Bejelentkezés

x
Search & Filters

IQ: The Road Of Bones (2014) lemezkritika

Bár nagyon kedvelem a brit neo-prog muzsikákat, meglehetősen régen esett szó róluk ezen az oldalon. Bárcsak tudnám feledni a Marillion jelenlegi gyengélkedését! Pete Trewavas jól teszi, hogy inkább a Transatlantic-kal asszociálja magát, Rothery meg hiába szólózik, az előzetesen elérhetővé tett ízelítő szerint igen halovány lesz az album (The Ghosts of Pripyat). Fish legutóbbi szólólemeze (A Feast of Consequences, 2013) köröket vert rájuk! De elég is a Marillionból!

Szerencsére itt van nekünk az IQ, akik a mozgalomnak ugyanúgy alapító atyjai, sőt tulajdonképpen egy évvel korábban is kezdték a Marillionnál. Harminc éves karrierjük alatt ez a 11. stúdió albumuk, és - haladván a korral pl. a hangzás tekintetében - az utóbbi években egyre jobb lemezeket csinálnak. A "Dark Matter"-t (2004) pl. nagyon szeretem, de a "Frequency" sem volt gyönge lemez.

A "The Road Of Bones" háromféle kiadásban jelent meg. Van egy kb. 50 perc hosszú egylemezes alapváltozat, egy dupla CD, közel ugyanolyan időtartamú bónusz anyaggal, és egy 3 korongos "Launch Show Commemorative Box" a lemezbemutató koncert fölvételével megspékelve. Nem is tudom, hogy ez most kedvez a rajongóknak, vagy kitol velük. Az biztos, hogy aki képes és hajlandó többet áldozni rá, kívánatos extrákkal lehet gazdagabb (s egyúttal jó pár fonttal szegényebb!).

 


Mondanom sem kell, hogy a hangzás tökéletes, Mike Holmes gitárja piszkos jól és - öreg játékos lévén - meglepően modernül szól. Peter Nicholls éneke még mindig a stílus tökéletes megtestesülése, pont annyira Pink Floyd és Yes, amennyire kell. Sokáig törtem a fejem amíg rájöttem, hogy kire emlékeztet. Hát persze! Rob Moratti a Saga "The Human Condition" albumáról! Külön dicséret illeti az IQ régi-új bőgősét, Tim Esaut, aki kifogástalan soundot keverve ki magának, szívet melengetően dörmög a dalok alá.

Nem mondom, hogy a lemez végig fordulatos, érdekfeszítő hallgatnivaló. Előfordul, hogy a hallgató figyelme lankadni kezd. Talán ha nem maratoni hosszúságú (a "Without Walls" pl. majd' 20 perces!), hanem kompaktabb és tempósabb dalokban gondolkodtak volna... Persze az alaplemez kezdő és záró tétele mellett így is nagyon szívesen hallgatom pl. a címadót.

Ami a bónusz CD-t illeti, nem is értem miért nem része az alapverziónak, hiszen nem érzem gyöngébbnek az első korongnál. A lényeg, hogy az IQ kb. másfél óra minőségi brit neo-prog muzsikával ajándékozott meg bennünket, és ha egyben hallgatva kicsit sok is lenne, apránként fogyasztva, a megfelelő hangulatban remek időtöltés.

 

IQ - The Road Of Bones

 

 

Tartuffe

 

Forrás: Dionysos Rising
 

Címkék: 
IQ