Bejelentkezés

x
Search & Filters

Glenn Danzig szerint szánalmas volt nélküle a Misfits



2016 óta időről időre ad néhány koncertet a Misfits egy félig-meddig klasszikus felállásban, amelyben ismét együtt zenél Jerry Only és Glenn Danzig, rajtuk kívül pedig Doyle, Dave Lombardo és Acey Slade alkotják jelenleg a bandát. Only és Danzig kapcsolata azonban nem mindig volt felhőtlen, sőt, komoly jogi ügyeket is rendezniük kellett egymással 1983 és 1995 között, de a zenekar végül visszatért, méghozzá az énekes nélkül, aki most elmondta a véleményét erről az időszakról.
 
"Miután én kiszálltam '83-ban, az egész csapat szétesett és a többiek egy Kryst the Conqueror nevű keresztény bandával próbálkoztak, így a Misfits igazából nem is létezett 95-ig vagy 96-ig. Aztán a zenekar visszatért egy nagyon szánalmas és lehangoló próbálkozással (a zenekar 1996-ban adta ki Static Age című harmadik albumát, amelyen 1978-as felvételek szerepeltek, 1997-ben pedig megjelent az American Psycho, az első lemezük Danzig nélkül). Én közben megcsináltam a Samhain-t, ami elég sikeres lett, majd jött a Danzig, amit még többen szeretnek.
 
 
Jerry-vel sikerült rendeznünk minden jogi problémánkat nagyjából két és fél évvel ezelőtt, aztán sorra érkeztek a halálhírek: Bowie, Chris Cornell, Prince... ezért azt mondtam, hogy ha szeretnénk még valamikor együtt zenélni, akkor most tegyük meg, mielőtt túl késő lenne. Nagyon élvezem ezeket a közös bulikat, már csak azért is, mert a rajongók teljesen megőrülnek, hogy együtt láthatnak minket a színpadon. Egyébként én csak azt csinálom, amit máskor is: énekelem a szövegeket, amiket én írtam és rohangálok összevissza. Az pedig különösen nagy öröm számomra, hogy Dave Lombardo játszik velünk, mert ő az egyik kedvenc dobosom."