Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Sötét progresszió” – Mastodon: 'Hushed and Grim' lemezkritika



A szimplán lenyűgöző Emperor Of Sand óta volt egy frankó EP, a Cold Dark Place, amin talán már sejteni lehetett azt az irányt, amely felé kanyarodni fog a csapat. Igaz persze az is, hogy náluk mondhatni kiszámíthatatlan ez a dolog, de folyamatos zenei fejlődésüknek köszönhetően valahogy mindig meg tudnak újulni, s mindezt úgy, hogy az ízig-vérig Mastodon marad.
 
A Hushed and Grim az atlantai srácok 8. nagylemeze a sorban, ami valljuk be páratlanul szép teljesítmény, főleg ha azt vesszük alapul, hogy pont a millenniumi évben alakultak és a kislemezeket, egyéb gyűjteményes albumokat pedig még nem is említettem. A zenekar termékenységében nincs hiba, kreativitásuk határtalanságát évről évre bizonyítják különböző kiadványok képében. Ez laikus külső szemlélőként sima iparosmunkának tűnhet, de ne legyünk naivak: a Mastodon legújabb lemezén is hozza a tőle elvárható nívót.
 
 
A Hushed and Grim dupla lemezes formátumban jött ki, közel másfél órányi (!) játékidővel. Csodálkoztam is, amikor kibontottam a gyönyörűen illusztrált digipakkot (Paul Romano ismét brillírozik) hogy a booklet mögött lapult még egy korong. Hoppá! 15 szám, 86 perc 17 másodpercben. Ha belegondolok ez pont ideális hossz egy filmnek (vagy dupla vinyl-nek) a zenekart is szeretem, mi baj lehet ebből? Az előzetes belefülelések azért kellenek ilyenkor, két track-et ismertem és kissé váratlanul érintett. Túlságosan lágy volt és ártalmatlan, mintha erejét vesztette volna a csapat, amolyan Mastodon-light version-t vizionáltam lelki szemeim előtt. Nem tudtam, hova tenni. De mint mondtam, ne legyünk ennyire naivak. 
 
Az első kör
 
Ami azonnal lejön: könnyed, letisztult, slágeres. Kiváló dalszerzés. A Pain With An Achor-ben van egy olyan téma, amitől feláll a szőr a hátamon. The Crux és Sickle and Peace – lassú víz, partot mos. Nincs görcsölés, sem feszülés, annyira természetesen áramlanak ezek a számok. Aztán a More Than I Could Chew-ra kapom fel a fejem. Epikus. A The Beast dal annyira fülbemászó, hogy már-már túllép a Mastodon hatáskörén és mégis benne van a kellő mágia. Pár helyen ráadásul full olyan a vokál mintha a The Dillinger Escape Plan-es Greg Puciato-t hallanám, amikor dallamosan énekel. Vagy fordítva? Greg-re hatott Brann Dailor-ék zenéje? Ki tudja ezt. Mindenesetre egy-két résznél beugrik ez a párhuzam, például a Skeleton Of Splendor-ben. A klipes Teardrinker szintén egy szerethető tétel. A Pushing the Tides zárja az egyes lemezt, igazi dinamikusan nyomulós nóta, a refrén szenzációs kategória. A hangzás, mint mindig – messzemenően tökéletes. Az agyasabb, fifikás gitár-dob össztémák sokat lendítenek a számok hangulatán. Hozzáteszem, hogy a More Than I Could Chew végül személyes kedvencemmé avanzsálódott.
 
 
Második kör
 
A Peace and Tranquility-vel belecsapunk a lecsóba: ilyen prog-metal kezdéssel nem lehet nagyon mellé lőni. A track amúgy nem tekeredik ki annyira, bandukol szépen a prog-sludge-rock ösvényen, viszont a gitárszólókkal itt is odapirítanak a srácok. Amúgy meg a Hushed and Grim egészén roppant ízléses és hihetetlenül kimunkált gitár illetve szólójáték hallható. Brent Hinds és Bill Kelliher kezei közül perzselő láva módjára ömlenek a riffek. Igazi riff-erőművek ezek a csávók! Persze Troy Sanders basszeros – énekes sem marad hátul, Brann Dailor vokálos - dobossal olyan bombabiztos alapot pattintottak ide nekünk, amire csak ők képesek. Ha jobban belegondolok, nem sok olyan banda van, ahol több mint 20 éven át változatlan a felállás. Ja és, hogy a bandán belül mindenki énekel, vokálozik és nem is akárhogy. A zenekari kémia elengedhetetlen elemei. A Dagger-ben hallható pszichedelikus prog-os lebegéssel ismét bebizonyítják a srácok, hogy mekkora varázslók. A Had It All éteri repülése remekül el lett találva, a galoppozós Savage Lands tipikus Mastodon az utolsó hangig. A Gobblers of Dregs a kiadvány leghosszabbja, a középénél a Tool-ra emlékeztető rész (konkrétan a Schism track) rettentő mozis, hirtelen össze is zavarodtam, hogy ez most melyik csapat… 
 
 
A kettes CD-nél viszont azt érzem, hogy valamivel még lightosabb muzsikát rejt, mint a másik. Emésztgetni kell. Nincs ezzel gond, de senki ne várjon olyan nótákat, mint ami az első három (Remission, Leviathan, Blood Mountain) lemezen van. Az utánuk következő albumok, a Crack the Skye, The Hunter, Once More ’Round the Sun már hídak ebbe a világba, ahol most vagyunk. Sőt, mintha még jobban elmentek volna a progresszív rock felé, önmagukhoz mérten is sokkal több a finomabb, lágyabb rész. Biztos vagyok benne, hogy sokan belefognak szeretni ebbe, főleg ha ez az első találkozásuk a Mastodon-nal. Az Eyes Of Serpents kellemes lüktetése után, a Gigantium zárja a Hushed and Grim-et, címéhez méltó módon.
 
 
Ez egy remekül megírt és kiválóan összerakott lemez, de bevallom őszintén nekem hiányoztak belőle a súlyosabb témák, apró bevadulások. Főleg a kettes korongon sok az andalító elem. Lehet maradi vagyok, hogy a korai albumok világát keresem, számomra két abszolút csúcs van (a Blood Mountain és a Once More ’Round the Sun) amit nem sikerült még überelniük. Ha hihetünk a számmisztikában, akkor minden harmadik nagylemez az, ami nálam betalált maximálisan, úgyhogy türelmesen várok. 
 
A Mastodon: Hushed and Grim dallistája:
 
CD1
 
1. Pain With An Anchor
2. The Crux
3. Sickle and Peace
4. More Than I Could Chew
5. The Beast
6. Skeleteon Of Splendor
7. Teardrinker
8. Pushing The Tides
 
CD2
 
1. Peace And Tranquility
2. Dagger
3. Had It All
4. Savage Lands
5. Gobblers Of Dregs
6. Eyes Of Serpents
7. Gigantium
 
A teljes album itt meghallgatható:
 
 
Elérhetőségek: Honlap, Facebook
 
Lupus Canis