Kissé meglepett Biff főnök előzetes nyilatkozata, miszerint az album ezúttal a Saxon metálosabb oldalát fogja felvillantani: a legutóbbi, "Sacrifice" lemez ugyanis már önmagában is annyi fémet tartalmazott, mint két harckocsi ezred, és a nomen est omen "Metalhead" mellett a legsúlyosabb etapját jelentette a Saxon történelemnek. Byford azonban nem viccelt – nem hiába a producernek szerződtetett Andy Sneap –, és valóban, a "Battering Ram" egyes momentumaiban túl is mutat azon a hagyományos brit heavy metalon, amire a NWOBHM említésekor gondol az ember. S hogy ez jó-e? Hát ez bizony az alkalmazott eszköztől függ, ami jelen esetben sajnos a hangsúlyos egyszerűsítés volt, egy dal pedig nem attól lesz számomra igazán kemény, ha a reszelős riffek hat láb mélyre űzik a dallamokat. (Szerencsétlen refrénekre igencsak rájár a rúd manapság, hiszen a Beyond Twilight kultcsapat főnöke legújabb lemeze egyik kiemelkedő teljesítményének tartja a pusztán verzékből álló dalát, amivel a progressziót új szintre képes emelni. Erre persze nekem is megvannak az ötleteim – igaza van, minek egy refrén a dalba, sőt, ha már progresszió, akkor magát dalt is el lehetne hagyni, aminek előremutató jellegét még a süketek sem kérdőjelezhetnék meg, legfeljebb pár alapvetően gyanakvó személy, akik szerint a szarral gurigázás lehet művészi, de csak nagyon kevesek úszhatják meg anélkül, hogy büdös ne lenne a kezük).

Saxonék a lemezen sajnos annyira belemerevedtek a görcsös keménységbe, hogy elfelejtették a stílus aranyszabályát, miszerint a féloktávos dallamalkotás, az egyszavas refrének, és a verzék ritmikus kántálása tűnhet keménynek, ám a nagy csörömpölésben sajnos épp a lényeg veszhet el, az a feszültségalkotásból eredő plusz, amit a szigorúan megfogalmazott riffek és a jól kidolgozott refrének ambivalenciája teremt. Az első két dal ugyan remekül folytatta a legutolsó album hagyományait, ám az epikusnak szánt "Queen Of Heart"-nál már megbicsaklik a tradíció, mert a fődallamot mintha félbevágták volna, így a szerzemény feleslegesnek túlnyújtottnak tűnik, jóllehet egy kis odafigyeléssel akár a lemez vezető slágere is lehetett volna. Innentől aztán megkattant valami a csapatban, mert a "Destroyer", "Hard And Fast", "Eye Of The Storm", "Stand Your Ground" szinte csak a ritmizálásban tér el egymástól, olyan bikkfa, egy-két szavas refrénnek szánt csordaüvöltéssel, ami jól állhat egy kezdő thrash bandának, de a Saxon esetében jobb esetben egy WTF kérdést, rosszabb esetben csalódottságot indukál.

A fiúk persze érezhették, hogy nem minden stimmel, mert a gitár próbálja menteni a menthetőt, de hiába az igyekezet, a kidolgozott szólók nem képesek pótolni a nagy rohanásban állva hagyott refréneket, ráadásul a dallamosabbnak szánt "To The End" – "Kingdom Of The Cross"-ból az utóbbi a parasztvakítás olyan szintjét képviseli, aminek a metal kamu indikátorban lenne a helye: a majd hat perces szerzemény fele Biff drámainak gondolt elmélkedésével telik el, amit a szöveg még indokolna is, ám a zenétől legfeljebb a harag rántja össze a hallgató gyomrát, és nem az elesett katonák iránti együttérzés.

Kár, hogy a koncepciót így sikerült megvalósítani, mert egy-két kidolgozottabb refrénnel minden bizonnyal nagyot alkotott volna a csapat, de ez az erőltetett keménykedés nem a Saxon sajátja – legalábbis nem ezt várná tőlük az ember. Talán ez is lehet a csalódásom kulcsa, mert egyébként technikai értelemben nincs az albumon kifogásolni való – legfeljebb Byford szigorhoz igazított rikácsolása – és minden bizonnyal lesznek olyanok, akik a keménységet előrébb helyezik a dallamoknál: ez az album elsősorban nekik szól, én viszont konzervatívként maradok a "Sacrifice" és a "Metalhead" etalon heavy metaljánál.

A "Battering Ram" album dallistája:

01. Battering Ram
02. The Devil's Footprint
03. Queen Of Hearts
04. Destroyer
05. Hard And Fast
06. Eye Of The Storm
07. Stand Your Ground
08. Top Of The World
09. To The End
10. Kingdom Of The Cross

Garael

Forrás: Dionysos Rising