"Rajtad kívül van még egymillió másik zenekar. Valahogyan meg kell tudnod fogni az embereket.” – Red Swamp interjú
Harmadik nagylemezét tette le az asztalra a Red Swamp nemrég, „Time to Die” címmel. Ennek apropóján diskuráltunk a zenekar egészével, de rengeteg sok más érdekes téma is felmerült kellemes hangvételűre sikeredett beszélgetésünkben: úgy mint világvége mentalitás, inspirációs hatások, H. P. Lovecraft, bezártság kontra kreatív folyamatok, az élő zene fontossága vagy, hogy milyen volt újra együtt dolgozni a stúdióguru Jens Bogren-nal. Red Swamp interjú.
Rockbook: Ha valaki a honlapotokra látogat, egyből a hangzatos smoker metal kifejezéssel találja szembe magát. Én idáig ezzel csak a gasztronómiában találkoztam. Esetleg van közületek olyan, aki ennyire szereti a füstös barbecue-t? 
Greg (Kovács Gergő énekes): A szmóker kifejezés nálunk az egyénre is utal, aki füstöl! Berakod sülni a húst és van csomó időd cigizni!
Zoli (Bereczki Zoltán gitáros): Én imádom a BBQ technikát, szoktam is otthon csinálni így húsokat. Kicsit sok idő kivárni, mire elkészül, de a türelem füstöt terem.
Lali (Szabó Sándor basszusgitáros): Hála Istennek az alkatom nem árul el semmit ezzel kapcsolatban. Ezt a linket megosztom veletek, ebben benne van a válaszom:
Zsombor (Farkas Zsombor dobos): Mindannyian szeretjük a jó húsokat!
Rockbook: A tréfát félretéve, külföldön számtalan korszakon - virágzáson ment keresztül a sludge, stoner és doom metal műfaj. A füst orientált riffek szinte 0-24h ömlenek, mint abban a bizonyos Sleep nótában. Míg circa 10-15 évvel ezelőtt itthon többnyire a Pantera és Down-féle muzsikát respektáló bandák kezdtek elterjedni, manapság már mi is erős stoner-doom színtérrel büszkélkedhetünk. Ti hová helyezitek magatokat ezen a térképen?
Zoli: A gitártémáink alapvetően a southern metalban gyökereznek és rengeteg más stílus is megjelenik egy-egy motívum erejéig. Sokkal több közünk van a metalhoz, mint mondjuk a stonerhez, amit én például nem hallgatok, mert untat ugyanazt a riffet huszadjára hallanom. Ami szintén egyedivé tesz minket, az az ének és a gitártémák balansza, egyik sem fajsúlyosabb a másiknál. Az ének már eleve önmagában elég változatos, nem a stílustól megszokott monotonitást képviseli.
Zsombi: Szerintem az első lemez dalai illenek a legjobban ehhez a “kategóriához”, a második és a most megjelent harmadik lemezen már sokkal kevésbé lelhető fel a megszokott stoner/doom vonal. A legújabb korong sokkal színesebb és szerteágazóbb stílus szempontjából.
Rockbook: Hogyan lehet hiteles egy ilyen stílusban alkotó csapat ma Magyarországon?
Lali: Egy zenekar (stílustól függetlenül) szerintem akkor lehet hiteles, ha amit csinál, azt önmaga is hitelesnek gondolja. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy amit csinálunk, illetve eddig csináltunk, az nem arról szól, hogy az éppen aktuális felkapott stílusnak eleget téve kihozunk valami anyagot. Ezt hozta mindenki otthonról, ezen szocializálódtunk, ezek vagyunk.
Zsombi: Egyetértek Lalival, sosem az volt a cél, hogy a mai trendeknek megfeleljünk, hanem hogy olyan zenét írjunk, ami nekünk tetszik és amit mi élvezünk játszani.
Rockbook: Amerika, és azon belül NOLA mocsaras vidékei sok zenészt és zenekart megihletett. Miként lehet ezt az életérzést magyar mentalitással, vidéki vagy éppen fővárosi attitűddel átadni?
Greg: Engem sokszor az itthoni történések ihletnek meg, nem igazán szólnak aligátorokról meg new orleans-i bordélyházakról a dalaink. A megközelítés sokszor fontosabb, mint a téma, de úgy érzem, hogy vidéken egy picit lelassul az idő, könnyebb átvenni egyfajta megfontolt rálátást a dolgokra, ezt több alkotótáborban elsajátítottuk már.
Lali: Én és Zoli vidéken nőttünk fel, gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy általános iskolába jártunk, egy baráti társaságba. Én egy kicsit szeretem betudni a zenei irányultságomat annak, hogy vidéki vagyok. A vidéki élet feelingje abszolút áthatja szerintem a zenénket
Rockbook: Úgy gondolom, hogy a “Tiszassippi” debüt valahol ezt a zenei párhuzamot hivatott képviselni. Hogyan emlékeztek vissza az album munkálataira? Jens Bogren-t (elismert svéd producer és stúdiómágus) hogy sikerült megnyernetek?
Greg: Én nagyon szerettem azt az időszakot, nem volt semmifajta nyomás rajtunk, hajnalig raktuk össze a riffeket és képesek voltunk órákig formálni egy-egy sorvégi fill-t vagy lezárást. Zolival sok időt töltöttünk együtt az énekek felvételével, teljesen szabadjára engedtük a kreativitásunkat, nem volt olyan, hogy rossz ötlet, sok spontán dolog került rá a korongra.
Zoli: Az első lemezünk egy szárnypróbálgatás volt abban az értelemben, hogy próbáltunk minden gitártémánkat belepréselni a dalokba, úgyhogy kicsit ilyen “faltól-falig” döngölés lett az egész anyag, nincs benne annyi lélegzés, dinamika. A második és harmadik lemezünknél erre már kifejezetten figyeltünk és én is eleve máshogy álltam neki a produceri munkálatoknak. Jens-szel egyébként (aki az új lemezünk mastering munkálatait is végezte) nagyon simán ment az együttműködés, gyakorlatilag elsőre olyan mastereket küldött, amin szinte semmit nem kellett már változtatni. Viszont a felvételi és keverési munkálatok, amik teljes mértékben a házi “stúdiómban” illetve a próbateremben készültek, számoma brutálnagy munka volt, gyakorlatilag 2-3 hónapra félretettem a rendes munkámat és csak a lemezzel foglalkoztam.
Lali: Én szívesen gondolok vissza rá így utólag. Sokkal egyszerűbb volt minden, házilag lettek felvéve a számok. Persze akkor, mint minden felvételvételtől, illetve a vele kapcsolatos egyéb teendőktől szétbaszott mindenkit az ideg
Rockbook: Mennyire vagytok elégedett vele? Változtatnátok-e rajta valamit?
Greg: Nekem 10 év zenélés és zenekarok között ugrálás után az első nagylemezem volt, úgyhogy nagyon büszke voltam rá akkor és vagyok azóta is. Visszahallgatva van egy pár téma, amit újraénekelnék, de másrészről van egyfajta varázsa is annak, hogy mennyire nyers és agresszív cuccokat találtunk ki rá. A “Kill The Lights”-ot a mai napig sajnálom, hogy nem klipesítettük, szerintem a lemez legjobb dala.
Zoli: Emlékszem, hogy azonnal elküldtük Apey-nak és azt mondta rá, hogy “első anyagnak prémium”. Ettől nagyobb dicséret talán nem is kell! De persze, hogy változtatnék rajta utólag millió dolgot, de az az anyag az akkori zenei énünk lenyomata, ettől szép.
De persze, hogy változtatnék rajta utólag millió dolgot, de az az anyag az akkori zenei énünk lenyomata, ettől szép.Lali: Így a harmadik album után sok mindent máshogy csináltam volna, mondjuk kevesebb számot raktam volna a lemezre. Elsőre azért azt gondolom, hogy nem volt rossz, sőt!
Rockbook: A kettes lemez, a “Desertdrive” csiszoltabb, kiforrottabb zenét rejt, igaz már a debütön is voltak páratlan pillanatok, elég csak meghallgatni a címadót, a “Tiszassippi”-t vagy a “No More Of You”-t. A “Desertdrive” miben különbözik elődjétől?
Greg: A “Desertdrive”-on sok dalt Zoli rakott össze instrumentálisan elejétől végéig, a címadó dal is ilyen, amit a mai napig imádok, bár a kedvenc riffem a lemezen a “The Emptiest” refréntémája. Akkori gitárosunk Makay Andris is hozott két dalt, amit aztán Zolival illesztettek bele a Swamp stílusba (“Castaways”, “Leech”). Szerintem itt sokkal kiforrottabb volt már a dalszerzés, jobban hagytuk lélegezni a témákat, tele van felhúzásokkal, épülésekkel, amik hozzáadnak a megfelelő katarzis-élményhez.
Lali: Itt már sokat tanulva a kezdetleges hibáinkból, próbáltunk valami keretet adni az egésznek. Nem “dobáltuk” az összes számunkat rá egy lemezre, jobban kidolgoztuk őket, illetve köszönhetően az NKA kezdő zenekarokat támogató pályázatának, lehetőségünk nyílt profi stúdiókörülmények között elkészíteni az albumot.
Rockbook: Elérkeztünk az aktuális kiadványotokhoz, mely (az Electric Wizard után szabadon) a “Time To Die” nevet viseli. Nyolc új szám található rajta és idén január 20-án jelent meg. Friss és ropogós. Meséljetek el róla minden fontos infót!
Lali: Véleményem szerint a zenekar történetének egyik legjobban kidolgozott albumát sikerült összepattintanunk. Sajnos (vagy nem sajnos) ebben nagy szerepet tulajdonítok a covidnak. Az elmaradt koncertek, próbák stb. miatt felszabadult időt rá tudtuk szánni ennek az albumnak az elkészítésére. Több számot vettünk fel a stúdióban, de csak az általunk legerősebbeknek tituláltakat raktuk fel a lemezre. Kiváló körülmények között dolgozhattunk rajta a Pinewood stúdióban, remek emberekkel nagy hozzáértésével (ezúton is szeretném megköszönni a végtelen türelmet Sipos Ábrisnak és Kögének). Amiért szerintem több ez az album az elődeinél az az, hogy a dalok szellősebbek, jobban építkeznek, jobban meg lettek hangszerelve, az énekről és a vokálokról nem is beszélve. Szerencsésnek érzem magunkat, hogy olyan kurvajó zenészek működtek közre, akikkel álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha is együtt dolgozunk majd (Jozzy, Sipos Andris, NemImre, Lukács Laci, Nagy Dani). Nekik is köszönöm, hogy Fábrit idézve emelték a “lemez” színvonalát.
Zsombor: A lemezt 2019 decemberében kezdtük el összerakni a demók alapján, ekkor a Time to Die és a Goddamn című szám volt koncertképes változatban, de a végleges verzióig még sokat alakultak ezek a dalok is. A próbateremben raktuk össze a dalokat, amit aztán tavasszal követett egy demó session a Pinewoodban. Júniusban rögzítésre került az album, de utána sajnos a covid miatt a keverés része kicsit elnyúlt, ami összességében jót tett a lemeznek, mert olyan nüanszok adódtak hozzá a dalokhoz, amiktől sokkal letisztultabb és élvezhetőbb lett az album.
Rockbook: Mi volt a legnagyobb inspirációs forrásotok, miközben megírtátok az új számokat? A zene született meg előbb vagy a szövegek?
Zoli: A zenét írjuk meg előbb, aztán amikor elkezd rá megszületni az ének, akkor ahhoz alakítjuk a szerkezetet, a dinamikát. A gitártémák általában úgy születnek, hogy ha eszembe jut egy jó dallam, akkor azt felfütyülöm a telefonomra, vagy előkapom az akusztik gityót és felveszem kamerával. Vagy Lali küld egy témát, amit otthon vett fel. Később, amikor dalírás van, tudunk ezekből az ötletekből kiindulni, komplett dalokat felépíteni.
Greg: A szövegek mindegyike a világvégét előidéző különböző mentalitásokat célozza meg, vagy kéri számon. A címadó dal volt kész legkorábban, imádtam a full alattomos instrumentált, amit kaptam a srácoktól, kb. fél óra alatt kész is volt a Lovecraft univerzum által ihletett szöveg. Gyorsan fel is énekeltem a telefonomra, ami aztán a demóverzióra is rákerült, minimálisan változott ahhoz képest a lemezig. A “Push” és a “No Limits” dalok okozták a legtöbb fejtörést, de nem feltétlenül a szövegek, inkább a felhasználásuk, tagolásuk miatt, illetve olyan értelemben, hogy mit engedhetünk meg magunknak tiszta ének terén.
Rockbook: Egy többé-kevésbé szövegileg fixált műfajban (mint amilyen a stoner-sludge-doom-drone és ezek végtelen számú kombinációja a durvább műfajokkal, mint például a death, black vagy akár grindcore), hogyan lehet elkerülni a bevett kliséket (szex, drogok, rock and roll és sátánizmus, fiktív történetek)?
Greg: Úgy gondolom nekem többnyire sikerült elkerülni ezeket a közhelyeket, vagy ha témaként fel is merülnek, akkor megpróbálom más, sebezhetőbb, a klisét kiforgató irányból megközelíteni őket. Nincs olyan dalunk, ami arról szól, hogy mi mekkora fasza gyerekek vagyunk vagy hogy hány csajt varrtunk le tegnap a buli után. Na, az hiteltelen lenne. Sokszor inkább önvizsgálóak a szövegek: ha valami gondom van magammal, vagy a környezetemmel, akkor megpróbálom kiírni magamból. Ez sokszor segíthet feldolgozni az adott ügyet vagy témát és amikor sikerül faszán ráilleszteni a zenére, akkor van egy beteljesülés érzés. Amolyan terápiaként gondolok rá.
Rockbook: Mitől tud mégis személyessé válni ez az egész?
Lali: A belefektetett munka a kezdetektől a végéig. Ezt mindenki egy kicsit a gyerekének érzi szerintem.
Zoli: A dalok valójában az élő koncerteken, a közönségnek játszva kelnek életre. Amikor együtt énekelnek egy-egy sort velünk, akkor indul útjára igazán a dal.
Greg: Igen, élőben teljes más értelmet nyer egy-egy dal. Onnantól, hogy megosztjuk másokkal a zenénket és bennük is rezonál valami, az hihetetlen érzés és megerősít abban, hogy van értelme ennek az egésznek.
Zsombor: Főleg a befektetett munka és a dalok összerakása adja ezt az érzetet, a folyamat, ahogy egy demó vagy egy téma hogyan zenévé válik . Ez az az út, ami alatt az egész személyes lesz és ahogy Zoli is mondja, ez a koncerteken teljesedik ki.
Rockbook: Három klippel is kijöttetek a hármas album megjelenése előtt: a “Stoned”, a “Goddamn” a “Time To Die” kapott vizuális „köntöst”, majd az album megjelenésével egy időpontban kijött egy negyedik klip is “Quarantine” címmel. Kinek köszönhetjük ezeket? Az audio-video tartalommal csordultig töltött digitális érában mennyire tartjátok kruciálisnak, hogy egy zenekarnak videoklipjei legyenek?
Greg: A videók jó alkalmak arra, hogy a zenén túl is kibontakozzunk egy picit művészileg, a legutóbbi három klipünket Horváth Ricsivel forgattuk és ő is vágta őket, először a “Goddamn” készítése közben derült ki, hogy jól működik köztünk a kémia. Nagyon jó szeme és rutinja van, a stílusa pedig abszolút illik hozzánk. Szerintem fontos, hogy legyen egy vizuális kapcsolat a zenekar és a közönsége között, így még a legegyszerűbb “elmentünk fellépni egy fesztiválra” témájú klipet is megpróbáljuk úgy összerakni, hogy az mutasson valamit a banda személyiségéből.
Lali: Fontos a video anyag, mert a digitális világban nem elég, ha jó zenét tolsz. Rajtad kívül van még egymillió másik zenekar. Valahogyan meg kell tudnod fogni az embereket. Kell egy jó ötlet, máshogy nem megy szerintem. A videókat egyébként Greg írja és rendezi.
Rockbook: Tudom kényes téma, a zeneipar felbecsülhetetlen mértékű károkat szenvedett a pandémia alatt. Mégis, hogyha lesznek végre normálisan koncertek, akkor hol lehet benneteket elkapni? Várható-e valamilyen lemezbemutató a “Time To Die” anyagból vagy esetleg egy live-stream keretén belül lenyomjátok az albumot az elejétől a végéig?
Lali: Lesz lemezbemutatónk, hamarosan kiderül, hogy hol és mikor!
Zsombor: Mini turnét is szeretnénk, ahol az elengedhetetlen dalok mellett a lemezt is végig tudjuk tolni elejétől a végéig.
Greg: Folyamatosan azon vagyunk, hogy a lehető legjobb alkalmakat ragadjuk meg, a lehető legkevesebb vérveszteséggel. Értem ezalatt azt, hogy a jövőben valószínűleg nem vállalunk el hatalmas mínusszal járó bulikat, ellenben teljesen kimaxoljuk azokat, amiket össze tudunk hozni.
Zoli: Tavaly adtunk egy live-stream koncertet a Pinewood Stúdióban (ahol az új lemezt is készítettük) az OMC (Open Music Channel) számára. Nagy élmény volt ilyen patent körülmények között élőben játszani, de egy ilyen buli sajnos nem tudja teljes mértékben visszaadni az élő koncert varázsát.
Rockbook: Szerintetek létezhet-e egy ilyen életrevaló zene, mint amit Ti is játszotok, a közönség, a kontakt és az élő koncertek varázsa nélkül? A választ már látom előre, de arra gondoltam konkrétan, hogy hogy bírjátok így kevesebb buli nélkül ezt az egészet? Mi a C-terv?
Greg: Ez egy nagyon jó kérdés, nekem mentális gyógykezeléssel ér fel egy-egy élő fellépés, így nagyon rosszul esik, ha elmarad akár egy buli is. Ráadásul a zenekar egyik legnagyobb előnye az, hogy mennyire közvetlenek a koncertjeink. Nem kizárt, hogy érdemes próbálkozni egy gyakoribb és nagyobb online jelenléttel, de egyelőre még nem látom át, hogy erre milyen formában lennének leginkább kíváncsiak az emberek. A koncert szett eljátszása az egy dolog, de abban nincs ott az a visszacsatolás és spontaneitás, ami élőben egyedivé tesz egy-egy koncertet.
Zoli: Közönség nélkül egyetlen zenekar sem tud létezni, semmilyen szinten és itt nemcsak a koncertekre gondolok, hanem egyéb csatornákra is a bandák és a rajongók között. A koncertezés a legjobb része a zenekarozásnak, nekünk is ajándék egy-egy buli.
Lali: Szerintem mindenkinek kurvára hiányzik az élő koncertezés. Sajnos ezzel mi is így vagyunk. Remélem mihamarabb véget ér már ez a fos és csak egy rossz emlék lesz ez az egész.
Rockbook: Ha summázni kéne az együttes lényegét, mi a célja a Red Swamp-nak?
Greg: Hogy jól érezzük magunkat és az is, aki hallgat minket. Örülök, ha a dalok mögötti tartalom megfog valakit, de az is elég, ha csak a lendületünk, vagy simán a zenénk a kapcsolati pont.
Zoli: Így visszatekintve a három nagylemezünkre, talán az, hogy felvételen is megpróbáljuk visszaadni azt az energiát, amit csak az élő koncerteken tud megtapasztalni a közönségünk. Úgy érzem, és ezt a többiek nevében is bátran mondhatom, hogy ezt messze a “Time To Die” lemezünkkel sikerült legjobban elérni.
Lali: Delirium.
Zsombor: A zene szeretete és az, hogy a dalainkat másnak ugyanolyan kikapcsolódás legyen hallgatni, mint nekünk megírni és játszani.
A Red Swamp hivatalos elérhetőségei: Honlap, Facebook, Instagram, Shop, YouTube, Bandcamp, Spotify, Apple Music/iTunes, Deezer, Amazon Music
Booking: booking@redswampband.com
+36-30-385-8568
Lupus Canis
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
