Slipknot: így érezte magát Jay Weinberg, miután átvette Joey Jordison helyét
Már hat év telt el azóta, hogy Jay Weinberg lett a Slipknot dobosa Joey Jordison helyett és bár a rajongók eleinte tartottak a változástól, Weinberg azóta számtalanszor bizonyított és sokan napjaink egyik legjobb dobosának tartják. Jay a The Metal Circus-nek adott interjút, ahol elárulta, mit érzett, amikor bekerült a zenekarba és milyennek látja most a bandát.
"Nem mondanám, hogy féltem, amikor át kellett vennem Joey helyét, mert pontosan tudtam, mi lesz a feladatom a bandában. Az egy kihívásokkal teli és nehéz időszak volt, hiszen a zenekar két alapító tagját is elvesztette Joey és Paul Gray személyében, így teljesen új alapokra kellett helyezniük mindent közel húsz év után. A Slipknot nagyon sokat jelentett nekem, már jóval azelőtt is, hogy a csapat tagja lettem volna, így természetesen nagyon szerettem volna bizonyítani, de nem a közönségnek, mivel az nem rajtam múlik, hogy a rajongók hogy fogadnak és mit gondolnak rólam. A zenekarnak és mindenekelőtt magamnak akartam megmutatni, hogy mire is vagyok képes. Rengeteget tanultam és tanulok a mai napig is, sőt, talán mondhatom, hogy csak most jövünk rá igazán mindannyian, hogy mekkora lehetőségek rejlenek ebben a bandában.
Kezdettől fogva az volt a célom, hogy a saját stílusomban játsszak. Nem tudnék és nem is szeretnék utánozni senkit, mert az nevetséges és hiteltelen lenne, és a többiek sem várták ezt el tőlem soha. A mai napig az a célom, hogy bebizonyítsam nekik, hogy a legjobb döntést hozták, amikor engem választottak."
Fotó: Getty Images


