Magyar bandákkal erősít a Clutch a budapesti koncerten!
A nyári programdömping egyik kiemelkedő pillanata lesz a június 27-i Clutch koncert a Barba Nerában. A magyar közönség legutóbb a Sziget Fesztiválon találkozhatott a marylandi zenekarral. Az önálló budapesti dátumot a rajongók epekedve várták, és az eredendően színes programmal dolgozó csepeli szórakozóhely el is hozza őket. Ahogy az lenni szokott, egy ilyen banda ritkán tart support nélküli koncertet.
„Kétségtelen, hogy a Clutch bevéste nevét a nagy rockbandák panteonjába” – írta 2004-ben a Lambgoat. A Classic Rock Magazine a 2013-as Earth Rockert és a 2015-ös Psychic Warfare-t a 2010-es évek 50 legjobb rockalbuma közé sorolta. A Slayerhez vagy az Iron Maidenhez hasonlóan a Clutch is túlélte a „slágerszámokhoz” horgonyzó rockzenekarokat. A marylandi Germantown négyesét nem kötik a trendek. 1991 óta 13 stúdióalbum és válogatott kiadvány során a legnagyobbaknak kijáró hírnevet vívták ki maguknak.
A június 27-e azon ritka alkalmak egyike lesz, amikor a Clutch felkérésre a szervezőknek magyar supportokat kellett ajánlani, aminek eredményeként június 27-én a Grand Mexican Warlock és a Dungaree melegít be. A magyar underground jeles szereplőit kevéssé kell bemutatni, mi mégis összeszedtünk némi információt.
A Grand Mexican Warlock a kétezres évek hazai rock-metal-hardcore színteréből jól ismert tagokkal alakult 2009-ben, és hamar berobbant a köztudatba. Intenzív, energikus koncertjeikkel nem csak a hazai klubok és fesztiválok színpadait hódították meg, rendszeresen turnéztak Európa-szerte, valamint megjelentettek három nagylemezt. Zenéjük kategorizálása mindig gondot jelentett, de aki el tud képzelni egyfajta mixtúrát a The Mars Volta, Radiohead, Jeff Buckley, Refused, Queens Of The Stone Age találkozásából, az máris közelebb került a "boszorkánymesterek" gondolatiságához. Monumentalitás, utaztató pszichedélia, súlyos riffek, Fender Rhodes, a Grand Mexican Warlock.

Grand Mexican Warlock
A 2014-ben alakult Dungaree zenekar pár év alatt fontos tényezője lett a hazai stoner rock kultúrának. Két kislemez után a 2016-ban megjelent Bipolar World című első nagylemezükkel rögtön bevésték magukat a zenei köztudatba. Letaglózó élő hangzásuk egyedülálló az országban és ez visszaköszön a lemezeiken is. A csapat folyamatosan koncertezik mind a hazai klubokban és fesztiválokon, valamint a nemzetközi színtéren is jelen van.

Dungaree
Az amúgy is mozgalmas este így vált teljessé, és innentől végképp nem kérdéses, hogy érdemes az elővételes jegyekre koncentrálni. Belépőket csak biztonságos helyről, ez esetben a www.rock1.hu rendszeréből érdemes beszerezni. Facebook esemény itt!

A Barba Negra további programjai itt elérhetők.


