Bejelentkezés

x
Search & Filters

Sose érd be kevesebbel!: 70 éves lenne Tunyogi Péter - Interjú lányával, Tunyogi Bernadett-tel



Idén lenne hetvenesztendős Tunyogi Péter – a „hang”. Zalaegerszegen kezdte zenei pályafutását, a P. Mobil énekeseként lett közismert előadó. Schuster Lóránték soron következő klubkoncertjükön illusztris vendégek társaságában emlékeznek meg a zenekar egykori énekeséről. A rocker, és mindemellett konzervatív édesapáról, a színpadról, a szeretetről beszélgettünk idősebbik lányával, Tunyogi Bernadettel, amelyből az is kiderül: az alma nem esik messze a fájától.

Rockbook: - A P. Mobil, a többi rockzenekarral együtt, gyermekkorotokban élte fénykorát. Évi 280-300 koncert mellett, édesapád mennyire tudott részt venni az életetekben, és egyáltalán, milyen érzés egy rockzenész gyerekének lenni?

Tunyogi Bernadett: - Abszolút részese volt. Nem fogod elhinni, amikor kilépett az ajtón, a családdal a háta mögött és maga mellett, szabad rocker-ember volt, de amikor újra belépett az ajtón, nagyon szigorú, tipikusan konzervatív családapává vált: mossál fogat! Feküdj le időben! Nálunk a vasárnapi ebéd - ha épp nem turnézott - szent, és sérthetetlen volt. Ó, az öcsém hányszor kapott tockost, hogy üljön közelebb az asztalhoz! Egyébként ugyanolyan gyermekkorunk volt, mint az összes többi gyereknek. Ebbe születtünk bele, számunkra ez volt a természetes.  Ahogy másnak az apukája gyógyít, vagy irodában dolgozik, az enyém a színpadon énekelt. Abban különböztünk, hogy az ajtónk előtt hálózsákban aludtak a rajongók. Reggelente rajtuk keresztül indultam az iskolába. Útközben leszólítottak, hogy én vagyok-e az, aki, és hogy apu mikor indul otthonról, mikor találkozhatnak vele.

 

Rockbook: - Húgoddal, Orsival, viszonylag korán – követve a családi vonalat – mindketten énekesi pályára léptetek. Hátrányként, vagy előnyként ért benneteket, hogy édesapátok énekes-zenész volt?

Tunyogi Bernadett: - Amikor elkezdtem – ráadásul nagyon fiatalon, tizenhat évesen –, ajánlottak valakinek: jó, hát próbáljuk ki, Tunyogi lánya, fiatal, de állítólag nagyon ügyes. Nekem egy darabig, minden alkalommal be kellett bizonyítanom, hogy nem azért vagyok itt, mert én vagyok a Tunyó lánya, akit benyomott a produkcióba. Ráadásul akkoriban nem is tartózkodott Magyarországon - egyébként nem is tudott róla –, s persze nem mindenkinek mondhattam el.  Be kellett bizonyítanom, hogy tudás, tehetség van mögöttem, nem pedig protekció. Hál’ Istennek, amikor már a sokadik helyen voltam, akkor a nevemet már kézről kézre adták. Egymás után hívtak, mert itt is, ott is vokáloztam, megismertek, s akkor már mindenki nagyon megszeretett. Sőt, érdekes módon, fiatal korom ellenére teljes jogú tagja voltam a zenekarnak, produkciónak. Nagy tisztelettel, megbecsüléssel viseltettek irántam. Vokál szólamokat írtam én is… és nem hogy bármiféle hátrány ért volna, de mindenki, akár Charlie, akár Tátrai Tibusz – amikor már ismerték a rátermettségemet, tehetségemet –, olyanok voltak szinte, mint az apukák: védtek, szerettek. Ezzel kapcsolatosan nagyon kellemes élményeim vannak.  

 

(két lányával, Orsival és Bernadett-tel)

 

Rockbook: - Féltett benneteket a színpadtól, és a hozzá tartozó nehézségektől? Megpróbált erről lebeszélni?

 

Tunyogi Bernadett: - Apu akkor szembesült először azzal, hogy a lányai színpadon állnak, amikor épp külföldön dolgozott, és rövid időre hazajött. Orsival még mindketten középiskolába jártunk, tehát meglehetősen fiatalok voltunk, de akkor már együtt szerepeltünk Tátraival. Este nyolckor sminkelünk a szobánkban, amikor apu benyit, és megkérdezi: ti meg mit csináltok? Anyu, aki mindig hozott-vitt minket, mert csak úgy azért nem engedett az éjszakába, rögtön válaszolt: jajj, fiam ne izgulj, a gyerekek dolgozni mennek Tibusszal. – Hát az kizárt dolog!!! - jött azonnal a válasz. Nem azért, mert Tibusz művészetét nem szerette, hanem azért, mert két fiatal kamaszlány kerül a férfiak közé. Ismerte a kollégáit, ki milyen. Rocker élet, rock and roll feeling… na, oda biztosan nem! De kénytelen volt elengedni minket. Persze utána a tanulmányi eredményekhez próbálta kötni a fellépéseinket, de akkor meg kiderült, hogy én fél éve már magántanuló vagyok. Szóval, volt egy kis feszültség, de aztán nagyjából megbékélt. A következő sarkalatos pont, amikor felvettek a Színművészeti Egyetemre, ráadásul rögtön elsőre.  Apu szülei színészek voltak. Azt mondta: minden lehetek, csak színész nem, mert az borzasztó. Gyermekkorában végigélte, szülei alig tudtak vele foglalkozni, mert örökké szerepeltek, így a nagymamája nevelte fel. Olyannyira megharagudott, hogy egy darabig nem is jött el a vizsgáimra. Pedig egyébként, hogy valakit elsőre felvesznek a Színművészeti Egyetemre, óriási dolog. Annyira ki volt akadva, hogy az első darab, amiben megnézett, a Valahol Európában bemutató előadása volt, az Operettszínházban. Ekkor már másodéves voltam. Nagy főszerep volt, és akkor azt mondta: ha így megy nekem, és így kezdődik a pályám, akkor érdemes csinálni.

Rockbook: - Büszke apaként többször is állt veletek egy színpadon. Hagyta, hogy saját magatoktól ráérezzetek dolgokra, vagy rögtön ellátott szakmai tanácsokkal? Könnyű volt együtt dolgozni vele?  

Tunyogi Bernadett: - Az a vicces az egészben, hogy mire együtt állhattunk vele a színpadon, addigra túl voltunk az összes gyerekkóruson, meg mindenfélén. Túl voltam már háromszáz lemezen, amin énekeltem. Így nem ő adott szakmai tanácsot nekünk, hanem mi neki. Nem véletlenül énekelte, hogy „két lányom már nálam jobban énekel”. Persze ez nem így van, nem énekeltünk jobban nála. De az biztos, hogy a dalok írásánál mi segítettünk ötletekkel. Igazából szakmai megbeszélés zajlott köztünk. Apu egyetlen tanácsot adott, ami nem szakmai, inkább emberi. Az ő szüleitől is ezt kapta örökül: mindig elsőnek kell lenni, sohasem lehetsz második! Sose érd be kevesebbel! Ez örökre beleégett az agyunkba. Ehhez mérten eléggé maximalista lettem, a stúdióban többször megőrültek tőlem, és fognak is még. Ebből kifolyólag abszolút könnyű volt együtt dolgozni apuval. A világ legtermészetesebb dolgának tartottuk, hogy együtt énekelünk. Orsival együtt csak azt sajnáljuk, hogy mindig terveztük, egyszer hármasban csinálunk valami produkciót. Ez sajnos elmaradt. Férjhez mentünk, gyerekeket szültünk… Azt gondoltuk, ráérünk. Majd akkor, amikor már mi is túl vagyunk szakmai dolgokon, és van miről beszélni. Apu is olyan korban lenne, hogy kvázi Kossuth-díjat kaphatna. Most jött volna el ez az időszak, amikor lett volna lehetőség, alkalom rá, de sajnos nem érte meg.

Rockbook: - Nyáron a Budapest Parkban láthattunk a Honfoglalás határok nélkül című P. Mobil koncerten, és most, március 11-én ismét az „Örökmozgókkal” lépsz fel a Crazy Mamában. Együtt emlékeztek meg édesapád születésének hetvenedik évfordulójáról. Te milyen dalokat választottál édesapád emlékére, és miért pont ezeket?

Tunyogi Bernadett: - Az egyiket elárulom, mert ebből csináltam saját felvételt is, apu emlékére készült. Természetesen majd ki fogom tenni a közösségi oldalra is. Amit már énekeltem a televízióban, de több helyen is, az a Menj tovább. Élőkoncertes hangfelvétel, amiről sikerült apu hangját megmenteni. Zeffer Andrásék vették fel annak idején, és szerencsére fel tudtam használni. Új zenészekkel egy teljesen újrahangszerelt emlékváltozatot csináltunk belőle. Ennek az eredetijét biztosan fogom énekelni. Rögtön meg is ragadom az alkalmat, hogy megköszönjem Schuster Lórántnak, a P. Mobilnak, hogy meghívtak, és együtt ünnepelhetjük apu születésének hetvenedik évfordulóját. Számomra mindig nagy öröm, és mindig boldogan megyek apu volt zenekaraihoz, ha meghívnak. Természetesen arra törekszem, hogy ez ne legyen túl gyakori, de emlékezetes alkalmak legyenek. Boldogan megyek a volt kollégáihoz, hisz tulajdonképpen velük nőttem fel. Úgyhogy ismét nagyon örülök az alkalomnak, s hogy most épp a P. Mobillal tehetem meg.

 

Tunyogi Péter (koncert a P. Mobillal)

 

Rockbook: - Nehéz odaállni a színpadra, és abban a zenekarban énekelni, amely édesapád életében is jelentős szerepet játszott?

Tunyogi Bernadett: - Egyrészt azért nehéz, mert sokszor kerülget a sírás, másrészt azért, mert nyilván meg kell felelni annak, hogy tulajdonképpen neki kellene ott állnia. Ezzel szemben viszont nagyon könnyű, mert akik körülöttem állnak, mind nagyon szeretnek. Ott a színpadon érezhető, tapintható a szeretet. Merem remélni, hogy a közönség részéről is, de a zenekari tagok részéről mindenképp. A kedves fogadtatás, az atyai szeretet feltölt, és minden alkalommal érzem, hogy apu is ott van velem. Nagyon fura, talán szentimentálisan hangzik, de biztos vagyok benne, hogy velem van, és fogja a kezem. Most is könnyes a szemem, hogy beszélünk róla, pedig a sírós korszakon már túl vagyunk, de egyszerűen soha nem tudom meghatódottság nélkül átélni, ha szóba kerül.  

Rockbook: - Péter, a „Tunyó” sajnos több, mint 8 éve nincs közöttünk, de az iránta érzett szeretet, rajongás nem múlik az emberekben, sőt, van, aki még csak most fedezi fel csodálatos orgánumát. Milyen érzés látni, megtapasztalni ezt a nagyfokú tiszteletet, szeretetet, ami a rajongókból árad édesapád emléke felé?

Tunyogi Bernadett: - Nagyon-nagyon boldog vagyok; olyannyira, hogy meg is köszönöm ezeknek az embereknek. Mert nekem, de a családomnak is nem titkolt célja, hogy amíg élünk, fenntartsuk az emlékét. Miképpen lehetne ezt leginkább megtenni, minthogy alkalmanként megemlékezünk róla, játsszuk a dalait, hallgatjuk a hangját. Ez nekünk óriási öröm, mert segít megőrizni a tehetségét, emlékét. Mert óriási tehetség volt, és nem csak a rockzenében, de azon kívül nagyon sok minden más stílust is tudott énekelni.                                                                                                                                   

Rockbook: - Musicalszínésznőként, énekesnőként koptatod a színpadok deszkáit. Hol találkozhat veled legközelebb a közönség?

 

Tunyogi Bernadett: - Képzeld el, most olyat fogok mondani, hogy lehidalsz - de én is lehidaltam! Apu szülei ugye színészek voltak, édesapja nagyon szépen énekelt, de az édesanyja is. Nem csak prózai darabokat játszottak, hanem zenés darabokat, és operetteket. Apu például kis apródként szerepelt egy operettben. Talán másfél éve megtalált a Pesti Művész Színház, hogy legyek szubrett egy operett darabban. Ami tőlem ugyan nem áll távol, mert ilyesmit tanultam az egyetemen, azért alapvetően mégis inkább a musical-, és a popműfaj felé orientálódtam. De elvállaltam, és azóta játszom operettekben, zenés vígjátékokban, és borzasztóan élvezem. Ez a március 11-i P. Mobil klubkoncert is érdekes lesz számomra. Aznap éppen a Váci Dunakanyar Színházban fogok fellépni, majd este tízig a Marica grófnő szubrettjét alakítom; utána rohanok a rock-koncertre énekelni. Egyébként a hivatalos oldalamon követhető, mikor, hol lépek fel. Amúgy a Pesti Művész Színház tagjaként, illetve szabadúszóként szerepelek különböző produkciókban. Most nagy musicalekre nem várok, mert az operettekbe való kirándulást annyira élvezem, hogy szárnyalok. Májusban lesz a Csárdáskirálynő bemutatóm, most arra készülök. Az a fontos, hogy énekelhetek, ráadásul többfajta stílusban, hiszen ez az életem.

 

Tunyogi Bernadett

Támogatónk a Hangfoglaló Program