Bejelentkezés

x
Search & Filters

Megint összeesett a színpadon a The Exploited frontembere



Január 31-én Wiesbadenben lépett fel a The Exploited, a koncert azonban már az első dal közben véget ért, miután a banda frontembere, Wattie Buchan összeesett a színpadon.
 
A zenekar másnap az alábbi közleményt osztotta meg a rajongókkal: "mivel Wattie tegnap összeesett a wiesbadeni koncertünk közben, a tallini és a rigai bulit sajnos le kell mondanunk, de igyekszünk minél előbb új dátumokat találni. A február 6-i és 7-i rostocki és berlini koncertek sorsáról később tájékoztatunk titeket, amint nekünk is több infónk lesz. Wattie egyelőre kórházban van, ahol megfigyelik és kivizsgálják, de azt már tudjuk, hogy azért lett rosszul, mert napok óta influenzával küzdött és kiszáradt a szervezete. Ezúton is köszönjük azoknak a kedves embereknek, akik azonnal a tettek mezejére léptek és rögtön megkezdték az elsősegély-nyújtást! Hamarosan jelentkezünk!"
 
Wattie-vel nem először történt ilyesmi: 2014 februárjában a The Exploited lisszaboni koncertje közben kapott szívrohamot, nem sokkal később pedig négyszeres bypass műtéten esett át. Ezután évekig minden rendben ment, 2018 augusztusában és 2019 szeptemberében azonban a zenekarnak több koncertet is le kellett mondania a frontember egészségi állapota miatt, 2022 decemberében pedig ismét a színpadon esett össze az énekes és feltehetően 2014-hez hasonlóan ekkor is egy szívroham állt a háttérben.
 
https://youtu.be/BDdv89FLlA0