Negyven dalból válogathat új albumához a Korn
A Korn gitárosa, James "Munky" Shaffer a Rolling Stone Brasil-nak adott interjújában elmondta, hogy azért haladnak lassan az új album munkálataival, mert nagyjából 40 dalból kell kiválogatniuk a legjobbakat.
"Tény, hogy kurva lassan haladunk, de ennek ez az oka, hogy nagyjából 40 dalt új dalt írtunk. Nem viccelek. Ezeket kell átnéznünk, átalakítanunk, kiselejteznünk, darabokra szednünk és aztán újra felépítenünk, ami nem megy egyik napról a másikra, ráadásul nagyon kritikusak is vagyunk önmagunkkal szemben, ezért csakis a legjobbakat szeretnénk meghagyni és az is fontos, hogy megmaradjon az eredeti hangzásunk. Ezzel mondjuk szerencsére nincs gond, mert ha mi öten elkezdünk együtt zenélni, abból mindig valami Korn-os születik. Ra (Ra Díaz basszusgitáros, aki 2021 óta helyettesíti Fieldy-t a koncerteken) érkezésével friss lendületet kaptunk, Ray-jel, a dobosunkkal pedig nagyon egymásra találtak és elképesztően erős ritmusszekciót alkotnak. Nyilván a régi dalokat is közösen fejtették meg, új nótákon viszont korábban még nem dolgoztak együtt, de élmény nézni és hallgatni, amit csinálnak, mert sikerült elkapniuk azt a hangulatot, ami régebben is jellemző volt ránk és nagyon izgalmas, ahogy ezt visszahozták.
Szerintem minden művészre és alkotó emberre igaz, hogy nem akar kétszer ugyanazzal előállni. Persze fontos, hogy a közönség felismerje, hogy miről is van szó, de a klasszikus hangzás mellé mindig kellenek új színek és új ízek is. Ez nem azt jelenti, hogy mostantól csak elektronikus kütyüket fogunk használni. Nem kell extrém dolgokra gondolni. Az új dalok is gitárközpontúak lesznek erős basszustémákkal."


