Roddy Bottum: "a 90-es évek nehéz időszak volt homoszexuálisként"
November 4-én jelenik meg a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum önéletrajzi könyve, a The Royal We, amelyben a zenész arról is ír, hogy milyen volt a 90-es években felvállalni a homoszexualitását.
"Nehéz időszak volt. Ma már furcsának tűnhet, de a 90-es években még elképesztően elutasító és homofób volt a világ. Az egész korszakot áthatotta a megbélyegzés, főleg a meleg férfiakkal szemben, és a könyvemben is írok arról, hogyan éltük meg ezt és hogyan próbáltunk megbirkózni vele.
Az én generációmnak nem igazán voltak példaképei ezen a téren, így gyakorlatilag a titkolózás volt az egyetlen opció, mert sehonnan sem hallottuk azt, hogy ez egyébként teljesen rendben van. A zeneiparban sem volt senki, aki nyíltan felvállalta volna, hogy meleg. Talán Patty Schemel (Hole) jelentette az egyetlen kivételt, aki egyébként később az egyik legjobb barátom lett.
Gyerekként rajongtam Elton Johnért, és emlékszem, mennyire fájt, amikor arról beszélt, hogy feleségül vesz egy nőt. Tudtam, hogy meleg, mégis tagadta. Olyan volt, mintha elvette volna tőlem azt a kapaszkodót, ami segíthetett volna abban, hogy elfogadjam önmagamat. Én tényleg csak arra vágytam, hogy azt halljam valakitől, hogy 'ez is teljesen oké', de senki sem mondta ezt.
Még a Queen sem beszélt nyíltan róla. Csak célozgattak, hogy 'a zenekarunk neve Queen és vannak operás részek a dalainkból, szóval értitek...', de konkrétan nem mondták ki. A Village People meg azt nyilatkozta, hogy 'nem akarjuk elmondani, melegek vagyunk-e, nehogy elveszítsük a közönségünket.' Mégis mit üzen ez a gyerekeknek és a fiataloknak? Azt, hogy ha őszintén felvállalod azt, aki vagy, az emberek elfordulnak tőled. Ilyen világban nőttem fel.
Aztán ott volt az AIDS és a HIV, amit akkoriban a melegek betegségének tartottak és emiatt persze csak még jobban elmélyült a gyűlölet, hiszen a társadalom azt sulykolta, hogy a homoszexualitás nemcsak rossz, hanem veszélyes, sőt, egyenesen halálos is. Borzalmas érzés volt fiatalon ilyeneket hallani, de valahol még ez is formált engem, mert megtanított túlélni és megerősített bennem valamit, amit ma már értékként hordozok.
Sokan azt hiszik, hogy a Faith No More-ban is emiatt hallgattam erről sokáig, de ez nem igaz. A srácok mindannyian nagyon nyitottak és elfogadóak voltak, úgyhogy nem miattuk nem beszéltem erről, hanem magam miatt. A saját félelmeim tartottak vissza. Billy Gould-dal (a zenekar basszusgitárosa) gyerekkorunk óta a legjobb barátok voltunk, és a mai napig bánt, hogy nem tudtam neki rögtön őszintén elmondani hogy ki is vagyok valójában, de ő és a többiek és maximálisan támogattak, amikor végül felvállaltam magamat."
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
