Ma 40 éves a Europe 'The Final Countdown' című albuma (lemezkritika)
Ma negyven éve, 1986. május 26-án jelent meg a Europe The Final Countdown albuma. Rajta azzal a dallal, amely meghozta a sikert, és amiről a mainstream média annyi bőrt húzott le, amennyit csak tudott. Olyannyira, hogy a zenekar ezt a diadalt később már soha nem tudta megismételni.
A nyolcvanas évek videódiszkóiban — főleg az akkor mindenható amerikai zenei tévécsatorna, az MTV jóvoltából — rendszeresen játszottak rock- és metaldalokat. Így kerülhettek a DJ-k repertoárjába olyan csapatok, mint Bon Jovi, Twisted Sister, Mötley Crüe, Kiss, Scorpions, Status Quo vagy a Queen. No meg persze 1986-ban a The Final Countdown a Europe zenekartól. Emlékszem, mennyire nem bírtam ezt a számot — annak ellenére, hogy jó dal volt. Semmi másért, csak mert a csapból is ez folyt, egyszerűen rommá játszották az akkori médiumok. Aztán évekkel később otthon előkerült a zenekar kazettája — az öcsémé volt —, én pedig többször végighallgattam, és rájöttem, hogy a Europe valójában egy modern, dallamos hard rock zenekar volt.
1986-ban a metal a csúcson járt. Egy sokszínű, burjánzó, több lábon álló műfaj volt, amely egyszerre volt jelen a mainstreamben és az undergroundban is. Ez volt a metal tömegkulturális áttörésének időszaka.
A Europe a The Final Countdown megjelenése előtt Svédországban már sikeres, nemzetközileg azonban még ismeretlen zenekarnak számított. Az első két lemezük otthon jól teljesített, de az igazi áttörés elmaradt. 1985-ben azonban az Epic Records meglátta bennük a lehetőséget, és szerződtette a csapatot. Aztán jött a The Final Countdown, rajta a címadó dallal, amely minden várakozást felülmúló siker lett. A kiadó hatalmas kampányt épített az album köré: MTV, rádiók, globális terjesztés, marketing és professzionális háttér segítette sikerre a lemezt. A világkörüli headliner turné szintén óriási sikerrel futott, a zenekar már teltházas arénákban játszott, amerre csak járt, arany- és platinalemezek szegélyezték az útját.
Semmit nem bíztak a véletlenre, a nyitó címadó dal azonnal letarolt mindent. Az ikonikus, MTV-kompatibilis „űrindulós” szintitéma azonnal beég az ember fejébe, a himnikus stadionrefrén, illetve John Norum gitárszólója pedig csak tovább emeli a dal fényét. Mondhatnám, hogy itt el is lőtték a puskaporukat, hiszen ekkora sláger több nincs az albumon.
A klasszikus nyolcvanas évekbeli lírai dal, a Carrie szintén nagy siker lett — nem véletlenül hallani még ma is rádiókban.
A többi szerzemény azonban inkább rádióbarát hard rock dalok gyűjteménye. Ezek között akadnak jobbak is, például a Scorpions-hatású, lendületes On the Loose vagy a kissé sablonos, de energikus Ninja.
Más daloknál viszont vagy a verze, vagy a refrén nem működik igazán, például a Cherokee vagy a Rock the Night esetében. A mélypont számomra a Time Has Come, ami egy balladaszerű szerzemény nulla egyéniséggel, bárki eljátszhatta volna akkoriban, valamint a Heart of Stone, amely egy hard rock panelgyűjtemény.
A kritikusok vegyesen fogadták az albumot. A slágereket elismerték, de összességében túl szintetizátorosnak és túl kommersznek tartották.
A rajongók viszont imádták, természetesen elsősorban a The Final Countdown miatt, amely már 1986-ban kulturális jelenséggé vált. Jól példázza ezt egy korabeli rajongói vélemény: „A rádió minden órában lejátssza, és mégsem unjuk meg. Ez a mi zenénk!”
A zenekari interjúkból azonban kiderült, hogy a hatalmas siker egyszerre hozott eufóriát és belső feszültségeket. A dal megszületése hosszú folyamat volt, a túlzott szintihasználat pedig megosztotta a zenekart. Főleg John Norum gitáros ellenezte ezt az irányt, és a konfliktus végül odáig vezetett, hogy 1986 végén kiszállt a zenekarból. Pedig a lemezen pont ő az egyik legjobb teljesítményt nyújtó zenész. Annak ellenére, hogy a gitár sokszor háttérbe szorult, a szólói végig nagyon ülnek. A pálmát persze Joey Tempest énekes viszi el, aki végig brillírozik: több karaktert váltogat, mégis egységesen magas színvonalon énekel. Mic Michaeli billentyűs domináns szerepet kapott, nemcsak díszít, hanem gyakorlatilag ő formálja az album hangzását. A ritmusszekció, John Levén basszusgitáros és Ian Haugland dobos pedig pontos, megbízható munkát végeznek a háttérben.
A lemez megszólalása tiszta, de steril, főleg a dobhangzás tűnhet ma kissé bántónak — de hát 1986-ot írtunk.
A The Final Countdown a YouTube-on ma már elképesztő, 1,4 milliárdos megtekintésnél jár. A zenekar koncertjein a mai napig ez a záródal, de a lemezről a Rock the Night, a Carrie és a Cherokee is rendszeresen szerepel a programban.
A The Final Countdown negyven éve az élet szinte minden területén felbukkan: sporteseményeken, iskolai rendezvényeken, tévéműsorokban és reklámokban egyaránt. Feldolgozták, remixelték, sőt több zenekar koncert előtti bemelegítő dalként is használja. A Final Countdown tehát nem csak egy dal, hanem közös kulturális élmény.
A Europe ezt a sikert később már nem tudta megismételni, ami komoly törést okozott a zenekar életében. Az ezt követő albumok nem tudtak újra ekkora diadalt aratni, végül a zenekar 1992-ben feloszlott. A visszatérésre 2003-ig kellett várni, azóta viszont újra aktívak.
A The Final Countdown jelentősége abban áll, hogy megmutatta: egy skandináv zenekar is képes lehet világméretű hard rock sztárrá válni. A Europe pedig ezzel az albummal, de főleg a The Final Countdown dallal valódi kulturális ikont teremtett.
The Final Countdown dallistája:
01. The Final Countdown
02. Rock the Night
03. Carrie
04. Danger on the Track
05. Ninja
06. Cherokee
07. Time Has Come
08. Heart of Stone
09. On the Loose
10. Love Chaser
Fodor Attila
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
