Bejelentkezés

x
Search & Filters

Egymillió dollárért sem vágatták le szakállukat a ZZ Top tagjai



A ZZ Top felállása a kezdetektől egészen Dusty Hill 2021-ben bekövetkezett halálig változatlan volt, Hill és Gibbons pedig évtizedeken át nem váltak meg a védjegyükké vált szakálluktól, pedig a Gillette egy alkalommal egymillió dollárt (360 millió forint) ajánlott nekik.
 
Bár a zenekar 1969-ben alakult, Gibbons és Hill csak közel tíz évvel később növesztették meg jellegzetes szakállukat, méghozzá egymástól teljesen függetlenül. A banda egy mozgalmas időszak után hosszabb szünetet tartott, ami alatt nem is látták egymást, azonban amikor ismét találkoztak, kiderült, hogy ebben az időszakban Billy és Dusty is úgy döntött, hogy hagyja nőni a szakállát.
 
"Ahogy beléptem a terembe, megláttam egy fickót, aki ismerősnek tűnt, de hirtelen nem tudtam hova tenni. Nekem akkor már nagyon hosszú szakállam volt, és mint kiderült, Dusty sem vágta le az övét. 84-ben megkeresett minket a Gillette, hogy egy nagyszabású reklámkampányt terveznek és egymillió dollárt fizetnének, ha leborotválhatnák a szakállunkat, de kijelentettük, hogy szó sem lehet róla. Igaz, hogy akkor nem volt ekkora infláció, de így sem érte volna meg. Ha megláttam volna a csupasz képemet a tükörben, úgy éreztem volna magam, mint Vincent Price, ez pedig semmi pénzért nem volt csábító."