Az underground zenei életről való publikálás és azon belül a kritikák megírásának egyik árnyoldala az, amikor a határidőkhöz igazodva, a sok befejezetlen munka között (és a halomba rakott recenzióra váró cd-k, kazetták közt) sajnos megesik, hogy átsiklik egyik-másik lemezen az ember. Mivel megígértem, hogy írok a „Rat King Racket”-ről és kedvelem a ROTMR-os srácok zenéjét, a legkevesebb, hogy most bepótlom eme égető hiányosságomat.

In medias res: a Superjoint Ritual kirohanást idéző „27” című dal akár félrevezető is lehetne a gyanútlan hallgató számára, de csak felütésként szolgál. A kettes track-ben, már azonnal körvonalazódik az Őrült Robotok muzikális elképzelése. Aki esetleg nem ismerné a ROTMR zenéjét, annak elárulom, több elemből tevődik össze: marcona modern metal, elszállós részek, néhol kiakadt, de nagyrészt dallamos ének, mindez szép fúzióban, némi elektronikával nyakon öntve. Elsőre jó pár banda ugrott be hatásként. Néhol Deftones-t, néhol pedig klasszikus Faith No More-t éreztem a dallamokban. Majd többször meghallgatva, a Patton és Moreno-ra hajazó kórusok mellett előjöttek más érdekes hatások is, ami mindenképpen örvendetes mivel így nem válik annyira kiszámíthatóvá a lemez. Ahogy haladok előre percről-percre az albumon, úgy szippant be a hangulata: Mars Volta-ra emlékeztető sorstalan életképek, Tool-t idéző pszichés megoldások keverednek a sajátos Robot világgal. „Deism”, „Thorax Tales” (már-már katartikus!) és „Enomaly” három olyan egymást követő track ami olyan, mint a mag a gyümölcsben. Csak fogyasztás után, jó pár harapás után látod meg a magokat és rajtad múlik, hogy mit csinálsz velük…

Aztán a „Trencher Ghosts” kicsit mélyebbre megy, az érzelmi faktorok jól sűrűsödnek benne, az elgondolkodtató, pszichedelikus oldal itt is erős, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy 60-as, 70-es évekbeli prog-rock banda által írt elborult trip-et. Itt inkább a belső lelki utazáson-vívódáson van a hangsúly. Sajnos a booklet-ben nincsenek benne a szövegek, pedig szívesen elolvastam volna, hogy Mári Péter miről énekel pontosan.

A „Rat King Racket” telten, erőteljesen szólal meg, de megvan benne a karcosság bája is, mintha egy kicsi kosz került volna bele, ami teljesen jól áll neki. Nem tudnék kiemelni senkit a bandából, ügyesen teljesítenek, hallatszódik, hogy nem ma fogták kezükbe a hangszert.

Mindemellett ez egy remekbe szabott munka, üresjáratok nélkül, ugyanis a srácok nem voltak restek igazi dalokat írni, amire majd évek múltán is büszkék lehetnek. A kérdés már csak az, hogy mit csinálsz a magokkal miután megetted a gyümölcsöt… Odaadod a patkányoknak vagy elülteted a kertben. Csak rajtad múlik.

A teljes album itt meghallgatható:

Room Of The Mad Robots: Rat King Racket

01. 27
02. By Design
03. Merely
04. Cavities
05. Deism
06. Thorax Tales
07. Enomaly
08. Trencher Ghosts
09. Orectic
10. W-Dyl

A Room Of The Mad Robots Facebook oldala itt elérhető. A zenekarral készült interjút pedig itt olvashatjátok.


Lupus Canis