"A mi zenénk mindig a lélekről szólt és ez így is fog maradni" - Interjú a Soulharbour zenekarral
Közel egy év csend után a Soulharbour nemcsak új dalokkal, hanem új lendülettel is visszatért. A Primal EP ösztönösebb, nyersebb és tudatosan fordul szembe a digitális zajjal, az algoritmusok diktálta tempóval és az underground romantikájának kiüresedésével. Doboscseréről, barátságokról, alkotói szabadságról, AI-paráról és arról beszélgettünk Kulutácz Endre énekessel, Mede György gitárossal, Polyákovics István basszusgitárossal és Bertók Richárd dobossal, hogy 2026-ban mit jelent ma önazonosnak maradni egy magyar metal zenekarban.
Rockbook: Közel egy évnyi hallgatás után tértek vissza. Mit adott nektek ez az időszak – zenészként és emberként?
Kulutácz Endre: Fuh, nekem személy szerint nagyon hullámvasút volt az utolsó koncertünk óta eltelt időszak. Rengeteg dolog történt az elmúlt egy évben és nekem nem igazán a zenélésen volt most a fő hangsúly.
Polyákovics István - Pityu: Hát ahogy tanult kollégám is mondja, tényleg hullámvasút volt ez az időszak, de úgy érzem, hogy sokunknak ilyen volt az elmúlt év. De mindig, amikor együtt zenéltünk, vagy csak együtt csináltunk valamit, akkor minden gond egy időre eltűnt.
Rockbook: Volt olyan pont, amikor komolyan felmerült bennetek, hogy talán nem folytatjátok?
Endre: Egyénileg szerintem többünkben is meg-megfordult már a gondolat, hogy van-e értelme ennek az egésznek, de zenekar szinten soha nem került szóba a feloszlás. Gergő távozása körül elég sok minden kibukott belőlünk és voltak kisebb konfliktusaink, de végül azért sikerült mindent felnőtt ember módjára megbeszélnünk. Személy szerint nekem fontosabb az, hogy tudjak együtt lógni a legjobb barátaimmal, mint az, hogy mi a helyzet a zenélés részével. Nem szívesen adnám fel a Soulharbour-t.
Pityu: Hát vannak időszakok amikor megkérdezi az ember magát, hogy van-e ennek értelme, valakit egyáltalán érdekel-e ez, amit csinálunk. Főleg látva, hogy a nagyoknak is változóan megy és már annyira nem divat koncertre járni. De mivel mindig jó együtt muzsikálni és ötletelni, így mindig az marad meg hogy persze, nyomjuk.
Rockbook: Dobos nélkül maradni nem csak technikai kérdés. Bennetek belül mit indított el ez a helyzet?
Endre: Hát amúgy alapvetően ezzel nagyon megtanultunk már együtt élni. A Soulharbour valamilyen szinten a Midnight in November folytatása vagy utódzenekara. Pityuval és Petivel 2020 óta folyamatosan együtt zenélünk és már abban a zenekarban is problémás volt a dobos kérdés. Minden dalunkat dobos nélkül írtuk meg és az egyetlen koncertünkön is VSTi dob szólt…
A Soulharbour első egy évében is végig dobos nélkül próbáltunk és írtunk dalokat. Még olyan időszak is volt, amikor elkeseredésükben Peti is kipróbálta milyen a dobosunknak lenni. Szóval bár abban megegyeztünk, hogy dobos nélkül nem koncertezünk és emiatt el is estünk egy-két lehetőségtől, az EP felvételeit ugyanúgy menetrend szerint megkezdtük.
Pityu: Sajnos volt már párszor ilyen az én zenei pályafutásomban korábban is. Többször nem volt dobosunk mit, hogy lett volna. De mindig az az igazi amikor van és együtt baszathatjuk. Úgy az igazi és talán úgy tudjuk igazán élvezni is.
Rockbook: Richárd érkezésével mennyiben változott meg a zenekar hangulata vagy a közös munka?
Endre: Nekünk a zenekar megalakulása óta kulcsfontosságú volt, hogy jól ismert, megbízható emberekkel zenélhessünk együtt. Ezért első körben az ismerősi körben próbálkoztunk, de sajnos nem jártunk sikerrel. Minden dobos haverunknak vagy eleve 2-3 zenekara van, vagy nem vagyunk az ő világuk, vagy egyszerűen nem tudják eljátszani a dalainkat. Ezután adtunk fel hirdetéseket facebookon és találtuk meg Ricsit. Én tökre nem irigylem amúgy őt. Szerintem egy zenekarban lenni tök intim dolog. Négyünk mögött lényegében évtizedes barátságok vannak már, sőt, Peti és Gyuri kicsi gyerek koruk óta legjobb barátok. Sok már a közös élményünk, sztorink és rengeteg a belsős poén, amit csak mi értünk. Egy ilyen közegbe bekerülni idegen emberként nyilvánvalóan tök nehéz. Érezhetően ő is nehezen nyílt és szerintem mi is nehezen nyitottunk, de mostanra azért szerintem kezd kialakulni köztünk a kémia. Ricsi is egyre bátrabban mer előjönni az ötleteivel és ez tök jó.
Pityu: Az elején mindenkinek újdonság lehetett, de szerintem egész jól át érezte a dolgot és ha beszélhetek a nevében, talán élvezi is. Pikk-pakk megtanulta a régi és úgy dalokat, úgyhogy le a kalappal és remélem nemsokára együtt állhatunk színpadra is.
Bertók Richárd - Ricsi: A Vale of Tears-ben zenéltem korábban, aminek alapvetően alkotói válság miatt lett vége, nem emberi okokból. Azóta is jóban maradtunk a srácokkal. Aztán egy fél év kihagyás jött az életemben a más jellegű dolgaim miatt. Nyilván a srácokhoz hasonlóan én is számtalanszor elgondolkodtam már rajta, hogy mikor kellene ezt az egészet abbahagyni, mert nagyon nehéz itthon érvényesülni. De már fél év zenei kihagyás után is borzasztóan hiányzott ez az egész. Aztán megláttam a Soulharbour hirdetését. Nagyon bejött a zenéjük, mert egy két éve pont ebben a djentes modern metal stílusban mozgok én is.
Rockbook: Az új EP-n már érezhető az ő hatása? Vagy inkább a következő anyagon fog igazán hallatszani, mit tett hozzá a zenéhez?
Endre: Szerintem ezt nem feltétlenül hangsúlyozzuk Ricsinek sem eléggé, de amúgy istentelenül jó dobos. Gyuri szokta megírni a dobsávokat a zenéinkhez és korábban a dobosok igazították magukhoz, hogy mit játszanak. Ez az állat viszont lehozza szinte tökéletesen azt, amit egy őrült gitáros pötyögött be az agymenése során. Szerintem ez mindent elmond. Amúgy viszonylag későn csatlakozott és nem volt már annyi ideje belefolyni a kreatív folyamatokba.
Ricsi: Egyelőre nem éreztem szükségét a kész dalokba beleszólni, de a későbbiekben biztosan én is hozzá fogok tenni az alkotói folyamatokhoz is.
Rockbook: A Tempest szerint az emberi tudat alapvetően tiszta, csak az élet rak rá mindenféle rétegeket. Ti mennyire érzitek ezt igaznak a saját tapasztalataitok alapján?
Endre: Ez amúgy egy buddhista mondás. „Te vagy az égbolt, minden más csak időjárás.”
Egyszerűen letarolt ez a gondolat amikor először hallottam. Egy csapásra megértettem magammal kapcsolatban egy csomó dolgot. Ha belegondolsz ez mindenre igaz. Az alapállapotod a gondtalanság, a jóllakottság, a kielégültség, a hiánytalanság. Az összes többi érzelem vagy állapot csak egy vihar, ami jön és megy. A harag, az aggodalom, a szorongás, a kényszerek, a vágyakozások, mind-mind olyan tudatállapotba hoznak, amik eltakarják azt, aki amúgy vagy. Tök banális példa, de az ember mennyire ki tud magából fordulni és miket tud tenni vagy mondani, amikor dühös? Ilyenkor hol vagy? Ott vagy te is, csak a goromba, ónfekete, villámló felhők mögött. Ezekre nem szabad ráakaszkodnunk. A legjobb amit tehetünk, hogy picit tudatosan tudomásul vesszük hogy mi is történik velünk és hagyjuk tovább vonulni ezeket a viharokat. A legtöbb kínlódásunk pont abból fakad, hogy belekapaszkodunk ezekbe az apró kellemetlenségekbe és rágódunk rajtuk.
Rockbook: Szerintetek ma könnyebb vagy nehezebb önazonosnak maradni, mint mondjuk 10–15 évvel ezelőtt?
Endre: Attól függ. Személyesen nekem, vagy általában az embereknek?
Általánosságban szerintem borzasztóan nehéz. Mindig azt mondják az idősek, hogy nekünk milyen könnyű az élet. Minket már nem néznek ki a faluban, ha nem megyünk vasárnap a misére, ha nem úgy öltözünk fel ahogy “illik” és azt vesszük feleségül, akit akarunk. Haha, hát igen ez mind szép és jó, de manapság bármit csinálsz, jön az internet népe és darabokra szed. Az embereknek már mindenről van véleménye és picit olyan, mint ha mindenről már csak szélsőségekben tudnának gondolkodni. Minden brutálisan polarizált és mellé mindenki nagyon öntudatos. Mindenből csak A és B opciód van. Nem állhatsz középen vagy nem választhatod mind a kettőt. Emiatt szerintem baromira ijesztő bármiben is megnyilvánulni, vagy bármit, amit csináltunk, alkotunk, kirakni az internetre. De sokszor az ember még a kollégái előtt sem feltétlen mer teljesen önmaga lenni.
Bár minket ez nem igazán érint, de biztos nehéz lehet az is, hogy manapság azért az ember már nem énekelhet akármiről. Iszonyatosan atomizálódott a társadalom világszerte és ez kurvára ijesztő.
Rockbook: Mindent ti csináltok házon belül, a stúdiótól a vizuális világig. Ez inkább felszabadító, vagy néha túl nagy teher?
Endre: Én imádom. Nagyon hálás vagyok a srácoknak azért, hogy maximálisan megbíznak bennem minden grafikát és videós anyagot tekintve. Nekem ez rengeteget tesz hozzá az egész élményhez. Általában amint megszületik a fejemben a szövegvilág koncepciója, már neki is állok megrajzolni az albumborítót. Mind a két lemeznél előbb kész volt, mint hogy az első hangot felvettük volna. Emellett sokszor jobban élvezem a videózást vagy fotózást mint magát a zenélést. Igyekszem minél gyakrabban kamerát vinni a próbákra is. Ennek persze az az eredménye, hogy az esetek 90%-ban csak rólam nem készül menő fotó. Hacsak Pityu le nem nyúlja a gépemet néha, vagy ha be nem állítom a sarokba időzítővel. Haha.
Pityu: Hát igen én is élvezem nagyon a videó és kép készítést. Nem úgy megy mint Endrének, de próbálkozom.
Endre: Igen, Pityu mindig remek társ az ilyesmiben. Tök jó lenne együtt egy kis filmes vállalkozást csinálni, de sajnos iszonyat telített a piac, én pedig túl középszerűnek érzem magam az ilyesmihez amúgy is. Viszont Gyuri nálunk sokkal ügyesebb és bátrabb.
Mede György - Gyuri: Én is imádom, hogy a felvételektől az utómunkáig minden a saját kezünkben van, viszont ennek közben az a hátránya, hogy sokkal kritikusabb is vagyok magammal szemben és úgy érzem, hogy sose szólunk elég jól. Ezért mindig rengeteg verzió születik, mire azt mondom, hogy na ez most szerintem kész van. Ilyenkor ki is kell találni a megjelenési dátumot, különben még háromszor újrakezdem. Szerencsére a visszajelzések többnyire pozitívak szoktak lenni a hangzásunkkal kapcsolatban, ezért, ahogy Endre is írta, elég bátorságot éreztem magamban, hogy ezzel komolyabban is foglalkozzak, úgyhogy tavaly év végén elindítottam a saját kis vállalkozásomat és szeretnék több zenekarral is dolgozni a jövőben.
Rockbook: Komolyan felmerült már bennetek, hogy kiadóval vagy menedzsmenttel dolgozzatok? Mi szólna mellette, és mi az, amiből nem engednétek?
Endre: Nem titkolom a többiek előtt sem, de nekem nincsenek ilyen ambícióim. Őszintén mondom, hogy nem szeretnék befutni, de nagyon sokat koncertezni sem. Így 35 felett azért nagyon megváltoztak már az életemben a prioritások.
Én tökéletesen elégedett vagyok évi néhány koncerttel és pár kedves szóval. Szeretem ezt így, picit öncélúan, teljesen szabadon, elvárások és minden más nélkül csinálni. Vicceskedve mindig szoktam is mondani a srácoknak, hogy ha befutnánk, én lelépnék. Néha annyira nehéz 1-1 próbát is megszervezni így a család és minden más mellett. Inkább csak csendesen örülök annak, ami megadatott a srácokkal.
Pityu: Hát én régen nagyon szeretem volna. Túlságosan is. Nem mondom, hogy most nem szeretném, de már kicsit más lett a felfogásom.
Gyuri: Ez még egy olyan kérdés, amiről mi is inkább csak most kezdtünk el beszélgetni. Az szerintem biztos, hogy egyedül kevesek vagyunk még az évi pár koncert szervezéséhez is és egy menedzsment biztos sokat tudna segíteni, de ugyanakkor ott van, amit a többiek is mondtak, hogy mi már nem úgy tervezünk, hogy ebből fogunk megélni, ezért ez még szerintem egy nyitott kérdés a jövőnkre nézve.
Endre: Igen, ez nagyon nehéz ügy. Eleve tényleg az látszik hogy amíg 10 évvel ezelőtt, mikor még együtt voltunk a Silent Homes-ban, kisebb nézettséget generálva is szó szerint válogathattunk melyik koncertet vállaljuk el, addig ma csoda ha egy kis undeground buliba is kapunk egyáltalán meghívást. Önszervezően “headlinerként” pedig esélytelen, hogy ne minuszosan jöjjünk ki, mert azért mi is látjuk, hogy nem mi vagyunk a legkelendőbb formáció.
Szóval igen, lehet egy menedzser tudna ezen lökni egy nagyobbat, de fontos kérdés, hogy milyen áron.
Rockbook: Ti hogyan látjátok most a magyar underground metal közeget? Inkább összetartó, vagy még mindig sok a széthúzás?
Pityu: Szerintem az a baj, hogy nem is igazán tudunk már egymásról. De szerintem a mélyebb rétegeiben összetartó.
Endre: Én évek óta tudatosan nem foglalkozom vele. Teljesen kiábrándultam az underground romantikájából. Két három zenekarokból álló klikkeken kívül nem láttam összefogást, csak versenyt és taposást. Aztán persze lehet, hogy csak rossz helyen próbálkoztam.
Rockbook: Egyre több zenekar inkább rövid, platformra szabott dalokban gondolkodik, nem albumokban. Titeket ez mennyire érint?
Endre: A főnököm mesélte, hogy egyszer a fiával és a fia egy barátjával zenét hallgattak bakeliten és a srác egy idő után kereste, hogy lehet tovább ugrani a következő dalra. Az ő generációja már nem hallgat 2 percnél hosszabb dalokat sem, nemhogy albumokat. De szerencsére akiket én hallgatok még ma is nagylemezekben utaznak. Én nem gondolnám hogy mi valaha is feladnánk az EP vagy LP formátumot. Én már elég hosszú ideje nagyobb koncepciókban gondolkodom, amiket általában azért csak több dalon keresztül lehet jól kifejezni. Persze nem mondom, hogy időközben valamilyen speciális ötlet miatt nem fog kipottyanni egy önálló single, de az biztos hogy nem azért lesz, mert az emberek nem képesek már két és fél percnél tovább hallgatni egy dalt.
Rockbook: Szerintetek ma az algoritmus jobban alakítja, milyen zenék születnek, mint maga a közönség?
Endre: Ezt nem tudnám megmondani. Azt viszont végtelenül felháborítónak és demotiválónak tartom, hogy az algoritmusok már messze nem a felhasználókról szólnak. Rengeteg időt és energiát szánsz arra, hogy kihozd magadból a legjobbat, becsomagold a tőled telhető legszebb köntösbe, aztán pedig fizetned kell azért, hogy egyáltaltalán megjelenj a többi fizetett tartalom között. De már olyanba is belefutottam, hogy egy bejáratottabb magazin felajánlotta, hogy pénzért ír rólunk, vagy hogy egy nevesebb youtuber pénzért csinál rólunk “pozitív hangvételű” reakció videót. Eltűnt teljesen az organikus elérés. Az emberek már nem dönthetik el, hogy mit szeretnének meghallgatni, eldönti helyettünk az algoritmus, hogy mi a jó nekünk.
Rockbook: A mesterséges intelligencia egyre több területen megjelenik a zenében is. Ti eszközt láttok benne, vagy inkább veszélyt?
Pityu: Felemás érzésem van, de inkább a negatív irányba billen a mérleg.
Endre: Nekem teljesen negatív. Eleinte nagy érdeklődéssel fordultam felé, de ma már tényleg csak akkor használom amikor magamtól nem vagyok képes valamire. Sajnos előfordult már hogy AI miatt kellett leépíteni munkaerőt a cégnél, ahol dolgozom. Komoly, folyamatos szorongást érzek az AI miatt. A munkámon kívül a hobbimat is veszélyben érzem. Az AI egyre jobban rajzol, egyre élethűbb videókat generál és egyre jobban szerkeszt fotókat. De tudok olyan hazai vállalkozásról is, akik három négy prompt engineer-t foglalkoztatnak, hogy létrehozzanak egy mesterséges énekesnőt. Dalokat iratnak, videókat generálnak, posztokat iratnak, komplett személyiséget hoznak létre AI segítségével. Olyasmi, mint a Gorillaz és az az ijesztő, hogy döbbenetesen jó.
Az AI generált tartalom elárasztott mindent, de tényleg mindent. Esélytelen kitűnni ebből az áradatból, ebből a soha nem látott méretű digitális zajból. Persze mondhatnám, hogy attól még önmagamért, a saját örömömre alkothatok, de én úgy gondolom, hogy a művész azért alkot, hogy kifejezzen valamit, amit más formában nem tud. Ha pedig valamit ki akar fejezni, az azt jelenti, hogy ezt valamit másokkal is meg akarja osztani, nem? Olyan ez mintha lenyomnák a fejünket a víz alá. De mindezek ellenére nem tartom magam technofóbnak. Hiszek benne, hogy a megfelelő kezekben nagyszerű eszköz lehet a mesterséges intelligencia. Csak egyelőre még nem látom a helyemet ebben a szép új világban.
Rockbook: Az Odyssey egy érzelmileg elég mély, koncepciózus anyag volt. A Primal inkább ösztönösebb, nyersebb irány?
Endre: Igen, de közben ez is egy koncepció. Bár ironikusan hangzik, Primal EP menekülés a zajtól. Egy eltávolodás a gyors, túlgondolt vagy épp az előbb taglalt digitális zajtól, a masszív információdömpingtől. Tudatos távolodás az algoritmusok kiszolgálásától, a trendektől és a folyamatos kényszeres rohanástól. Visszanyúltunk a négy őselemhez, amik, állapotokként, érzelmekként vagy félelmekként jelennek meg az EP-n. A Primal nem menekülés a jelenből, hanem újrakapcsolódás az alapjainkhoz. Szerintem ezek a dalok valahogy valóban sokkal öszönösebbek és talán igen, nyersebbek is. De azért persze a srácok most is lenyűgöző dolgokat hoznak a hangszereiken.
Rockbook: A zenekaron belül mennyire tudtok nyíltan beszélni személyes nehézségekről? Ezek hatással vannak a dalokra is?
Endre: Alapvetően azért tényleg erős, igazi barátságokról beszélhetünk a zenekaron belül. A komolyabb problémáinkat nyilván megosztjuk egymással, de az elmúlt években azért picit távolodtunk. A legtöbben már apukák vagyunk és földrajzilag is eléggé szét vagyunk szóródva. Mint már említettem, néha sajnos a próbáinkat is nagyon nehéz összehozni és akkor sem mindig marad időnk a zenélés mellett arra, hogy mélyebb beszélgetésekbe follyunk. De ezen mindenképpen dolgozni fogunk a jövőben, mert mi is érezzük, hogy szükség van rá.
Rockbook: Van olyan félelem vagy téma, amit még nem írtatok ki magatokból, de érzitek, hogy egyszer elő fog kerülni?
Endre: Nehéz megmondani. Az élet folyamatosan változik, az érdeklődésem folyamatosan csapong, Gyuri és Peti dalai mindig máshogy ihletnek meg szövegileg. Csak egy dologban vagyok biztos, hogy a témáink mindig emberközpontúak fognak maradni. Bár a véleményem megvan, soha nem fogok a politikáról, a vallásról vagy űrlényekről énekelni. Nekem a zene mindig az emberi lélekről szólt és ez így is fog maradni.
Rockbook: A Primal után merre tovább? Nagylemez, koncertek, külföld – mi a következő lépés?
Pityu: Szerintem külföld. De csak olyan helyre, ahol nincsenek nagy rovarok. Haha.
Endre: Hehe, igen, irány Kanada!
Jó lenne koncertezni, színpadra inni az új dalokat is. Elsősorban idehaza. Aztán meglátjuk. Már vannak ilyen olyan szösszeneteink. Talán még egy EP, talán egy második nagylemez, meglátjuk. Annyi biztos, hogy nem egy két perces Spotify single lesz a folytatás.
Rockbook: Köszi az interjút!
A Soulharbour jelenlegi felállása:
Kulutácz Endre – ének
Székely Péter – gitár, ének
Mede György – gitár
Polyákovics István – basszusgitár
Bertók Richárd – dob
BP
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
