Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mastodon: Bill Kelliher elmondta, mit várnak el Brent Hinds utódjától



A Mastodon és Brent Hinds 25 év után külön utakon folytatják, a zenekar pedig a bejelentés óta már koncertezett is a Tool Live In The Sand fesztiválon, ahol Ben Elller gitározott, de korántsem biztos, hogy valóban ő lesz Hinds utódja. A banda ritmusgitárosa, Bill Kelliher a Guitar World-nek fejtette ki, hogy mi az, amit mindenképpen elvárnak a majdani új tagtól.
 
"Olyan embert keresünk, akivel mindannyian könnyen szót értünk, emellett pedig szeret és tud is gitározni. Nyilván ahhoz idő kell, hogy kiderüljön, mennyire jövünk ki jól egymással, és nem okoz-e gondot, ha napokat, vagy éppen hónapokat töltünk összezárva a turnébuszban. Ez egy nagyon lényeges szempont, mert hiába fantasztikus gitáros az illető, ha az idő nem igazolja, hogy emberileg is egy hullámhosszon vagyunk. Szóval az is fontos, hogy tudjunk együtt sörözni, kajálni és lazítani, de nyilván az sem mellékes, hogy markáns stílusa legyen és komolyan gondolja a zenélést.
 
Hamarosan ismét színpadra lépünk, hiszen májusban indul a közös turnénk a Coheed And Cambria-val, emellett pedig az új lemez munkálatait is szeretnénk befejezni. Még nem tudjuk, mit hoz a jövő. Lehet, hogy Ben-nel folytatjuk, de az sem kizárt, hogy teszünk egy próbát másokkal is. Korai lenne megmondani."
 
 
A Mastodon július 31-én a Fezen fesztiválon koncertezik, többek közt Kerry King-gel és szólózenekarával egy napon.