Bejelentkezés

x
Search & Filters

As Karma Brings - 'Trist' címmel megjelent a salgótarjáni deathcore csapat debütáló videója



'Trist' címmel megjelent a salgótarjáni deathcore ötösfogat debütáló videója, amelyet a cikk alatt megtekinthettek.

 

"A Trist című nótánkhoz remekül illett a próbatermi helyszín, mindig is kellően sötétnek és horrorisztikusnak véltük. A dalszöveg szépen körbeírja a jelenkor emberének mentális leépülését, amit a pince segítségével szerettünk volna ”metaforizálni”. Könnyen saját elménk csapdájába eshetünk és eljöhet a pont, hogy már nincs visszaút. A videó végén láthatjuk, hogy az ajtó bezárul, tehát nincs már remény a boldogságra, nincs kiút a mételyből. Innen alakulhat ki a gyilkosságra való hajlam is, amit a videó elején lévő hullák jelképeznek. Igazság szerint ez nem egy vidám téma, de zenekarunk eltökélt szándéka az élet sötétebb aspektusát feltárni és a jól bejáratott sémákkal dolgozó zenekaroktól kicsit eltérni. Ezt a fajta sötétséget próbáljuk zeneileg és szövegileg is a lehető legszélsőségesebb irányba tolni saját ízlésünk határain belül."

 

 

"A zenekar 2013 februárjában alakult, kezdetben még metalcore/deathcore hatások voltak a jellemzők, későbbiekben azonban a melodikus vonásokat elhagyva alakult ki jelenlegi stílusunk. Salgótarjáni fiatalok vagyunk, pesti székhellyel. 2013 decemberében adtuk ki az első demó felvételünket Karma Brings címmel. Az ezt követő esztendő aktív próbatermi munkával és koncertezéssel telt. Majd úgy éreztük, hogy eljött az ideje egy komolyabb minőségű felvétel elkészítéséhez, amit a No Silence stúdiójában kreáltuk meg. A klippet a Paradoxon stúdió legénységével forgattuk, Jakubovics Gergő vezetésével. Célunk megpróbálni átadni egy olyan atmoszférát ami szélsőségesebb a mai trendektől." - közölte Mihalik Dávid, a zenekar gitárosa.

 

Zenekar tagjai: Mihalik Dávid, Sándor Henrik - gitár, Ürmössy Barnabás - basszusgitár, Asbóth Attila - dob, Tari Bálint - ének

Az As Karma Brings Facebook oldala
 

Címkék: 
As Karma Brings