Bejelentkezés

x
Search & Filters

„A lényeg most is ugyanaz: értéket teremteni, amit megoszthatunk az arra fogékony közönséggel.” – KabinLáz interjú

A KabinLáz egy fiatalos lendületű, dallamos grunge rock/metal zenekar. 2013-as megalakulásuk óta töretlenül mennek előre, már több mint 5 különböző hanganyagon vannak túl, a tavalyi III. Online Rockbook Tehetségkutatónkon pedig közönségdíjas lett a csapat. Ezekről és még sok minden más érdekes dologról beszélgettünk a srácokkal az alábbi rendkívül tartalmas interjúnkban.
 
Rockbook: Sziasztok! Benneteket milyen szinten érint a jelenlegi járványhelyzet? Tudtok próbálni és csak úgy szárnyal a kreativitás vagy ilyenkor sokkal nehezebben mennek a dolgok? Sokakat olyan szinten térdre kényszerített ez, hogy már a feloszlás szélén vannak.
 
Jimmy (alias Jakab Imre – gitáros): Szia! Elég vegyes, amit eddig a járvány alatt tapasztalhattunk. Azon szerencsés zenekarok közé tartozunk, akik még tudtak pár szuper koncertet adni 2020-ban. Az év második fele viszont teljesen eseménytelenül telt. A próbaterembe is csak Tibi és én jártunk le. Idén januártól viszont már újra négyesben tudunk próbálni, kéthetente egyszer, és gőzerővel nekiálltunk új dalokat összerakni, mert ötlet az van bőven. Szóval bátran mondhatom, hogy jelenleg kezdünk visszatérni a régi kerékvágásba – természetesen, ha a koncertezést nem vesszük ide.
 
Rockbook: A tavalyi Online Rockbook Tehetségkutatónkon, lelkes rajongóitoknak hála, közönségdíjas lett a csapat. Számítottatok erre? Hogyan fogadtátok a hírt?
 
Jimmy: Őszinte leszek, nem kertelek: Bíztam benne! laugh Mindig, mindenhol elmondjuk, hogy a KabinLáznak nem rajongói vannak, hanem barátai, illetve közössége, és ez most ismét megmutatkozott. Amellett, hogy egyre többen hallgatnak és kedvelnek minket, rengeteg barátunk van, akik már csak miattunk is nyomnak ránk egy szavazatot, hogy ’Hé! Segítek már ezeknek a ’ladányi srácoknak.’ Nagyon szoros volt a verseny a Beneath My Skin-nel, akik ugyanúgy megérdemelték volna ezt a díjat, mert ők is rengeteg embert megmozgattak. Innen is puszi, pacsi nekik.
 
 
Rockbook: A KabinLáz története egészen 2013-ig nyúlik vissza, a helyszín Püspökladány. Nekem olyan csapatok ugranak be onnan, mint a Dying Wish és most már ti is. Vázolnátok, kérlek a banda fontos pillanatait, egészen 2021-ig? Zenéltetek a KabinLáz előtt valahol? Milyen formációk léteznek még felétek illetve a környéken, akikkel jóban vagytok?
 
Norbi (énekes): Valóban, a Dying Wish már akkor underground legendának számított – nem csak helyi szinten, hanem országosan is –, amikor kiskamaszokként elkezdtünk a keményebb zenékkel ismerkedni. Ráadásul ez még az ezredforduló környékén volt, jóval a Facebook és a Youtube előtt, vagyis már az internet hajnalán, az offline világban feltették Püspökladányt a metal térképére. Azt gondolom, ez nem kis teljesítmény, aminek egyértelműen szerepe volt abban, hogy elkezdtük a zenekarozást. Mindig is felnéztünk rájuk, példaképnek tekintettük őket, és ez ma is így van. Szerencsések vagyunk, amiért már többször állhattunk velük egy színpadon. A DW mellett fontos megemlíteni a másik két kultikus ladányi bandát, a Kétest és az IQ-t is, akik szintén szép sikereket értek el a 90-es években a maguk műfajában. Sajnos utóbbi két banda már régóta nem aktív, de a tagokkal ma is jóban vagyunk, kezdettől támogatnak, segítenek bennünket. A környéken egyébként rengeteg formáció működik, sokukkal igen jó a kapcsolatunk, lehetetlen lenne mindegyiküket felsorolni. Ilyen a szeghalmi Mudfield, a körösladányi Mindenen Keresztül és a köröstarcsai Leponexx, de említhetném a Red Alert (újabban REDA), a Havaria Honkakka, a Bad Habit és a Bad System zenekarokat – vagy éppen a Wan-Ted-ot, amiben Jimmynk dobol. Igaz, nem környékbeliek, de nagyon sokat köszönhetünk az Ørdøgnek és a Rumproofnak is, mint ahogy még sok más csapatnak, akik a koromból adódó feledékenységem miatt kimaradtak a felsorolásból.
 
A KabinLáz 2013-as megalakulása előtt is zenélgettünk már, külön-külön és együtt is. Tibivel (Hajdu Tibor – dobos) és Jimmyvel (Jakab Imre – gitáros) egy gimibe jártunk, a helyi Karacs Ferenc Gimnáziumba. Tibi néhány évfolyammal felettünk járt, ő már 2002-2003 körül is zenélt egy King Nothing nevű metalbandában, ami igen népszerűvé tette a suliban. Ekkor még frontemberként szerepelt, és hát mondanom sem kell, a csajok imádták, a fiúk meg irigyelték. Jimmyvel már akkor kinéztük magunknak, de túl menő volt ahhoz, hogy meg merjük szólítani. :D Később, már dobosként a The Storm és a Spiderweb zenekarokban is megfordult, mielőtt megkerestük a KabinLáz kapcsán. Jimmy első csapatai, a Fanat-X és a Don szintén a helyi gimiben alakultak és értek el mérsékeltebb sikereket, csak úgy mint az én Halott Akkordok Listája névre hallgató együttesem. Közös pont a sárrétudvari székhelyű S.R.B. (Sárrét Rock Band) zenekar, aminek mindhárman tagjai voltunk, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Ez a csapat 2012-ig működött, ezután láttunk hozzá a KabinLáz megalakításához. Ádám (Sárközi Ádám – basszusgitáros) 2014-ben csatlakozott hozzánk, ő azelőtt – ha jól tudom – leginkább otthon, magának gitározgatott, illetve a túrkevei koliban örömzenélt a hasonló érdeklődésű barátaival.
 
Fontos mérföldkövekként tekintünk az eddig megjelent 6 hangzóanyagunkra, melyek mindegyike elérhető a Youtube-csatornánkon, valamint az ismert digitális áruházakban és stream oldalakon. Emellett rengeteg emlékezetes koncertben volt részünk ez alatt a nyolc év alatt, van mögöttünk néhány sikeres tehetségkutatós szereplés, kaptunk jó néhány építő jellegű kritikát, amikből folyamatosan igyekszünk tanulni és fejlődni.
 
Rockbook: Legutóbbi anyagotok, a Kihajolni veszélyes EP, ami szinte pontosan egy éve jelent meg szerzői kiadásban. Mit kell erről tudnunk? Ha jól tudom készült videoklip is az egyik dalra (Nincs végzet), az első észrevételem mégis az, hogy sokkal egységesebbek és letisztultabbak a számok. Maximálisan dallam-centrikusak, már-már a slágerességet súrolják. Nálatok hogy történik a dalszerzés?
 
Jimmy: 2018-ban három tehetségkutató versenyt nyertünk, három különböző helyszínen (Hajdúszoboszlón, Kondoroson és Komádiban). A Komádiban megrendezett verseny fődíja egy, a debreceni Rocksuli és az MMP Studio által felajánlott, 5 dalos kislemez elkészítése volt. A stúdiómunkára 5 új dalt kellet vinnünk, ami azért is volt nagy falat, mert 2018 márciusában jöttünk ki a 8 dalos második nagylemezünkkel, a ’Most kezdődik’-kel, amin az összes puskaporunkat előttük. Mindössze egy dal volt még a tarsolyomban, sose lehet tudni alapon. Ez volt a Húsevő. Az addigi standard D-ből lehangoltam drop C-be, és kezdődött is a dalírás, mert határidőhöz voltunk kötve. Nem volt egyszerű a helyzet, mert a fiúk sosem voltak ilyen kritikusak irányomban, mint ennél a lemeznél. Nagyon sok téma került a kukába, de a végeredmény magáért beszél. Egyébként a dalszerzés nálunk már szinte rutinszerűen megy. Leviszek a próbaterembe egy témát, azt megmutatom a többieknek, és ha átmegy a rostán, akkor elkezdjük közösen összegyúrni. Régebben volt, hogy Norbi is hozott dalokat, illetve Ádám is megajándékozott már minket egy-két frankó nótával, de manapság (sajnos) szinte teljesen egyedül maradtam ilyen téren.
 
 
Rockbook: Kinek mi a legnagyobb inspirációja zenekaron belül? 
 
Jimmy: Azt, hogy a zenésztársaimat mi mozgatja, sokszor én magam sem tudom. smiley Saját nevemben tudok beszélni csak. Az én fő mozgató rugóm az álmaim valóra váltása. Álmok és célok nélkül szerintem élni sem érdemes és az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk, ne csak kergessük őket. Továbbra is az az álmom, hogy egy elismert rock zenekar gitárosa (vagy dobosa) legyek itthon, Magyarországon. Hogy esetleg ebből is éljek meg, azt már régen elengedtem, mert ahhoz egy kicsit több időt kellett volna fektetnem mind a gitározásba, mind a dobolásba, és el kellett volna sajátítanom az elengedhetetlen alapokat. Viszont továbbra is szeretnék értéket teremteni, amit itt hagyhatok az utókor számára. Ami végképp begyújtja nálam a tüzet és végtelenül inspirál, az, amikor valaki azt mondja: „Minek?”, „Úgy se lesz ebből semmi!”, „Már megint csak másodikok lettetek?”, „Már megint csak 5 részeg volt a koncerteteken?”, „Ez csak bohóckodás!”, „Mi ez a ’vérhányós’ zene?”... Ezek azok a mondatok, amik engem évek óta arra sarkalnak, hogy már csak azért is megcsinálom b.......k meg! laugh
 
Rockbook: Ha jól tudom, számotokra mindig fontos volt, hogy anyanyelven adjátok elő a dalaitokat. Angol nyelvvel nem próbálkoztatok? Milyen visszajelzések vannak külföldről a KabinLáz zenéjére?
 
Jimmy: Talán még nagyon az elején felvetettem Norbinak, hogy lehetne pár angol nyelvű dalunk is, de erről hamar letettünk, mert egyikőnknek sem kimagasló az angol tudása, illetve először itt, Magyarországon legyünk már sikeresek, és ez csak az anyanyelvünkön lehetséges. Akármilyen hihetetlen, de van külföldi vonatkozása is a KabinLáznak. 2018-ban a „30. szint” című dalunkat egy texas-i online rádió tűzte a műsorára, tavaly meg a „Fény” című dalunkat játszották le több ízben a glasgow-i Myrock Radio-ban, Harry Ho műsorában. Az érdekesség talán az, hogy pont ebben a két dalban lehet érezni In Flames hatásokat is. smiley
 
 
Rockbook: Mikor várható a folytatás egy nagylemez képében? Ahogy elnézem, ez az év sem a koncertektől lesz hangos. Ettől függetlenül mivel készültök?
 
Jimmy: Fúúú! Hát terveink azok vannak, csak a kivitelezés kérdéses, főleg anyagi szempontból. Még számunkra is meglepő, de az anyagi bevételeink nagy részét a koncertek után begyűjtött összegek tették ki és így értük el, hogy az utóbbi három évben a saját zsebünkből szinte semmit nem kellett a zenekarra költenünk. Idén lehet, hogy ez ilyen formában most nem fog működni, így a pénztárcánktól függ, hogy mit tudunk kihozni a zenekarból a továbbiakban. Mint említettük, elkezdtünk dolgozni új dalokon. A terv az, hogy 3 dalonként stúdióba vonulunk, és 3 havonta kidobunk egy single-t. Az utolsó 3 dalos etap után pedig egy nagylemezbe öntjük az egészet, ami 2023-ban, a 10 éves jubileumunkra akár ki is jöhet. smiley
 
Rockbook: Hogyan tudnád jellemezni a szülővárosotok underground metal életét? Vannak nálatok remek klubok illetve koncerthelyszínek ahol egy nagyobb, turnézó zenekar biztonságosan, a megfelelő körülmények között felléphet? Félreértés ne essék, a kis kocsmáknak is megvan a maga varázsa, ahol közvetlen kontakt alakulhat ki köztetek és a közönség között, de én most a nagyobb helyekre gondolok. Van-e erre lehetőség?
 
Norbi: Püspökladányban nincs ilyen hely, sőt, már kocsma se nagyon, ahol a hozzánk hasonló amatőr bandák felléphetnének. Mondjuk, tudtommal már „hozzánk hasonló amatőr bandák” sincsenek a városban. laugh A közelben a karcagi Hemo, a hajdúszoboszlói Rock Café és a szeghalmi Stone Club érdemes az említésre. Ezen kívül még ott vannak a debreceni és a berettyóújfalui kis klubok, de ezek már kívül esnek a közvetlen környékünkön. Sajnos azt kell mondjam, „szülővárosunk underground metal élete”, mint olyan, már jó ideje nem létezik.
 
Rockbook: Mennyire támogatja a körülöttetek élő közeg a zenei tevékenységeteket? Manapság azt látom nagyon nem „divat” már rockernek, metalosnak lenni (teljesen más szelek fújnak), sőt bizonyos körökben még mindig lenézik magát a műfajt és a rajongóit is. Mit gondoltok erről? A rock „örök és elpusztíthatatlan”?
 
Norbi: Még jó, hogy nem divat rockernek lenni! smiley Ez egy életforma, nem valami múló tinikori szeszély, amit nagykorára kinő az ember. A rockzenélés ma már underground dolog, ezzel tisztában voltunk akkor is, amikor elkezdtük a zenekart. A lényeg most is ugyanaz: értéket teremteni, amit megoszthatunk az arra fogékony közönséggel. Mivel nem ebből élünk, így nyomás sincs rajtunk. Addig csináljuk, amíg boldoggá tesz minket, amíg szívből tudjuk csinálni. A szűkebb környezetünkben élők maximálisan támogatnak minket ebben, a szüleinkre, a családunkra, a barátainkra mindig számíthatunk. És persze egymásra is. A többi körülmény (a folyton változó trendek, az aktuális „szelek”) nem számít.
 
 
Rockbook: Melyik az a magyar (vagy külföldi) előadó, akivel szívesen elmennétek egy nagyobb turnéra? 
 
Jimmy: Az Ørdøggel nagyon szívesen elmennénk bárhová, de ez szerintem mindenkire igaz. Szeretünk bandázni és barátkozni, így bárkivel szívesen közösködnénk. Amúgy az elmúlt években elég színes palettát tudhatunk magunk mögött, hogy kiknek melegítethettük be a színpadot: Junkies, Moby Dick, Kalapács, Dying Wish, Mudfield, Zorall, Leander Kills, Trident, Ørdøg, Nomad, Chrome Rt. és még sokan mások. Ennek ellenére még mindig kevesen ismerik a nevünket, de reméljük, ez változni fog. smiley
 
Rockbook: Nem feltétlenül kell mainstreammé válni ahhoz, hogy sikeres lehess, viszont tény és való, hogy Magyarországon a súlyosabb zenék valahogy mindig is háttérbe szorultak. Honi viszonylatban mégis kiket tartotok követendő példának, akik egészséges hozzáállásukkal, az underground-ból úgymond kitörve, megpróbálnak a Közép-Európai R’N’R és metal véráramlatába becsatlakozni? 
 
Jimmy: Szerintem abban mindannyian egyetérthetünk, hogy akik ezt a magyar „underground”-ot olyan szinten művelik, hogy az akár Magyarországon kívül is ütőképes legyen, az az Apey and the Pea, vagyis mára már Lazarvs. Andrisék zenéje, az angol nyelv miatt talán külföldön még keresettebb lehet, mint itthon. Külföldön nagyon kajálják az ilyen, ahogy ők fogalmaznak: „hullavonszoló sludge”-ot. Aki meg már kétségkívül bizonyított, az Farkas Zotya és az Ektomorf. Ezen kívül a másik nagy hazai reménység, akik külföldön is egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, az az AWS. Ők hozhatták volna el a magyar metal zene új hullámát és gyökerében változtathatták volna meg a stílus nemzetközi megítélését. Sajnos immár ez csak találgatás és fikció marad. Örs halálával nem csak egy végtelenül közvetlen, kedves embert, hanem korának egyik legtehetségesebb énekesét és szövegíróját vesztette el a színtér. Ebbe megrendítő belegondolni.
 
A KabinLáz jelenlegi felállása:
 
Papp Norbert – ének
Jakab Imre – gitár, vokál
Sárközi Ádám – basszusgitár
Hajdú Tibor – dobok
 
Elérhetőségek: Facebook, Bandcamp
 
 
Lupus Canis