Június 25-e egy különleges napnak ígérkezett a death metal rajongók körében, ugyanis a Barba Negra Trackben adott koncertet a műfaj két kultikus csapata, a legendás Death-nek emléket állító Death To All, valamint a kanadai Gorguts (a koncertről készült beszámolót itt olvashatjátok). Luc Lemay-jel, a Gorguts énekes, gitárosával beszélgettünk.

Rockbook: Üdv Luc. Hogy érzitek magatokat? Hogy zajlik a Death To All, Gorguts turné?

Luc Lemay: Hello. Most járunk nálatok itt először, minden a legnagyobb rendben van. A bálványaiddal egy színpadon fellépni hatalmas dolog. Tegnap teltház előtt játszottunk, remekül éreztük magunkat.

Rockbook: Hogy reagálnak az emberek arra a zenére, amit a Gorguts-szal játszotok? Mármint, megnézik a Ti műsorotokat, aztán megnézik a Death To All-t...?

Luc Lemay: Ha lehet azt mondani, akkor az emberek tudják, hogy mire számítsanak. Az a különbség a mostani anyagunk és a régi anyagaink közt, hogy a közönség nem úgy viselkedik, mint régen, inkább csak állnak ott becsukott szemekkel és „érzékelik” a hangképeket. Sokkal inkább hallgatják és figyelik a zenét, nem pedig zúznak vagy „csápolnak” ahogy az lenni szokott.

Rockbook: Tehát ez olyan mintha csukott szemmel látna az ember bizonyos képeket, „vizuálokat”?

Luc Lemay: Pontosan, igen. Én nagyon szeretem az ilyen típusú közönséget. Ha pár régi számot előveszünk, tudod, akkor kicsit megmozdul a tömeg, de ez teljesen rendben van.

Rockbook: Milyen hatások érnek téged a turnén? Elégedett vagy-e mindennel?

Luc Lemay: Teljes mértékben. Nagyon jó fejek az emberek mindenhol. Még így több ezer kilométerre is az otthonodtól megismerkedsz nagyon kedves emberekkel, sokan csak azért jönnek el, mert kíváncsiak a művészetedre, megnézik a koncertedet. Mi többet kívánhat egy zenész? Én nagyon-nagyon boldogan érzem magam emiatt. Hálás vagyok azért, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve, akik amellett, hogy szeretik; értékelik és támogatják is azt a fajta zenét, amit mi játszunk. Én boldog vagyok. Nincs okom a panaszra. (nevet)

Colin Marston

Rockbook: Ha jól tudom, most Patrice Hamelin (dobos) ül a dobcucc mögött ezen a turnén. Ahogy elnézem elég sajátos a dob-beállítása is, a furcsa cintányéroktól kezdve van itt minden. Miért őt választottátok? Mi van John Longstreth-tel?

Luc Lemay: Igazából Patrice és én már 2001 óta jó barátok vagyunk, a „From Wisdom To Hate” című Gorguts lemez megjelenésekor ismerkedtünk meg. 2008-ban aztán újjáalapítottam a zenekart. Én - gitár, ének, Kevin Hufnagel - gitár, Colin Marston - basszusgitár és John Longstreth – dobok, majd ezzel a felállással elkezdtünk ismét koncerteket adni, ez olyan 2010-2011 környékén lehetett. John akkoriban nagyon elfoglalt volt a fő zenekarával az Origin-nel, ezért kerestem meg Patrice-t, hogy nem-e segítene nekem a turnék során.

Rockbook: John akkor csak stúdiózenész, aki a „Colored Sands”-en veletek játszott?

Luc Lemay: Nem, dehogy. Ő játszik a lemezen, a Gorguts szerves része volt akkoriban. A helyzet az, hogy a közel 2-3 év alatt mindig oda lyukadtunk ki, hogy Patrice helyettesítette John-t a koncerteken, amikor nem ért rá. Biztos tudod, hogy az Origin-nek most jelenik meg az új albuma ezért John most nagyon-nagyon elfoglalt. Szóval, ha lehet azt mondani, akkor most Patrice hivatalosan a Gorguts dobosa. Nagyon közel lakik hozzám, át szoktunk ugrani egymáshoz jammelni minden héten, az összes anyagát tudja a zenekarnak, ami nagyon jó.  Örülök annak is, hogy John-nal sikerült rögzítenünk a „Colored Sands” lemezt, nagy rajongója vagyok a játékának, de ha most a jövőbeni tervekről beszélünk, akkor Patrice tűnik a leglogikusabb lépésnek a közös munkánkat illetően.

Rockbook: Akkor Ő a legjobb választás szerinted?

Luc Lemay: Igen.

Rockbook: Ketten is a Dysrhythmia zenekarból, név szerint Colin Marston (basszusgitár) és Kevin Hufnagel (gitár) veled együtt alkotják a húros szekciót. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a gitárjátékuk és stílusuk tökéletes fúzióban van a Gorguts jellegzetes hangzásvilágával. Gondolom nem volt egyszerű megtalálni a bandába illő embereket, akik ebben a speciális vénában alkotnak, zenélnek. Hogyan változtatták meg, formálták át a Gorguts zenei világát ők?

Luc Lemay: Természetesen nekik megvan a saját, specifikus stílusuk, ezért úgy gondoltam, hogy ez nagyon jót tenne a zenekarnak és beleillenek a képbe. Már azelőtt a Gorguts rajongói voltak mielőtt valaha is találkoztunk volna, így sokkal könnyebben megértették, hogy hogyan tudnak stílusban hozzáidomulni a Gorguts féle hangzáshoz. De például amikor Colin-t megláttam először élőben játszani, azt mondtam magamban – „Nekem pont erre az emberre van szükségem” és ugyanez volt a helyzet Kevin-nel is, sőt John-nál is. Úgyhogy amikor ezt eldöntöttem, írtam a neten mindenkinek levelet, hogy mit szólnának hozzá, ha közösen zenélnénk és mindenki azonnal igent mondott.

Kevin Hufnagel

Rockbook: Valójában mindenki örült, hogy részt vehet a bandában és zenélhet Veled.

Luc Lemay: Persze. Könnyű szituáció volt. Én otthon megírtam a zenét majd átküldtem az mp3-akat az interneten a többieknek, ezek többnyire vázlatok voltak, és pár hét leforgása alatt már készen is voltunk a dalokkal. Nem kellett rajtuk változtatnunk szinte semmit, tökéletes volt minden.

Rockbook: Lehet azt mondani, hogy az új lemez egy közös munka, amiből kiveszi mindenki a részét vagy nem?

Luc Lemay: Valójában én írtam a „Colored Sands” nagy részét, 7 dalt egészen pontosan, Kevin és Colin pedig egyet-egyet. Colin írta a „Forgotten Arrows”-t, Kevin pedig az „Absconders” –t. Ezt úgy képzeld el, hogy amikor én megírtam a zenét, ők feljátszották a saját ötleteiket és részeiket, ahogy kell, majd szerepet cseréltünk és én játszottam fel a részeimet Kevin és Colin dalaira.

Luc Lemay

Rockbook: Értem. A „From Wisdom to Hate” lemez után pár évvel feloszlott a zenekar, de az fajta jellegzetes hangzás és stílus, amit a Gorguts leginkább az „Obscura” vagy az „Erosion Of Sanity” albumokon létrehozott, az máig olyan elemi erővel bír, hogy hatását máig érezni. Az underground metal és azon belül a kísérleti death metal bandák százai használják a Ti gitár-technikáitokat, hangolásotokat vagy akár a disszonáns hangzatok átvételét, beleértve a különleges aurát is. (az interjú ennek a részénél rámutatok Luc Ulcerate pólójára és megdicsérem – Ő felnevet – L.C.)

Nekem ez olyan, mint amikor magokat ültet az ember majd az szép lassan kezd nőni, csírázni majd kihajt… Mit gondolsz erről?

Luc Lemay: Ez nagyon hízelgő, hogy a sok fiatal zenészt mi inspiráljuk olyan formában, hogy kísérletezzenek a hangszerükkel és, hogy új dolgokat próbálhassanak ki. Az „Obscura” lemez volt leginkább az, ami meghozta ezt az áttörést a megszokott formákhoz nem ragaszkodó, egyedi megoldásaival és hangzásvilágával, s amely egyben a zenekar védjegye is lett.

Rockbook: A „Colored Sands” közel egy éve jelent meg, amely a legelső stúdió album a „From Wisdom To Hate” óta, és mint minden albumotok, van egy konkrét koncepció amiből felépül, illetve ami köré épül. Azt tudom, hogy az „Obscura” album szövegeinek fő vázait Osho tanításai adták, a mostani album központi témája viszont Tibet és annak vallása. Honnan jönnek ezek az inspirációk pontosan?

Luc Lemay: Nos, amikor az „Obscura”-t írtuk, Big Steeve (Steeve Hurdle gitáros, elhunyt 2012-ben – L.C.) ötlete volt az, hogy a szövegek Osho tanításairól, történeteiről szóljanak. Akkoriban nagyon sok könyvet olvasott tőle, én pedig ezt a témakört érdekesnek találtam. Így született meg az a lemez. A „Colored Sands” is hasonlóképpen fogant meg, el kezdtek nagyon érdekelni a mandalák, amiket homokból építenek. Valahogy megragadtak a figyelmem közép-pontjában. Úgy gondoltam, amellett hogy ezek gyönyörű művészi alkotások, nagyon különös rituálék is egyben, tele misztériumokkal. Ezért el kezdtem könyveket olvasni a témával kapcsolatosan, és amikor képeket láttam mandalákról, akkor döntöttem el, hogy erről szeretnék írni. Ez egy nagyon-nagyon komplex dolog valójában, még ahhoz is, hogy csak most beszélünk róla vagy egy lemezen írok erről. Így hát a könyvben, amit olvastam volt egy fejezet, ami egy történetet mesélt el, hogy hogyan fedezték fel a Dalai Lámát, amikor 3 éves volt. Erre azt mondtam magamban, hogy „Wow, ez egy remek téma.” és akkor írtam azt a dalt, hogy „An Ocean Of Wisdom” ami valójában erről szól. Az „An Ocean Of Wisdom” („A Bölcsesség Óceánja” – L. C.) valójában a Dalai Láma neve lefordítva.

Rockbook: Ezt nem tudtam.

Luc Lemay: A „Forgotten Arrows” pedig a Karmáról szól, tudod arról, amikor jót cselekszünk, és jó dolgok történnek, amikor meg rosszat teszünk, rossz dolgok vannak érvényben.

Rockbook: Lehet-e akkor azt mondani, hogy ez a mostani lemez a Te mandalád?

Luc Lemay: Végül is igen, úgy is hívhatjuk. Ez egy jó analógia. Szerkezetileg nézve a „Colored Sands” két részre bontható. Az első négy szám közül a legelső, a „Le Toit Du Monde” az Tibet szemkápráztató földrajzával foglalkozik, egyben a hegyekről és annak misztikusságáról is mesél. A második nóta, az „An Ocean Of Wisdom” az a Dalai Láma, a „Forgotten Arrows” a Karma, a „Colored Sands” pedig értelemszerűen a mandalákról szól. Aztán jön egy nagyzenekarra íródott zenei darab, a „The Battle Of Chamdo” és ez a szám osztja ketté a lemezt. Ez a végig instrumentális dal igazából az 1950-es kínai invázióról szól Tibetben. Az ezután következő szomorú korszakról íródott a 6. szám, az „Enemies Of Compassion” amely megfogalmazza, hogy a mennyire zsarnokoskodó volt Kína a megszállás alatt. Utána az „Ember’s Voice” pedig azokról szól, akik tüntetésük jeléül, közösségi, nyilvános helyeken gyújtják fel saját magukat. Az „Absconders” című dal egy megtörtént, igaz esetet dolgoz fel, ez le is van írva amúgy a borítóban majd végül a „Reduced To Silence” zárja a lemezt, aminek fő témája az, hogy megkérdőjelezi az erőszakmentes filozófia szükségszerűségét, hogy segítséget nyújt-e valójában a Tibetben élők számára. Igen vagy nem? Szerintem nem jelent konkrét megoldást, mint például az sem, hogy „Becsüld meg az ellenségeidet”. Sokkal inkább egy nyitott kérdést hagy maga után, ami a szánalom és részvét reflexiója.

Patrice Hamelin

Rockbook: Milyen jövőbeli terveket látsz? Esetleg egy új lemez fog majd megjelenni ezzel a felállással vagy talán egy videó-klip valamelyik dalra?

Luc Lemay: Videó semmiképp se. A következő évben szeretnénk kiadni egy kislemezt, amin csak egy dal lesz felvéve 20-30 percben. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, mint egy Penderecki sextette-et, vagy mint például a Deathspell Omega hosszabb lélegzetvételű dalait.

Rockbook: Mint amilyen a „Diabolus Absconditus” vagy a „Chaining The Katechon” ?

Luc Lemay: Igen, ezek nagyban hatottak rám, úgyhogy az EP-nk is valami hasonló felépítésű lesz.

Rockbook: Nos, kifogytam a kérdésekből. Egy élmény volt találkozni Veled és köszönöm szépen az interjút.

Luc Lemay: Én is köszönöm és nagyon szívesen.

Gorgots a Facebook-on: https://www.facebook.com/GorgutsOfficial

Lupus Canis