Házibuli finn nyelvrokonainkkal: Heidenfest-koncertbeszámoló – 2026. január 17., Barba Negra
Heidenfest: Korpiklaani, Finntroll, Heidevolk, TrollfesT, The Dread Crew of Oddwood – 2026.01.17., Barba Negra
A Heidenfest egy hétköznapjainktól merően más mini univerzumot kínált, nem csoda hát, hogy teltházzá duzzadt az ünneplő tömeg. Hogy mit ünnepeltünk? Egyféle antropológiai közös nevezőt, olyan értéktartományt, amiben szabadság, összetartozás, és valami tisztább világ nosztalgiája oszcillál. A „színház”, a show, a brand mögött ezek munkálnak.
Miért olyan népszerűek a pogány (folk), a kalóz, a viking vagy más egyéb fantasy esztétikát képviselő előadók? Mi csábítja a felnőtteket hagyományőrző, kalóz vagy épp harci gúnyát ölteni? (Volt itt turulos tarsoly Nasa felvarróval is.) A viking és kalóz motívumokhoz társul az erő, a szabadság, a törzsi összetartozás, a harc és a becsület képe. Ezek nagyon jól rezonálnak a metal alapérzéseivel: dübörgő, szomatikus ritmusok, harcias hangulat, kórusok. Sok hallgatónak ez egyfajta ösztönös, archetipikus élmény. Autonómia, lázadás, kívülállóság – nem illeszkedem, de nem is akarok. Ez a keményzene gyújtópontja és a fentebb sorolt karakterek jellemzője is. Erő – hadd ne soroljam, miként van meg ezen világokban és a rock / metal esztétikájában mindez. Közösség – közös kulturális jegyek, törzsi identitás (ismeretlenül is összetartozunk), rítusok (koncertek, pogó, éneklés, headbang). Gyakorlatilag a műfaj párhuzamba állítható, majdhogynem azonos súlypontok mentén szerveződik a pogány, kalóz, viking és egyéb hasonló élmény- és értékhalmazzal. Ehhez társul továbbá az Északot romantizáló, idillizáló viszony: a tisztább, természetközelibb, érintetlen, csendes, ritkábban lakott, nyugodtabb és persze a prototipikusan fenséges természet és táj. Na és persze a tény, hogy a metal egyik legfontosabb forrásvidéke is. Szóval a szemünkben Észak sokszor ellensúlyozza a modern, nyugati túlterheltséget, ősiséget kölcsönöz az egzotikum és a vélelmezett életmód és értékrend (valójában a sztereotípiát tovább erősítik az ilyen hagyományéltető projektek, de ez korántsem baj, hisz egy szerves viszonyt ápolnak a kultúrájuk gyökereivel), továbbá a sötét, hideg atmoszféra önmagában is tök metal. A természetbe pedig belevetíthetünk érzelmeket, túléléspróbát, misztikumot egyaránt. Így legyen az erdő, hegység, tenger – nem díszként vannak jelen, hanem identitásképző, aktív elemmé válnak.
A Paganfest után a Heidenfest is berobbant a Barba Negrába. Alapjáraton nem kifejezetten szeretem a vidám zenét, sőt kifejezetten zavar. A Korpiklaani-tól is a lassabb, merengősebb dalaikat, lemezeiket preferálom. De ez a lineup mégiscsak érdekesnek tűnt így egyben, baráti jegyárakkal. A Barba Negra a hidegre való tekintettel a kisebbik sátrat megnyitotta warmup party jelleggel, respekt! És működött a büfé is, amit szokás szerint bőszen kihasznált a már-már söröshordóvá avanzsált tömeg.
A The Dread Crew of Oddwood egy „kalóznótás” (a maga mocskos, humoros és pagan folkos értelmében) projekt, igazi üde színfolt az est felvezetésére, ugyanis jobbára akusztikus, archaikus hangszerekkel dolgoznak, torzított gitárnak nyoma sincs. A dobbal és a jól üvölthető, csordaénekes refrénekkel azonban abszolút nem erőtlen, amit csinálnak. Tulajdonképpen a feketezászlós hajójukat most a Barba Negra színpadánál vetette partra a víz, a víg legénységi hangulat pedig hamar szétáradt a sátorban. Nem hiszem, hogy valaha hallgatni fogom őket, de különleges koncert volt, ez nem vitás. A közönséget abszolút megfogták.
A The Dread Crew Of Oddwood setlistje:
01. Dead Man's Medley
02. Side Quest
03. Leather Ship
04. Giant Fucking Demon Crab
05. Give Me Your Beer
06. Trollwhack
07. The Dread Crew of Oddwood
08. Lawful Evil
A nem kevésbé humoros és folkos TrollfesT nagy népszerűségnek örvend abból ítélve, hogy közel annyi TrollfesTes pólóba botlottam, mint Korpiklaanisba. Nem hiába: egy totál elszabadult projekt, teljes kontrollvesztés volt a műsorélmény is. Népies dallamok, groteszk humor és kaotikus energia. Be is kezdtek az egyik slágerükkel (Dance Like A Pink Flamingo) és egy szusszanás erejéig sem adták lejjebb. Tánc a sárban, nevetés a sötétben – a hegedű és a riffek úgy cikáznak, mint részeg táncosok a tűz körül. Örültem, hogy a domináns hegedűjáték kiérthető volt, de a sound összességében nekem a Finntroll közepéig nemigen állt össze. A sörszag itt már vastagon belengte a teret, a teltház is alakulóban volt, a hangulat pedig már ekkor magas eufóriába hágott, afféle parodikus metal karneválban volt részünk.
A TrollfesT setlistje:
01. Dance Like a Pink Flamingo
02. Flamongous
03. Happy Heroes
04. Twenty Miles an Hour
05. Kaptein Kaos
06. Trinkentroll
07. Piña Colada
08. Renkespill
09. All Drinks on Me
10. Kjettaren Mot Strømmen
A TrollfesT után nem szerencsés játszani: magasra teszik a mércét. A Heidevolknál én egy kis visszaesést detektáltam. A dicső, himnikus tónusú zene eleve komolyabb hangvételt implikált. A két férfi frontember jól egészítik ki egymást, nyoma sincs a versengésnek. Az ősök hangját tolmácsolják, zenéjükben a harc nem öncélú, a múlt pedig jelenné válik, ha méltók vagyunk rá. Egy kis lassítást, tartást, erőt igényelnek és sokszorosát adják vissza. Ha egy tárgyban manifesztóládnak, nem fegyver, hanem egy nemes ivókürt vagy egy nobilis és robosztus pajzs lennének. A háttérvetítés továbbra is statikus képet mutatott, ez a Korpiklaaninál egyedül annyit változott, hogy dalonként más kép lett kivetítve, igen olcsó megoldással: klipekből kifotózott képekkel. Ennél egy logó is szerencsésebb húzás lett volna, de róluk majd később. A Heidevolkért is odavoltak, természetesen. Kis töltekezés volt az újabb agyament fellépők előtt. Megtisztulás, erőgyűjtés, de nem kevesebb éneklés és headbang! Valahogy nekem basic maradt a produkció, nem törték át a küszöböt. De jól meg van csinálva és remekül működik élőben, volt itt zászló, pajzs, Valhalla-skandálás és egy kicsit gitárorientáltabb zene, ami a füleket is pihentette a sok húzós-vonós-fúvós között. A dob viszont úgy kattogott, mintha valami programból szólna, nekem ez a zene súlyát kicsit kikezdte, pedig lettek volna húzós témák.
A Heidevolk setlistje:
01. Ontwaakt
02. Ostara
03. Walhalla Wacht
04. Yngwaz' zonen
05. A Wolf in My Heart
06. Oeros
07. Drinking with the Gods (Valhalla)
08. Vulgaris magistralis (Normaal cover)
09. Nehalennia
A Finntrollal visszakanyarodtunk a tébolyult szórakozáshoz. A műfüles, sminkelt alakok a spooky és goofy dallamokkal felperzselték a sátor tetejét. Őrült táncra hívnak, sőt, utasítanak, megszállnak. Jeges riffek, ugráló ritmusok és gonosz vigyorú refrének. Agresszív, de játékos zene, nevetve harap. Az extrém, black metal-osan fejhangos, monoton scream-es vokál az énekes karakterével, küllemével akarva-akaratlanul felidézték bennem folyamatosan Rushad Eggleston (Rushadicus, the cellogoblin) videóit, így hol bólogattam, hol nevettem. Érdekes összhatás, itt már kifejezetten élveztem az estét. A Fintroll koncepcióban érdekes továbbá, hogy a mitikus világnézeten alapuló univerzumukban az ember nem szükségszerűen a természet csúcsa. Dalaikban a természet különböző módokon nyilvánul meg, de jellemzően mellé- vagy fölérendeltje az embernek. Vagy épp a trollok és más lényeg agyabugyálják, kísértik az embert, nem kevésszer tréfát űzve belőle. Ilyen értelemben archaikus is, egyúttal csöppet poszthumán. A civilizáció pereméről, egy radikálisan más nézőpontból hörög nekünk. Jó értelemben weird koncert volt, hála!
A Finntroll setlistje:
01. Midvinterdraken
02. Människopesten
03. Solsagan
04. Fiskarens Fiende
05. Blodsvept
06. Nedgång
07. Svartberg
08. Mask
09. Trollhammaren
10. Nattfödd
11. Skogsdotter
12. Jaktens Tid
13. Ormfolk
A finn Jack Sparrow vezette Korpiklaani aranyos díszlettel érkezett – műtuják, lámpások, intenzívebb fényshow és egy kis pyrotechnika is befigyelt. Dalaik nem egyéni élmények, hanem kollektív események. Úgy van történetük, hogy közben alkalommá válnak – így a puszta hallgatásuk helyett azt kívánják, érkezzünk meg hozzájuk. A Korpiklaani mély és otthonos, mulatásra és feltöltődésre egyaránt ad módot.
Ők a tűz, ami köré mindenki odahúzódik, mire leszáll az éj. Nem oldja meg az életedet, de odahív, és amíg ott vagy, meleg van, jut öröm. Szeretem, hogy nem akarnak minden pillanatban hatásvadászok lenni – mer a maga nemes egyszerűségében, tisztaságában építkezni a dallamviláguk. A koncerten is néha elkapott a fless, mintha egy kandallóval ellátott kunyhó sarkában játszanának nekünk. Őszinte és közvetlen, teljesen autentikus. Szeretem, hogy már nincs mindig minden dalnak angol változata, és hogy koncerten is főleg finnül hangoztak el. Az elejét és a végét bulisabbra, a közepét líraibbra vették.
A hegedűt kicsit elnyomta a harmonika, de alapjáraton egész korrektül szóltak. Ami nagyon feltűnő volt még, hogy úgy öregszik a Korpiklaani, mint valami jó bor. Megvan még a bulizós hevület és pimaszság, de egyfajta elegancia váltotta fel a kiállást, ahol a huncut kacsintásokban mégis ott vannak a mámoros mulatás és egyebek, de egy olyan rétegzettség rakódott már össze, ami általános bölcsesség formájában csordogál egyre több szökésszállal, és igencsak túlmutat a földi kereteken. Mi ez, ha nem mágia? Már a kezdetekkor megalapozták, hogy az „én” helyett a „mi” lesz a fontos a zenéjükben. Minden legendaidézés rítusa, minden közös vígadás és merengés ezt szolgálja. Hogy ez élőben is ennyire bensőségessé tud válni egy teltház mellett, azért ágáll, hogy van valami szakrális erejük, profán módon, művészi eszközökkel, mégis valami transzcendens forrás felé fordítja a Korpiklaani a tekintetünk. Hősök és brand építése helyett megterítik az asztalt és meghívnak magukhoz. Ebből adódóan a pogányság se puszta póz vagy poétika náluk, hanem az életigenlés modusa.
Éljünk, mulassunk, sírjunk, nevessük, szeressünk, tartsunk ki – együtt! Napjainkban nem is lehetne tán nagyobb szükség minderre. Ez a Korpiklaani bája és ereje. Átélni pedig több, mint emlékezetes élmény. A havas város pedig szépen rímelt erre a fergeteges estére. Hozzon mindig Korpiklaanit nekünk a hó és fordítva!
A Korpiklaani setlistje:
01. Hunting Song
02. Wooden Pints
03. A Man With a Plan
04. Happy Little Boozer
05. Aita
06. Kalmisto
07. Ämmänhauta
08. Tuli kokko
09. Leväluhta
10. Päät pois tai hirteen
11. Lonkkaluut
12. Ruumiinmultaa
13. Gotta Go Home (Boney M. cover)
14. Viima
15. Metsämies
16. Saunaan
17. Vodka
Gyarmati Dominik
Fotók: Béres Máté (A teljes galériához klikk ide!)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
