Nyolc év után idén új album munkálataiba kezd a Toto
2008-ban még nagyon úgy tűnt, hogy a Toto befejezi nagysikerű zenei pályáját, most azonban úgy tűnik a zenekar 2014-ben igen elfoglalt lesz.
Amellett, hogy a csapat egy CD/DVD csomag megjelenését tervezi a tavalyi ’35th Anniversary Tour’ anyagából, most ráadásként bejelentették, hogy ebben az évben egy új album munkálatainak is nekikezdenek.
„Kedves rajongóink, akik évtizedek óta töretlenül nyújtotok támogatást és szeretetet a zenekarnak – Ez most nektek készül! Már alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek.” – mondta a zenekar billentyűs/énekese, David Paich.
Toto - Bottom Of Your Soul


