Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mike Portnoy szerint ebben különbözik a játéka Mike Mangini-étől



Mike Portnoy a The Metal Voice-nak elmondta, hogy szerinte miben más a stílusa, mint Mike Mangini-é, aki 2010-2023 között erősítette a Dream Theater-t.
 
"Mike Mangini játéka nagyon metodikus. Mindig tudatosan odafigyel arra, hogy összehangoltan mozgassa a kezét és a lábát, én viszont sosem voltam az a típus, aki a különféle technikákat tanulmányozta volna, például azt, hogy hogyan kell helyesen fogni a dobverőt. Én arra törekszem, hogy úgy játsszam el a bonyolult témákat, mintha egyszerűek lennének, míg Mike-ra ennek pont az ellenkezője jellemző. Ezt véletlenül sem sértésnek szánom, egyszerűen csak kiemeltem különbségként. Ő általában a koncerteken is pontosan ugyanúgy játszik mindent estéről estére, mint a stúdióban, míg én hagyom, hogy magával ragadjon a pillanat. Szeretek improvizálni és mindig érzésből játszom."