Bejelentkezés

x
Search & Filters

Steve Vai: "vonzott a heavy metalból áradó energia"



Steve Vai a Metal Sticks podcast vendége volt, ahol többek között a korai metalos hatásairól is beszélt.
 
"Gyerekkoromban zeneszerző szerettem volna lenni, így mindenekelőtt azt akartam megtanulni, hogyan kell dalokat írni és ez elég hamar sikerült is, aztán úgy 12 éves korom körül már főleg azok a zenék hatottak rám, amiket a nővérem hallgatott: "Alice Cooper, KISS, Led Zeppelin, Deep Purple, Queen... szerettem a szokatlan és érdekes zenei megoldásokat, ezek mellett pedig nagyon megfogott a metalból áradó páratlan energia és intenzitás, ami szerintem semmihez sem fogható. Szóval ez a két világ keveredett bennem, ráadásul imádtam a szép hosszú dallamokat is.
 
Tinédzserként főleg a Black Sabbath-ot és a többi akkori metal bandát kedveltem, aztán jött a 80-as évek és az egész színtér megváltozott. Ekkor ismerkedtem meg az Iron Maiden-nel és fedeztem fel a brit és az amerikai metal bandák közti különbségeket. Előbbiek nyersebbek és őszintébbek voltak, utóbbiak pedig poposabbak, színesebbek és egy kicsit cirkuszibbak."