Ma 30 éves a Metallica 'Load' albuma (lemezismertető)
Harminc éve, 1996. június 4-én jelent meg a Load. A Metallica ezzel az albummal merész irányváltást hajtott végre, amely egyszerre hozott új rajongókat és okozott csalódást a régi tábor egy részének. Kevés lemez váltott ki akkora vitát a zenekar történetében, mint ez.
Természetesen 1996-ban én is értetlenül álltam a Metallica körül zajló változások előtt. Nemcsak a zene alakult át, hanem a külsőségek is. A Load sokkolta a rajongókat, és bevallom, engem sem győzött meg akkoriban. Nem hallgattam rongyosra a lemezt, sőt hosszú időre félre is tettem. Pedig a Metallica éppen attól lett az, ami: egy hatalmas sikerű album után sem ugyanazt a kört futotta újra. A Black Album világméretű sikere és a közel háromszáz koncertből álló turné után a zenekar fizikailag és mentálisan is kimerült. Nem meglepő, hogy új irányt kerestek.
1995–96-ban a Metallica már nem egyszerűen egy metalzenekar volt, hanem egy önálló intézmény. Miközben a grunge még uralta a kereskedelmi fősodort, az undergroundban az extrém metal erősödött, és a nu metal is kezdte bontogatni a szárnyait, a Metallica gyakorlatilag a saját pályáján mozgott. Nem követte a trendeket, inkább maga teremtett újakat, méghozzá úgy, hogy előbb szétszedte, majd újraépítette önmagát. Van néhány érdekesség az albummal kapcsolatban. Az egyik Bob Rock személye. Bár a zenekar és a producer a Fekete album után úgy váltak el, hogy soha többé nem fognak együtt dolgozni, aztán végül ismét ő bizonyult a megfelelő embernek a feladatra. A másik érdekesség, hogy a Load az első nagy kiadványok egyikeként tudatosan jelent meg az interneten is. A történet pikantériája, hogy néhány évvel később a Metallica lett a Napster-botrány legismertebb szereplője. A lemez hangzása szélesebb, mélyebb és lazább lett. Egyszerűsödtek a dalszerkezetek, a szövegek pedig személyesebb, befelé fordulóbb irányt vettek. Az alkotói folyamat is más volt, mint korábban: a dalok jelentős része Lars Ulrich és James Hetfield közös jammeléseiből nőtte ki magát.
A lemezen tizennégy dal kapott helyet. Van köztük olyan, amelyik annak idején is működött nálam, és olyan is, amellyel sem 1996-ban, sem most nem tudtam igazán mit kezdeni. Ez azonban nem véletlen. Akárhogy is nézzük, a Load éles irányváltás volt. Ugyan Metallica-lemez, mégsem az a Metallica, amelyet az első öt album alapján megszokhattunk. De gondoljunk csak bele: mi lett volna, ha készítenek még egy Black albumot. Aztán még egyet. És még egyet. Nem ezt az utat választották, hanem bevállalták a változást. És azért akadnak itt bőven jó dalok. A nyitó Ain't My Bitch például egyértelműen ilyen. Már az első percekben hallani a mélyebb tónusú, groove-osabb hangzást. Szeretem az Until It Sleeps atmoszféráját is, ahogy Hetfield szinte lebegve nyitja a dalt, majd fokozatosan megérkezik mögé a zenekar. Jó dal volt harminc éve, és ma is az.
A Bleeding Me szintén működik nálam. Hosszú, építkező, bluesos és érzelmileg is erős szerzemény, amelyben a Metallica talán először mutatta meg ennyire nyíltan a sérülékenyebb oldalát. Ugyanígy érdekes a Mama Said, amelynél szinte rádöbben az ember, mennyire jól áll a countrys hangulat Hetfield hangjának. Két dalt viszont sikerült újra felfedeznem. Az egyik a The House That Jack Built, amely súlyos groove-jaival és hipnotikus, sötét hangulatával valóságos belső utazás. A másik a Wasting My Hate, ahol még mindig érezni lehet a régi Metallica szellemét. Mintha a múlt nem tűnt volna el, csak egy másik ösvényen folytatta volna az útját.
Persze vannak olyan szerzemények is, amelyekkel sem 1996-ban, sem most nem tudtam igazán kapcsolatot teremteni. Ilyen számomra a Ronnie, a 2 X 4, és részben a King Nothing is.
A kritikai fogadtatás korántsem volt egységes. Voltak, akik bátor, sokszínű és érettebb albumnak tartották. Mások szerint túl hosszúra sikerült, és túlságosan eltávolodott a zenekar gyökereitől. Nem véletlen, hogy gyakran emlegették a világ leghosszabb nem dupla lemezeként a maga közel nyolcvanperces játékidejével. A metalos közeg egy része pedig egyszerűen elutasította.
A rajongók reakciója még hevesebb volt. A régi metalosok közül sokan árulásként élték meg a változást, miközben a mainstream közönség falt minden új slágert, amely a Loadról érkezett.
Az album jelentősége vitathatatlan. A Metallica új hangzást, új identitást, új imázst és egy teljesen új korszakot teremtett vele. Közben pedig azt is bebizonyította, hogy akkor is a világ legnagyobb metalzenekara marad, ha éppen nem azt játssza, amit korábban.
James Hetfield énekesként és gitárosként is érettebb, személyesebb oldalát mutatja. Játéka bluesosabb, groove-osabb lett. Kirk Hammett esetében a sebesség helyett inkább a hangulatok és a hangszínek kerültek előtérbe. Jason Newsted karakteres és stabil alapokat biztosít ebben a mélyebb, levegősebb hangzásban, míg Lars Ulrich visszafogottabb dobolása több teret enged a dalok kibontakozásának.
Kereskedelmi szempontból a Load lehengerlő siker volt. A Billboard-lista első helyén nyitott, és már az első héten közel 700 000 példány talált gazdára. Az évek során világszerte több mint 7 millió fogyott belőle, az Egyesült Államokban pedig ötszörös platinalemez lett.
A Load újrahallgatása közben nehéz volt elvonatkoztatni attól, hogy az azóta eltelt három évtized milyen távlatba helyezte ezt a korszakot. Akkor sem értettem, most sem annyira, csak most már más szemmel látom. A különbség tehát inkább bennem van. Az akkori értetlenség és elutasítás helyét átvette a kíváncsiság. Már nem azt kerestem, mit veszített el a Metallica, hanem azt, hogy mit akart megmutatni ezzel az albummal. Kapaszkodókat kerestem, és találtam is benne, de a véleményem alapvetően nem változott: a Loadot ma jobban értem, mint szeretem. És talán éppen ez az oka annak, hogy harminc évvel később is beszélhetünk majd róla.
A Load dallistája:
01. Ain't My Bitch
02. 2 X 4
03. The House Jack Built
04. Until It Sleeps
05. King Nothing
06. Hero of the Day
07. Bleeding Me
08. Cure
09. Poor Twisted Me
10. Wasting My Hate
11. Mama Said
12. Thorn Within
13. Ronnie
14. The Outlaw Torn
Fodor Attila
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
