is, a jobb sorsra érdemes Led Csepelint, no meg, vad adhoc fellépéseket haverok kertjében… Rendszeresen megfordult a magyar fesztiválok jelentős részén, hol, mint fellépő, hol, mint szervező, vagy Ő maga csinálta a fesztivált... A kétezres évek elején megírta kalandos körülmények között a Rakenroll kultuszkönyvét (az első kézirat valahogy a kocsmában elveszett), mára már szinte beszerezhetetlen lett, mert betekintést engedett kacskaringós életének egy részébe. Barátja, pályatársa Lovasi András így írt róla ajánlásként: „Talán erre mondják, hogy a szerző kis idők nagy tanúja. Sajátos, magán rock-and-roll-boy. West-balkan mitológiát gyártott, ahol mindenki sokkal szebb, mint amilyen volt, kivéve az Őzt, aki azért nem annyira hernyó, amilyennek mutatja magát. Ja, és Őz az egyetlen ismerősöm, akit még soha szomorúnak nem láttam, mikor részeg. Nem sírva vigad.”
 

Életformája hiteles megtestesítőjeként fiatalon bele is halt a rock’n rollba. 44 éves korában a szervezete nem bírta tovább a kemény életmódját – amit sohasem titkolt (alkohol problémák, ami a rakenrollal kéz a kézben jár), jó pár műtéten is túl volt (hasnyál, térd, boka, csípő, csukló és sorolhatnám még). Kicsit formabontó temetésén, a Csepeli temetőben, mintegy kétszázan voltak jelen tavaly november 8-án pályatársak, haverok, ismerősök. A törzshelyén, a Szent István úti Karcsi kocsmában a „toron”, már kevesebben. Csepeli Lou Reedként emlegették, mivel itt, Csillagtelepen és Törökbálinton élt és lakott (no meg Pécsett koleszba, meg a rehabon párszor). Az idei 31 éves osztálytalálkozón már nem tudott ott lenni, pedig lett volna mit mesélnie két pofa sör mellett. Abszolút egyéniségét, amit a r’n r-en kívülállók gyakran máshogy láttak, csak a közeli ismerősei ismerhették igazán. A facebookon van egy emlékoldal is (itt megtekinthető), amin fenntartják Őz Zsolt emlékét, mely sokakban tovább él.

Ebben a rohanó világban sírját (14/A-IV-1-8 parcella) láthatóan kevesen látogatják, pedig Ő nem rohant soha, sokan ismerősüknek, barátjuknak vallották magukat, és mégis... Mindegy, én kigazoltam, meg talán dumáltan is valamit, mert előbb-utóbb mindannyian találkozunk. Jellegzetes sapkája rajta van még a síron.

Itt egy tartalmas interjú is vele halála előtt másfél évvel, amely sokat elárul személyiségéről, érdemes elolvasni.

Őz Zsolt sírja Csepelen

Juhász Peti