„Hangulatokban változatosabban” – Sonic Bear Punch interjú Horváth Pityesszel
Az utóbbi két hónapban két új dallal is jelentkezett a Sonic Bear Punch, melyekhez különleges hangulatú klipek is készültek. A dalok kicsit eltérnek a zenekar eddigi munkásságától, mely talán betudható a közelmúltban megtörtént tagcseréknek is. Az utóbbi idők történései kapcsán váltottunk pár mondatot Horváth István „Pityesszel”.
Rockbook: A "Here In Hell" dalotok klipje január 19-én jelent meg, a stream felületeken pedig február 5-től elérhető. Milyen fő üzenetet vagy témát kívántatok közvetíteni ezzel a számmal, és hogyan kapcsolódik ez a korábbi munkáitokhoz?
Pityesz: Az üzenetközvetítési vágy bennünk inkább a dalaink sokszínűségében mutatkozik meg jelentősen. Valahogy úgy jött ki a lépés, pontosabban Lui (alapító, gitáros) kezéből úgy pattantak ki a dalok, hogy sokkal komplexebben és hangulataiban változatosabban íródtak meg. Ez legjobban az elmúlt félévben megjelent 3 videóklipes dalban tetten érhető („Minden visszaszáll”, „Lost Giant”, „Here In Hell”). Miután a dalaink szövegeit ketten írjuk Luival, így az általad említett üzenetek is változatosabbak. De a dalaink a való életből, a saját tapasztalásokból és a mélypontokból való újraindulásokból táplálkoznak leginkább. Bár, ellentmondva azonnal magamnak a "Here In Hell" pont nem. 
Az egy fikció, egy "egy asztalnál az Ördöggel" szituáció, aminek a végső kifejleteként az Ördög megunja a sok emberi sirámot és megnyitja a pokol kapuit. Bár végül is azért csak benne a van a való élet, hiszen pont az Ördög mondja el, hogy hol tart az emberiség és mennyire nem becsül meg semmit ezen a Földön.
Rockbook: A "Here in Hell" klipjében milyen vizuális elemeket használtatok a dal mondanivalójának kifejezésére? Milyen technikai megoldásokat alkalmaztatok, és voltak-e különleges kihívások?
Pityesz: Megtisztelő, hogy a klip "vizuális minősége" egyáltalán felvet ilyen újságírói kérdést. Miután a 2024-es évünk nagy része az új dobosunk Gábor Béla "Kisbéci" és Kostyál Viktor az új basszusgitárosunk felzárkóztatásával telt, így amilyen megjelenési lehetőségeink maradtak, azokat kihasználtuk. Felléptünk a Barba Negra Red Stagen kétszer az Omen zenekar meghívásának köszönhetően, valamint júniusban megcsináltuk az Instantban a lemezbemutató koncertünket az Ørdøg zenekarral párban. Mindezek mellett pedig rögzítettünk 2 dalt az új felállással. De volt egy erős hiányérzetem, hogy igazán az albumhoz nem jelent meg semmi vizuálisan. Így magánszorgalomból elkezdtem a nulláról babrálni egy videószerkesztő applikációt a telefonomon és felvetettem a srácoknak, hogy én megpróbálnék összerakni egy klipet. Eléggé szkeptikusak voltak a srácok és utólag be is ismerték, hogy azt gondolták ebből értelmes, minőségi eredmény sosem lesz. Mert hát ezért vannak a videoklip készítő mesterek, akkor mit akarhatok én? A recept végtelenül egyszerű pedig: vannak olyan oldalak, ahol HD minőségű felvételek ingyenesen letölthetők, csak egy megemlítést kérnek a művészek cserébe. Ezen felül kell olyan 80-100 óra, hogy azzal foglalkozz, hogy a zenéhez megtaláld a megfelelő jeleneteket, azoknak adj egy ívet, hogy a dal végéig kitartson és koherensen együtt működjön a zenével. Ez nálunk ugye dalonként 6 percet jelent átlagban, tehát sokkal nehezebb a feladat. Aztán ezeket a jeleneteket effektezd, színezd, állítsd be pontosan a dal tempójára, találj rá egy ízléses betűtípust és próbáld igényes, minőségi szinten befejezni az egészet. Amúgy Luival ketten válogattuk ki a jeleneteket, de a meló nagy része az én munkám volt. Nos, ebből lett 3 darab videóklipünk, amikre nagyon büszke vagyok. Rengeteg visszajelzést kaptunk, köztük tapasztalt szakemberektől is érkeztek elismerő vélemények. Főleg miután kiderült, hogy mindhárom videót egy mobiltelefonon, egy applikációval csináltam!
A "Here In Hell" a már említett fikció alapján, próbálja bemutatni mennyire is romboljuk a természetünket, miközben az Ördög a refrénben, mindig megmutatja a gyönyörű oldalát is a világunknak. Ezért fekete-fehér a verze és ezért full színes a refrén. A dal vége felé színesedik a klip, míg a végén a pokol tüzének színében pompázik minden. Számomra ez a klip egy nagyon laza munka volt és valahogy szerencsém is volt, hogy hamar elkaptam ezt a 80-as, 90-es évek feelinget az elején. Ahogy feljönnek a feliratok olyan, mintha a szereplők nevei jönnének fel egy bűnügyi sorozat elején.
Imádom mindhárom klipet, de a legnagyobb kihívás abszolút a „Lost Giant” volt. Ott rengeteg dolog történik, rengeteg effekttel, színnel és készült belőle 5-6 verzió körülbelül, mire a végső változat elkészült. Igyekszem fejlődni és nem ismételni önmagam a videókban. Igazán megtisztelő, hogy már kaptam egy zenekartól felkérést egy márciusi megjelenésükhöz videóklippileg. Nem én találtam fel a spanyolviaszt ez így egy "null-budget" dolog, bárki meg tudja csinálni magának: ha van türelme, ideje, meg azért nem árt még pár dolog. Ha pedig valakinek esetleg tetszik az én munkám, keressen meg nyugodtan.
Rockbook: A zenekarban történt tagcserék, különösen Kostyál Viktor basszusgitáros és Gábor Béla “Kisbéci” dobos csatlakozása, hogyan befolyásolták a legújabb dalaitok hangzását és a zenekar dinamikáját?
Pityesz: Kisbéci és Viktor úgy érkeztek a zenekarba, hogy összesen 1 azaz egy koncerttel büszkélkedhettünk. Tavaly ezt a teljesítményt megsokszoroztuk, így azt mondhatjuk ez a felállás már bőven túlteljesítette az első éveket! Úgy érzem tudtunk annyira jól idomulni egymáshoz, hogy mostanra már egy teljes műsorral meg tudunk jelenni. Viktor, aki amúgy egy fantasztikus gitáros és beáldozta magát basszusgitáron, hozott a maga kis fuzz-os hangzásbeli elképzeléseivel egy vastag, szőrös alapot a zenénkbe, amivel nagyon jól megdurrantja Lui gitártémáit, miközben, ha finom játékra van szükség azt is elképesztően finoman illeszti bele a dalainkba. Kisbéci pedig Kisbéci. Ő egy legenda a magyar rockzenei életben, hogy csak a Southern Special, a Wendigo, a Superbutt zenekarokat említsem. Persze ezekért a sorokért még biztosan leszedi a fejem, de a tényeket akkor sem lehet kikerülni. Abszolút alkalmazkodott ahhoz az összképhez, amit képviselünk és hát meg lehet hallgatni a „Lost Giant”-et vagy épp a „Here In Hell”-t, hogy miket dobol benne. Ahogy hallható a dalokban az alázat, úgy szintén ott vannak azok a finomságok vagy épp zúzások, amelyek teljessé tették ezeket a dalokat.
Úgy érzem tudtunk annyira jól idomulni egymáshoz, hogy mostanra már egy teljes műsorral meg tudunk jelenni. Viktor, aki amúgy egy fantasztikus gitáros és beáldozta magát basszusgitáron, hozott a maga kis fuzz-os hangzásbeli elképzeléseivel egy vastag, szőrös alapot a zenénkbe, amivel nagyon jól megdurrantja Lui gitártémáit, miközben, ha finom játékra van szükség azt is elképesztően finoman illeszti bele a dalainkba. Kisbéci pedig Kisbéci. Ő egy legenda a magyar rockzenei életben, hogy csak a Southern Special, a Wendigo, a Superbutt zenekarokat említsem. Persze ezekért a sorokért még biztosan leszedi a fejem, de a tényeket akkor sem lehet kikerülni. Abszolút alkalmazkodott ahhoz az összképhez, amit képviselünk és hát meg lehet hallgatni a „Lost Giant”-et vagy épp a „Here In Hell”-t, hogy miket dobol benne. Ahogy hallható a dalokban az alázat, úgy szintén ott vannak azok a finomságok vagy épp zúzások, amelyek teljessé tették ezeket a dalokat.Rockbook: Az említett két dalt tavaly novemberben rögzítettétek. Hogyan zajlott a stúdiómunka, és milyen különbségeket tapasztaltatok a két dal felvétele során?
Pityesz: A stúdió munkálatok a dob rögzítésével kezdődtek, amelyet Farkas Zsombor barátom csinált, aki jelenleg a Platon Karataev zenekar dobosa és aki amúgy a „Minden visszaszáll” című dalunkban is dobol. Előtte is és párhuzamosan is rögzítve lett az ének, a basszusgitár és a gitár. Ezeket mind Lui vette fel, tehát a nagy része a daloknak homemade módon történt. Miután mindennel megvoltunk a sávok átkerültek Zsombihoz, aki meg szépen megkeverte mindkét dalt. Pontosabban először a „Lost Giant” készült el és jelent meg december 15-én, aztán 2 hete pedig a „Here in hell”.
A különbségek abból adódtak amúgy, hogy bár mindkét dal 6 perc körüli, de teljesen más súlyozású dalok egymáshoz képest. A „Lost Giant” egy iszonyatosan mély, összetett dal, nehéz is még játszani is. A „Here In Hell” pedig inkább olyan, mint egy "koncertdal", könnyed, lendületes, valamennyire kiszámíthatóbb, mint a "nagytesója".
Rockbook: A zenekar történetében "Minden visszaszáll" az egyetlen magyar nyelvű dalotok. Mi inspirált benneteket arra, hogy magyarul írjatok, és terveztek-e további magyar nyelvű dalokat a jövőben?
Pityesz: A zenekar életében több mélypont is volt, ezek az első 2-3 évünkre volt jellemző igazán. Az egyik ilyen esetnél küldte el Lui ennek a dalnak az alapjait. Emlékszem karácsony előtt, nyakig a szarban és jött egy ilyen Luitól. Szerintem fél órán belül visszaküldtem neki egy telefonra felénekelt első angol verziót, ami arról szólt, hogy véget ér a film, legördül a függöny, lemegy a stáblista és senki sem tapsol. Aztán ahogy elnyerte a dal a végleges formáját, valahogy elkapott a "Szomorú vasárnap" érzés és felvetettem, hogy mi lenne, ha ez a dal magyar nyelvű lenne? A válasz egyértelmű volt, ha jó a szöveg mehet. Aztán a hangom kapott egy kis Karády effektet, így aztán pláne működött. No meg aztán ahogy Zsombi feldobolta a dalt és ahogy Bokodi Bálint barátom ráhegedült... egy mind a mai napig borzongató eredmény lett belőle. Ez a dal egy soha el nem feledett időszak lenyomata, annyira, hogy mind a mai napig érzékenyen érint, amikor élőben játsszuk. Nem kizárt, hogy lesz még magyar nyelvű dal, de ahhoz tényleg olyan dalnak kell majd lennie, ahol ez az összhatás megismételhető.
Rockbook: A "Part I: Deep Down Inside" albumotok megjelenése óta milyen változásokat észleltetek a zenekar életében (természetesen a tagok cseréjén kívül), és hogyan hatott ez a legújabb kiadványaitokra?
Pityesz: Szépen lassan apró kis sikerekkel és azok élményeivel töltöttük fel magunkat az album megjelenése óta. Egy kicsi siker itt, egy kicsi siker ott, egy kis élmény erre, egy kis élmény arra és mi ezeket a magunk módján elégedetten éltük meg. Tudjuk hol a helyünk, tudjuk mennyit ér mindaz, amit leteszünk az asztalra, igyekszünk folyamatosan fejlődni. Ha megnézi valaki a zenekar adatait, akkor látja, hogy a dalaink nézettsége mutat egy átlagot, amit mindig elérünk. Ezeket azokkal az emberekkel érjük el, akik odafigyelnek ránk, a zenénkre és maguk mérsékelt módján értékelik is ezt. Idén szeretnénk országszerte megmutatni magunkat, mert úgy gondolom, hogy a Sonic Bear Punch-nak igenis van létjogosultsága az ország klubjaiban és fesztiváljain zenélni, így ez az elsődleges terv, amit 2025-ben szeretnénk elérni.
Rockbook: A két friss dal, a „Lost Giant” és a „Here In Hell” megjelenése óta milyen visszajelzéseket kaptatok a közönségtől és a szakmától, és ezek hogyan befolyásolják a jövőbeli zenei irányvonalatokat?
Pityesz: Mindig érkeznek pozitív visszajelzések a mélyen tisztelt zsűritől, de tömeghisztéria sosem alakult ki egyik dalunk után sem. Ahogy ki is veséztük már nem könnyű tételek ezek a dalok. Ha csak azt veszem alapul, hogy a 2 dal összesen 12 percnyi zene. Mások 4 dalt készítenek 12 percből.
A zenei irányvonal érdekes kérdés. Ha végig vesszük a dalainkat egy élő koncertműsorban akkor érdekes elegyet kapunk. Ugyebár a debütáló videóklipünkhöz („Wonderland”) képest, amely vidám, "bolondos" dal, egy „Lost Giant” igencsak erős kontraszt. Talán, ha egy jó hasonlatot kellene mondanom, akkor a „Wonderland” egy bohókás tinédzser, míg a „Lost Giant” már egy komoly, érett nagyfiú.
Rockbook: Sajnos nekem az a tapasztalatom az utóbbi időben egyre inkább, hogy kevesen járnak klubkoncertekre. Van-e esetleg olyan koncepció, amivel szerinted fel lehetne kicsit pörgetni a koncertek iránt érdeklődőket? Te hogyan látod?
Pityesz: Nem én vagyok a legalkalmasabb szószólója ennek a témának, de "nevén kell nevezi a babát". Sosem volt annyira szar a helyzet az underground metálzenekarok életében, mint 2024-ben. Zenész kollégákkal összefutva arról diskuráltunk minap, hogy miképpen éltek meg olyan koncerteket, ahol 10-20, jó esetben 30 embernek zenéltek, de volt, ahol - írd és mondd - 6 azaz hatan voltak! Ez borzasztóan méltánytalan, sokkoló, ijesztő, szomorú és egyben nagyon elgondolkodtató. És nem nulla kilométeres életük első koncertjét játszó, szárnyaikat próbálgató bandák élték meg ezt az igencsak mély hullámvölgyet, hanem sok már "ismert", tapasztalt, akár több albumos minőségi zenekar is beleszaladt ilyenbe. A klubok adottak, a produkció is minden igényt kielégítő, sokuknál a visszajelzések is sokkal "menőbbek", mint mondjuk a mi esetünkben. Valahol nagyon elcsúszott ez a dolog és ez nem csak a zenekarok problémája, hanem sok esetben a klubok is vakarják a fejüket, hogy miért van ez. Gazdasági szempontból biztosan nehezebb az élet és távol álljon tőlem, hogy bármilyen politikai helyzeten rugózzak, de tény, hogy a koncertekre járó közönség százszor meggondolja mire is költi a pénzecskéjét. Egy zenekar még azzal a minimummal sem tud kalkulálni, ami esetleg kitermeli azt, hogy kijöjjön nullára egy 200-300 km-es oda-vissza út során. Mindez pusztán azért, hogy népszerűsítse önmagát és közönség előtt zenélhessen. Nem teltházas, vállalhatatlan álmokat kergetnek a zenekarok, nem a meggazdagodás, a szuper profit az álom. Pusztán annyi, hogy az a 12 órás "kaland" a délutáni próbateremtől a hajnali próbateremig ne legyen egy teljes idegösszeomlás. Gyomorgörccsel induló zenekarok ülnek be a buszokba, kocsikba, a költségeik teljes minimalizásával úgy, hogy egész úton megy a matek, hogy "ha bejön 30 ember", akkor minden költséget ki tud termelni a produkció és nem kell a zenészeknek a zsebükbe nyúlni. Félreértés ne essék, 6 embernek is ugyanúgy kell zenélni, mint 600-nak vagy 30-nak, de amikor a szentimentálisan kalkulált 30 ember realizálódik 10, esetleg 6 emberre, az egy övön aluli ütés. Ezek után abszolút nem csodálkozom azon, hogy zenekarok azon gondolkodnak 2025-ben, hogy köszönik szépen, de ezt idén ezt már nem szeretnék átélni. No meg a klubok is elgondolkodnak azon, hogy hívják-e újra a zenekart vagy megéri arra napra fizetni az embereket...mínuszba!
Rockbook: Van esetleg egyeztetés zenekarok, klubok és médiumok közt ennek a helyzetnek a javítására? Esetleg olyan ötlet, amiben lehet reménykedni és esetleg egy kampányt ráépíteni?
Pityesz: Az a helyzet ennek kapcsán, hogy még 51 évesen is egy örök optimista f.sz vagyok. Igyekszem a jó megoldást megtalálni, tenni azért, hogy jobb legyen valami, alkotni valami olyasmit, ami egy kicsit megmozgatja a dolgokat, az embereket, esetleg létrehoz egy olyan közösséget, ami, ha csak ideig-óráig, de felbukkan, pulzál és visszaigazolja, hogy igenis létezik, nem tűnt el nyomtalanul. Ilyen volt évekkel ezelőtt az a kezdeményezés, amelyet közösségi szinten összehoztunk Dudich Ákos barátommal a magyar nyelvű Pantera könyv kapcsán. Az egy döbbenetes összefogás volt és mind a mai napig szembe találkozom annak a kivételes dolognak az emlékeivel. De térjünk a lényegre:
Jelenleg egy olyan "kampányon", - ha már így neveztük el valamiért – gondolkodom, illetve kezdtem el ezügyben a tapogatózást, amely megpróbálná ezt az áldatlan állapotot kicsit kimozgatni a nyakig vagy homlokig lévő szarból. Nincs garancia rá, hogy működni fog, de egy próbát megér.
Több klubbal tárgyalok jelenleg egy olyan koncepció kidolgozásán, amely egy win-win helyzetet hozhat a partnerek között. A tényeken kell változtatni és a probléma egyik legfontosabb szegmensén, a közönség eltűnésén. Lehet, hogy szar a Sonic Bear Punch és sok más underground zenekar zenéje vagy finoman mondva, nem a megfelelő az ízlésüknek. Ez vállalható.
Annyira szembetűnő a közönség hiánya, hogy úgy gondolom itt más a nagy visszatartó erő. A legfontosabb oknak azt tartom, hogy a közönség meggondolja mire költ. A kedvenc külföldi zenekarok koncertjére a 10-20 ezer forintot még kifizeti az emberfia, de sokaknak ez is lemondásokkal jár egy hónapra kivetítve. De, hát ugye nem áll meg az élet, az underground dübörögne tovább és a zenekarok ugyanúgy áhítoznak a közönségre. Ezért én ennek az áldatlan állapotnak a "képletéből" kivenném az „X”-et azaz a jegyárat!
A Sonic Bear Punch zenekarral, illetve több klubbal országszerte azon dolgozunk, hogy megvalósítsunk egy olyan eseményt, ahol nincs jegyár, tehát az a kb. 3000 forint, ami már a bejáratnál elköltődne jegyre, felszabadul. Ingyenes a buli. Ez a kezdő gesztus a zenekar részéről talán hozhat olyan összefogást, ahol a win-win helyzet megvalósítható. A cél ugyebár, hogy minél többen legyenek a klubban, minőségi szórakozás legyen ezeken az estéken. De hogyan és miképpen kalkulálják ki így a zenekarok önmaguk költségeit? Nos ezekről a részletekről folynak jelenleg is a tárgyalások a klubokkal.
De tegyünk az egész "kampányhoz" egy plusz üzenetet, amivel vagy azonosul a közönség, vagy nem. "Hívd meg a zenekart vagy az egyik tagot egy italra!" Vagy "Fogadd örökbe a zenekart egy estére!". Ez még nincs kiokoskodva. De a lényeg, hogy aki ezzel tud azonosulni, aki úgy gondolja, hogy ezt a kezdeményezést értékeli, az meghívhat engem vagy akárkit képletesen egy sörre, borra, pálinkára és annak az árát bedobhatja egy külön kasszába, amit a pult kezel az este végéig. Persze ez úgy hangzik, mint a becsületkassza meg a támogatói persely, ami valamennyire igaz is, de ezt én inkább lazább "haveri" szinten képzelem el. Ez így egy olyan gesztus, amit amúgy is megtesznek az emberek egymás között baráti társaságban. De nem kötelező! Ha valaki nem akar ebben részt venni, az csak élvezze a műsort! A puszta jelenlét is már többet ér, arról nem beszélve, hogy meg lehetne valósítani újra egy olyan dolgot, ami egy picikét visszahozná a szagát, ízét mindannak, ami egy kicsikét elveszett. A koncertre járás örömét, a baráti társaságokat, az önfeledt szórakozást, jó zenéket, a nagy bulit. Ehhez pedig ténylegesen összefogás szükséges. Ez el kell, hogy jusson országszerte a városokban azokhoz, akik szívesen részt vennének ebben. Fontos, hogy minden fél elégedett legyen, ennek megfelelően építjük fel ezeket az estéket. Ezeket a koncerteket május környékén szeretnénk lebonyolítani, reálisan nézve 5-7 klubbal összefogva. Én nagyon bízom ebben a projektben, sajnos más alternatívával csak ugyanaz érhető el, amit az elején felvázoltam. Természetesen ha bárkinek van plusz ötlete, szívesen veszem.
Rockbook: Köszönöm szépen az interjút és sok sikert kívánok a kezdeményezéshez!
Pityesz: Mi köszönjük, hogy általatok elkészülhetett a zenekar életének legizgalmasabb, legismeretterjesztőbb interjúja! Reméljük, ha ezt olvasod, kedves olvasó, nem kaptál agyf.szt a végére!
Elérhetőségek: Facebook, Here In Hell stream linkek
Gede Norbert
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
