"Idáig tudom a történetet" - a Kiscsillag basszusgitárosa távozott a zenekarból
A Kiscsillag zenekar honlapján szomorúan tudatja közönségével, hogy a zenekar alapító basszusgitárosának, Ózdi Rezsőnek a szeptember 5-i Kobuci kertes koncertje volt az utolsó fellépése a Kiscsillaggal. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne játszana még velük (pl. a zenekar 10 éves jubileumi koncertjén jövőre). Rezső saját bevallása szerint 10 évet tervezett zenéléssel tölteni. A Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekarokban töltött idő alatt úgy érzi, minden megvalósult, amit előre elgondolt, így a jövőben új kihívásokat keres magának.
A zenekar új basszusgitárosa Erős Márton lesz, akit a zeneszerető közönség már ismerhet a Nuklea, a Teslavox és a Barabonto zenekarokból és az általa készített szimfonikus átiratai is nagy sikert arattak.
Egy régebbi, vele készült interjúnkat itt olvashatjátok.
Erős Márton szeptember 21.-én debütál a zenekarral Pusztaföldváron 19 órától.