Bejelentkezés

x
Search & Filters

Meghallgattuk az új Bullet For My Valentine albumot: 'Venom' (2015) lemezkritika



A Temper Temper album már a múlté, ezt nyugodtan kijelenthetjük, és sok Bullet rajongó ezzel szerintem ki is egyezne, bár nem akarom elvenni a kedvüket a hallgatásától, de nem éppen a legizmosabb albumuk. Matt-ék is elismerték, hogy nagyon visszavettek, de a Venom maga lesz a tökéj…nos, amennyiben arra céloztak, hogy az első 2 perc után nem is fogunk emlékezni a 2013-as elődjére, igazuk volt. Nézzük meg, hogy miért is.

Az album egy különösebben nem nagy igényű intróval kezdődik, de ami utána jön, azzal végre megint visszatér az a tökösség, amit még a Your Betrayal-al kaptunk a walesi srácoktól. No way out. Egy minden ízében, színében, és hangzásában aprító, roncsoló, és szívbe préselő számmal nyitnak, ami után csak annyit lehetne kérdezni, hogy ezt nem tudtátok volna előbb. Na, de mindegy, ha most kapjuk, hát most kapjuk. Újraélesztő:

 

 

Ez után a szám után valamivel kell, hogy tartsák a szintet, és igazából ez sikerül is nekik, megtudják tartani az egész albumot egy felső síkon, talán kicsit az album címadó dal kicsit kilóg. De. Haladjunk csak szépen sorjában, és ne kapkodjunk, mert lemaradunk a lényeges lépésekről. Az Army of Noise az a tipikusan mosh-pit indító szám, és a dobhártyán is végbe megy ugyanez a folyamat, és önálló életre kel a nyak…megéri. Hallgasd:

 

 

Ezt követően egy kicsit lassabb, de számomra annál súlyosabb tétel következik az egyik személyes kedvencem, Worthless. A nyugisan induló, majd bekapcsolódik a basszusgitár, egy kis üvöltéssel megfűszerezve. Isteni. Az érzés, amikor a szám elején valahol a pincében járunk, a végére pedig megjárjuk a 10. emeletet is, pár betört ablaküveggel, és faldarabbal a hátunkon. Büntet:

 

 

A következő a You Want a Battle (Here’s a War). Ez a tipikusan a „megénekeltetünk mindenkit, amíg van hangja” szám, és nagyon jól passzol a visszafogottabb zenéhez, és lágyabb hanghoz, a refrénje pedig fülbemászóan zseniális, és szinte biztos, hogy koncert kedvenc lesz. Mondjuk, a videoklipje az úgy mindent elmond a szám mögöttes tartalmáról, de nincsen min meglepődni, Matt-ék mindig is az erőszak ellen voltak. Üvölteni ér:

 

 

És még mindig nem állunk le, a fáradság legkisebb jeleit sem mutatva jön a Broken, ami az agyelborítós pogózós állatság és a tisztán éneklős cucc között van valahol, de megint csak egy nagyon jó, dallamos, igazi koncert szám. Itt lehet gondolkodni, hogy talán rájöttek a fiúk, hogy a zúzás kell a népnek…szavunk meghallgattatott. Fülbe:

 

 

Aztán kicsit lassítunk, az album címadó dala jön, ami igazából lehetne egyben az korong mélypontja zeneileg, és fénypontja szövegileg, kinek hogy tetszik, nekem az utóbbi. Zeneileg talán azért nem volt annyira „fontos” a srácoknak ez a szám, mert akkor nem figyel oda az ember a szövegre, viszont így, hogy rendesen hallani minden szót, sokkal jobb is. Szóval. Figyelj:

 

 

És térjünk is vissza a lágyan földbedöngölős témákhoz, jön a leghosszabb…című szám, a The Harder the Hart (The Harder It Breaks), ami kezet fog a Broken-nel egy kicsit, egy igazi bangelős, éneklős, igaz kicsit visszafogott, de, hát még hol van az album vége? És itt akár kicsit szusszanhatunk is, mert most jön az album második fele, ami körülbelül visszafelé ugyanez…nem piskóta. Albumfelező:

 

 

Ha vége van a 8. menetnek, és még bírjuk, kapjunk magunkhoz egy kis frissítőt, és folytassuk. Skin. Igazából még egy ilyen dallamos kis nóta, amik nagyjából alkotják az album tengelyét, de mégis azon kapjuk magunkat, hogy még ez is tetszik, és már nézzük is a dalszöveget. Nem a legtökösebb szám, de nem is lehet mindegyik, egy No way out. Na essünk túl rajta. Itt:

 

 

Csak, hogy ne unatkozzunk, jöjjön még egy erősebb „töltelékdal”, ami már kezdd visszakanyarodni, onnan, ahonnan jöttünk, és a szám már rá is fordul a képzeletbeli célegyenesre, jön az utolsó roham. De előtte még:

 

 

Jön a finálé, ami a sima egyszerű albumon az utolsó szám is egyben. Pariah. Ha így nézzük az egész albumot, akkor azt kell mondjam, hogy még ugyan nem kanyarodtunk vissza a Fever-hez, de kezdetnek igenis megteszi, ezzel a számmal pedig elégtételt vehetünk a Temper Temper-en, amit élve eltaposott a V. Fordítsuk meg még egyszer benne a kést:

 

 

Ha pedig már benne van a kés, akkor jöhet a Deluxe, ami egy elsőre lágyabb, majd fokozatosan  romboló szám lett, a másik személyes kedvencem, Playing God, ami ott szúr meg, ahol csak tud, és nagyon kis sunyi, mert benne lehetne abban a bizonyos „tengelyben”, de valahogy mégis kilóg abból. Egyszerűen csak jó és kész, olyan Bullet-es. Tessék:

 

 

Run for Your Life. Egy vaskosnak nem mondható, inkább higító töltelékdal, ami csak úgy van. Nem bántásból a Bullet felé. Lehetett volna ezzel kevesebb is az album, de hát nem mi rakjuk össze. Csak úgy van:

 

 

Ehelyett viszont rákerülhetett volna az In Loving Memory-nak a stúdió változata, mert ez egy tökös dal, vagyis tökösebb, mint az előtte bámészkodó. Majd egyszer talán megkapjuk. Addig is:

 

 

Jön a Deluxe változat zárása, ami ennél durvábban nem is sikerülhetett volna. A korábbról már ismert Raising Hell, ami kihúz még egyszer a betonból, aztán, mint aki ott felejtett ránk lép. És persze ekkora rendeztük a gondolatainkat az albummal kapcsolatban, azt is összeszedhetjük valahonnan a túlsó szoba faláról. Kész, passz, slussz, utolsó húsdarálás:

 

 

Azt azért így utólag túlzásnak érzem, amikor Matt azt mondta, hogy az év metál albumát rakják le, mert ez attól még kicsit messze van, de…az irány nagyon is jó. Én inkább azt mondanám, hogy a Bullet következő iránymutató albuma, ami eléggé izmosra sikeredett, és akkor tényleg felejtsük el a botladozásukat, és koncentráljunk arra, ami éppen előttünk van. Én mindenesetre már most kíváncsi vagyok a folytatásra.

Bullet For My Valentine – Venom

01. V
02. No Way Out
03. Army of Noise
04. Worthless
05. You Want a Battle (Here’s a War)
06. Broken
07. Venom
08. The Harder the Hart (The Harder It Breaks)
09. Skin
10. Hell or High Water
11. Pariah
12. Playing God
13. Run for Your Life
14. In Loving Memory
15. Raising Hell

 

 

Zorg