Kiscsillag lemezbemutató + Teslavox koncertbeszámoló, 2014. március 7., A38
Ollé, ollé, ollé – engedd meg, hogy gratuláljak! – Szeles – Kiscsillag lemezbemutató koncert (előzenekar: Teslavox), 2014. március 7., A38 hajó
Szerencsére gyorsan felújították az Artemovszkot, mert azt az érzést, ahogy az ember lába alatt leng az egész, máshol nem lehet tapasztalni.
Este 7 körül már gyülekeztek az emberek,odakint szakadt az eső, így folyamatosan szivárogtak befelé. A szerencsések, akik időben érkeztek, meghallgathatták az előzenekarként fellépő Teslavox-ot. Őket viszonylag kevesen ismerik, pedig a fiatal zenészekből álló együttes nagyon egyben van. Régen hallottam ennyi lírát és kemény hangszerelésű rock and roll-t ilyen keverékben a mai magyar alter-vonalon. Élvezet volt őket nézni-hallgatni, a klasszikus, két gitár-basszusgitár-dob felállás azt a friss zenei világot hozta, ami nagyon hiányzik a mai magyar rockzenéből. Bár Illés Nándor (ének, gitár) énekes-szerző – aki költőként áll elöl és hirdeti az igét (eközben remekül gitározik)– elfelejtette bemutatni a zenekart, mi itt ezt most mindenképpen megtesszük: Hámori Benedek (dob) az utánuk fellépő Kiscsillag dobosának, Mihalik Ábelnek méltó követője ütős-stílusban és technikailag egyaránt (kiegészítő ütősként Lovasiéknak is besegít); Tyukász Botond (gitár, vokál) képzett gitározása és részvétele a vokálban nélkülözhetetlen; Erős Márton (basszusgitár) megbolondulós jelenléte basszusgitárjával együtt, szintén meghatározó a zenekarban.
Teslavox - NőTűzBácsi
A különböző egyéniségű, ám a zenéről láthatóan nagyon hasonlóan gondolkodó srácok egy végtelenül profi koncertet adtak abban az egy órában, ami nekik volt szánva. Főleg a közelmúltban megjelent, Junkle című nagylemezükről játszottak, a 13 dalos dallista összeállítása remekül sikerült, nem nagyon volt benne meditálós, lassú dal, inkább pörgősebb nótákat hallottunk, de a szövegekre így is érdemes volt odafigyelni. A végére olyan rock and roll keveredett, hogy a Kiscsillagnak fel kellett kötnie a nadrágot, hogy a Teslavox után nekikezdjenek játszani.
Fogadjuk meg az énekes koncert-záró szavait, és nézzünk utánuk! facebook.com/teslavox
Dallista (Teslavox):
01. Nincs mára programom
02. Első
03. Nem ölhet meg
04. Lúzer
05. Nő-Tűz-Bácsi
06. Ébredünk
07. Hagyjanak élni
08. Sehova menni
09. Szürke lány
10. Fűs-fás
11. Ha akarom
12. Indiánok
13. Subidubi
A pontos kezdést betartva 8 körül érkezett a Kiscsillag, akik „felkapták a kábel végét”, amit a Teslavox otthagyott a színpadon. Az addigra már teljesen megtelt hajó kezdett belibegni, ez a hinta szokta jelezni, hogy jó lesz a buli. A fiatal dalszerzővel, Császári Gergővel (aki mandolinon, szintin és gitáron is segített) kiegészült zenekar terve–Lovasi András bevezetője szerint– az volt, hogy a most megjelent, a rajongók által már nagyon várt Szeles című lemez teljes anyagát bemutatják. Ez gyakorlatilag sikerült is. Mivel azonban a régebbi slágerek nélkül a közönség nem megy haza, így szép, hosszú, tartalmas este sikeredett (teljes setlist a cikk végén).
A ráadásokkal együtt 27 dal hangzott el, néha egy-egy rövid Lovasi monológgal megszakítva, ezek legtöbbször a következő dalt vezették fel. Az Őrkutyánál (ami egy régebbi dal új változata, kevésbé bluesos alappal) például megtudtuk, hogy a költő szeme előtt Lecsó (Leskovics Gábor - gitár) „lebegett”, aki egy „vékony, könnyű, légies fiatalember” (ami egyébként igaz). A dalok közben a kivetítőkön képeket, filmeket néztünk, ezek jól kiegészítették a zenét. Amelyikből készült videoklip, ott azt láthattuk, máskor fotók, hangulatok jelentek meg a színpad két oldalára elhelyezett képernyőkön. De ha akartunk, akkor a színpadra néztünk, például Mihalik Ábelt a doboknál, aki amellett, hogy nagyon könnyedén, vérprofin adja a ritmust a többieknek, folyamatosan kommunikál a közönséggel.
Kiscsillag - 2014
Az Ollé, ollé című dal meglehetősen interaktívvá vált azzal, hogy Lovasi Andrása közönség felé nyújtva a kezét, akinek csak lehetett, gratulált. A szöveg ugyanis (az egyik legjobb vers az új lemezen) úgy szól, hogy „engedd meg, hogy gratuláljak”. Gyakorlatilag a fél nézőtér kezet foghatott az énekessel, így már biztosan jó kedvvel mentek haza.
Ugyanebben a dalban van az est számomra egyik legjobb bemondása:
„Jönnek a nyugdíjas bácsik, a fogatlan ország, a megszomorítottak
Szerencsére senki nem aláz meg senkit,
Mert a tömegek megnyugodtak
2084-ben, mint addig minden évben, Ákos után tűzijáték”
A lezárás végül lassúra sikerült, de csak azért, hogy utána újra felpörgessék a közönséget a ráadásdalokkal (Nagyon megy az élet, Hú, de sötét, és amire muszáj ugrálni: Kockacukor.) Határozottan állíthatom, hogy egy egykori Kiscsillag-rajongóbarátom szavai, mely szerint Lovasi András „karikatúrája önmagának”– hamisnak bizonyultak. Emberünk láthatóan rettenetesen élvezi a zenélést, és nyilván a dal- és szövegírásban is örömét leli, legalábbis a színpadról és a lemezekről ez „jön le”. Kiváló este volt!
A koncert utáni dedikáláson az Orr bárban pedig egy gombostűt sem lehetett leejteni, a zenekar tagjai boldogan és türelmesen fogadtak mindenkit, akik végigállták a hosszú sort.
Másnap, miután magamhoz tértem a Kiscsillag parádés koncertje után, a reggeli (inkább délelőtt, 11óra körül – a szerk.) kutyasétáltatásnál Lovasi András mögött lépdeltem néhány méterrel, aki a Gellért-hegyre baktatott fel éppen, talán felkészülési túrán volt az aznap esti folytatásra (dupla koncert, 8.-án még egy előadás volt).
Kiscsillag dallista:
01. Ki találja meg?
02. Szeles
03. Melegszék
04. Elegáns tűnődés
05. Kanada
06. 2. este
07. Őrkutya
08. Földre
09. Kis óceán
10. Mi mehet?
11. Menetszél
12. Örökre
13. Teremőr
14. 2014
15. Légyszíves
16. Van-e szándék?
17. Fishing on Orfű
18. Szirmok
19. Szomszéd
20. Ollé, Ollé
21. Állnak a férfiak
22. Ha én lennék
23. Miért nem tudod?
Ráadás:
24. Nagyon megy
25. Tánc
26. Hú de sötét
27. Kockacukor
Kiscsillag - Nagyon megy
Juhász Vali
Üzenet
fáramászó h, 2014/03/10 - 23:57