Ma 40 éves a Helloween első, ’Walls of Jericho’ albuma (lemezismertető)
1985. november 18-án jelent meg a Helloween ’Walls of Jericho’ albuma. Egy olyan lemez, amely nemcsak a zenekar karrierjét határozta meg, hanem egy egész műfajt is inspirált.
Nem tudom eldönteni, jó-e egy 40 éves lemezismertetőt így kezdeni: „Emlékszem, abban az időben…” Egyrészt jó, hiszen tanúja lehettem egy izgalmas zenei korszaknak, másrészt viszont rengeteg idő telt el azóta. Pontosan így érzek a Helloween 'Walls of Jericho' albumával kapcsolatban is. Emlékszem, milyen lelkesen fogadtuk akkoriban ezt a lemezt, amely az újdonság erejével hatott: gyorsaságával, energiájával, azokra a jellegzetes Helloweenes dallamokra és ritmusokra építve, valamint azóta kultikussá vált számokkal. Ugyanakkor érezhető volt a kor metal szellemének hatása, főként a Judas Priest és az Iron Maiden munkásságából. (Bár Michael Weikath gitáros egy korabeli interjúban kategorikusan cáfolta, szerinte a Maiden nem volt közvetlen hatás, inkább a gitárhősök inspirálták, mint Schenker, Blackmore vagy Uli Roth.)
Kezdjük az elején: a német Helloween zenekarról 1984-től beszélhetünk. Nevüket a 1978-as Halloween című filmből vették, egy betű megváltoztatásával. 1985-ben jelent meg első lemezük, a Walls of Jericho. A felállás a következő volt: Kai Hansen – ének/gitár, Michael Weikath – gitár, Markus Grosskopf – basszusgitár és Ingo Schwichtenberg – dob.
A Walls of Jericho nemcsak a Helloween karrierjét indította el, hanem globálisan is jelentős volt. Gyors, epikus és nyers hangzásával új irányt mutatott, amelyből egy egész műfaj nőtt ki. Nézzük meg dalonként, mi teszi különlegessé ezt az albumot.
A nyitó Walls of Jericho tulajdonképpen egy ikonikussá vált hangulatfestő bevezetés. Az album valójában a Ride the Sky-jal indul: igazi vérbeli speed metal nóta, szélsebes tempóval, remek dallamokkal, ikergitározós részekkel és váltott szólókkal – ezek a Helloween zenéjének alapjai.
A Reptile-ban viszont érezhető a Judas Priest hatása és Markus basszusa is nagyon ott van. Még úgy is erős szám, hogy kevésbé kifinomult. (Kis érdekesség hogy a Grave Digger énekes Chris Boltendahl is vokálozik a dalban). A Guardians és Phantoms of Death duó még tovább emeli a színvonalat. Az első nem a megszokott metal dallamokra épít, viszont rendkívül hatásos, középen egy galloppozós résszel. Ez a dal előrevetíti a későbbi Keeper of the Seven Keys szellemiségét. A Phantoms of Death tipikus 80-as évekbeli metal kezdettel bír: dallamos verzék, elkiabált refrén, húzós, váltott szólók, szintiszőnyeg – minden megvan, ami kell.
A Metal Invaders újra Judas Priest-hatású: gyors, feszes, energikus. A lemez fináléja különösen erős. A Gorgar gépies lüktetésű ritmusa és riffje kicsit eltér a többi tételtől, játékosabb hatást kelt. A következő Heavy Metal (Is the Law) egy érdekes tétel. Akkoriban sok zenekarnak volt szokása élő közönséget „keverni” a felvételek alá; itt is ez történik – akkor nem tudtam, most meg nem értem, de felfoghatjuk úgy, mint egy rajongóknak szóló kiáltványt. A végére maradt a személyes kedvencem, a How Many Tears, amely már nemcsak a Keeper of the Seven Keys album előfutára, hanem fel is fért volna rá. Minden benne van, ami a Helloween: érzelem, erő, metal, dallam, gitárjáték, sebesség – drámai és epikus lezárás.
A zenészi teljesítmények:
Kai Hansen éneke tetszett, bár nyilván megvoltak a határai. Riffjei és szólói kulcsfontosságúak voltak, pozitív energiát adva a daloknak. Michael Weikath-tel kiváló szerzőpárost alkottak, játéka tökéletesen illeszkedett Hansenéhez. Ingo Schwichtenberg dobolása feszes és energikus, a sebességet is jól bírta. Markus Grosskopf stabil alapot biztosított, némely dalban pedig kiemelkedőt nyújtott.
A kritikusok a Walls of Jericho-t a Helloween egyik legfontosabb, úttörő lemezeként tartották számon. Kiemelték a nyers energiát, a sebességet és az epikus hangulatot, amelyek kultikus státuszba emelték az albumot. Persze voltak kritikák is: Kai Hansen vokálja, valamint a kevésbé kiforrott stílus gyakran felmerült.
A rajongók klasszikusként kezelték a lemezt, sokan a Helloween legjobb albumának tartották, amely nélkül a power metal műfaja talán nem jött volna létre. A kritikusan gondolkodók szerint ugyanakkor nem hibátlan: az angol szövegek gyengébbek, de ezek a hibák hozzájárulnak a lemez bájához.
Egy múlt vasárnapi spanyolországi koncerten két dal is szerepelt a lemezről: a Ride the Sky és a Heavy Metal (Is the Law).
A Walls of Jericho tehát ugródeszkát jelentett a Helloween számára. A zenekar későbbi sikerei e lemez nélkül nem következhettek volna be. Még most, 40 év távlatából hallgatva is ugyanazt a tüzet érzem, mint anno: a Walls of Jericho egy örök pillanat, amely az idő múlásával sem fakult meg. Jerikó falait a zenekar a rajongókkal közösen döntötte le, és a romokon egy új zenei világ épült.
Az album dallistája:
01. Walls of Jericho
02. Ride the Sky
03. Reptile
04. Guardians
05. Phantoms of Death
06. Metal Invaders
07. Gorgar
08. Heavy Metal (Is the Law)
09. How Many Tears
Fodor Attila
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
