Bejelentkezés

x
Search & Filters

Két dalt fűzött össze új klipjében Devin Towsend: 'Prepare For War / The Big Snit'



Május 29-én érkezik Devin Townsend új albuma, a The Moth, amelyről a gitáros egyben osztotta meg a Prepare For War és a The Big Snit című dalokat, amelyek közösen nyújtanak teljes élményt a hallgatóknak.
 
"Lényegében egy soha el nem készült film zenéjéről van szó. Ha a hagyományos értelemben vett dalként gondoltok rá, úgy nem igazán fog működni, de ha egy olyan filmes élményként kezelitek, ami egy sorsfordító esemény felvezetését mutatja be, akkor jó kis kaland lehet belőle.
 
A harcot vehetitek akár szó szerint is, azaz két egymással szemben álló fél végső összecsapásaként, de gondolhattok rá a belső vívódás metaforájaként is. Mindkét értelmezés egyformán hatásos, maga a csata pedig akár a döntés, a veszteség vagy a változás szimbóluma is lehet. Akármit is gondolunk, az biztos, hogy az élet és az emberi természet időnként brutális, a leggyorsabb kiút pedig az, ha egyszerűen csak szembenézünk vele és átvágunk rajta. Zeneileg ezt a folyamatot szerettem volna megörökíteni, a befejezés pedig a ráeszmélést jelképezi.
 
A The Big Snit címet egy kanadai animációs rövidfilm ihlette, amit sokszor láttam gyerekkoromban. Keressetek rá, ha van kedvetek! Szerintem érdemes. Az én alkotásom lényegében ennek a heavy metalos változata."
 
 
Fotó: Paul Harries